Mesekönyvvel segítenek a gyerekeknek elviselni a kórházban töltött időt

Belföld, 2018.07.04

Mesekönyvet készített a Bethesda Gyermekkórház azoknak a gyerekeknek, akik hosszú időt töltenek kórházban, hogy könnyebben el tudják viselni az ott töltött időt, és fel tudják dolgozni az érzelmi megterhelést - közölte a kórház klinikai szakpszichológusa szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.

Korzenszky Klára azt mondta, az Egészségszövők című könyv célja, hogy interakciót hozzon létre a szülők és a gyermekek, valamint az orvosok, ápolók és a gyermekek között. Ezt erősítve a könyvet a kórház dolgozói adják át a gyerekeknek.

Úgy fogalmazott, a fantáziavilág a gyerekeknek természetes, a könyv pedig ebbe az ismerős helyzetbe repíti őket, így könnyebb a várakozás és a nehéz helyzet elviselése is.

A könyvben ismert mesék, versek és dalok szerepelnek, de saját meséket is írtak bele. A Varázsfa mellékletekben a kollégákat mutatják be, ezzel is közelebb hozva őket a gyerekekhez - tette hozzá.

A könyv felelős kiadója a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, Velkey György, a főszerkesztője Bese Nóra, a kórház kommunikációs vezetője, a meséket Korzenszky Klára és Szegleti Gabriella klinikai szakpszichológus, valamint az illusztrációért is felelős Sorompó Anett, a kórház szociális munkása válogatta össze - ismertette.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!