Megújul Magyarország első fedett tornacsarnoka

Belföld, 2021.12.02

Megkezdődik Magyarország első, 160 évvel ezelőtt épített fedett tornacsarnokának felújítása a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumában - tudatta Wáberer György, Tokaj-Zemplén Térség fejlesztéséért felelős kormánybiztos az MTI-vel csütörtökön.

Tájékoztatása szerint a rekonstrukció tervei elkészültek, a kivitelező kiválasztása megtörtént, a munkák befejezésének határideje 2022 nyara.

Mint közölte: a Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztési Kormányprogram keretéből 200 millió forint áll rendelkezésre a műemléki épület felújítására. A kivitelező a csarnok eredeti állapotát állítja helyre és lehetőség szerint megőrzi az eredeti szerkezeteket és anyagokat.

Nagy Baló Csaba, a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának igazgatója közölte, hogy a szertornára, vívásra és küzdősportokra alkalmas létesítmény a felújítást követően napi 16 órában nyitva lesz, és óránként akár 30-35 diák számára nyújt majd ideális körülményeket a sportoláshoz. A létesítmény múzeumként is működni fog.

Az ország legrégebbi sportlétesítménye 1862-ben épült, mára viszont állaga teljesen leromlott, az épület műszakilag és esztétikai szempontból is elhanyagolt.

A létesítmény üzemeltetését a Tiszáninneni Református Egyházkerület jóváhagyásával a jövőben is a gimnázium látja el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!