Metrófelújítás - Tarlós: márciusban forgalomba állnak az első felújított szerelvények

Belföld, 2017.03.17

Márciusban forgalomba áll az első négy felújított metrókocsi a 3-as vonalon - mondta Tarlós István főpolgármester az Indexnek adott, pénteken megjelent interjúban.

A főpolgármester hangsúlyozta: "a 3-as metróra megvan, meglesz a forrás". Hozzátette: bízik abban, hogy a kiviteli tervekre most nem túlárazott pályázatok érkeznek majd be, mert "alátámasztatlan, drágább árajánlatokra nincs fedezetünk".

A BKV időt akart megtakarítani azzal, hogy az engedélyezési tervek alapján írta ki a pályázatot, "de ilyen mértékű túlárazottságra nem számított senki", körülbelül 50 milliárd forinttal drágább ajánlatok érkeztek, amire nem volt fedezete a fővárosnak - mondta Tarlós István.

Közölte: "valakik az állami állományból azt akarták, hogy a metrópótlásra legyen kiszervezés, ennek megfelelően kiírták a tendert, amit aztán az NFM hátba támadott. Mivel még 40 millióra meg is akarták büntetni a fővárost, ezért a BKV jogorvoslatért fordult a bírósághoz, amit első fokon meg is nyert. Ettől csúszott majdnem fél évet a pályázat".

A főpolgármester úgy fogalmazott: "2012 óta azon kínlódik a főváros, hogy elindítsa" a metrófelújítást, a szerelvények felújítása egy éve folyik, a síneket is folyamatosan cserélték, és a beérkezett autentikus szakvélemények szerint nem balesetveszélyes a 3-as metró.

"Van igazság abban, hogy egy nagyobb időhúzás folyik a magyarázhatónál, éppen eleget zörgök emiatt. Na de az alapprobléma mégis az, hogy a jelenlegi városvezetés megörökölte ezt a korábbitól, amelyik ahelyett, hogy felújította volna a 3-as metrót, épített helyette egy majdnem felesleges újat" - jelentette ki.

A főpolgármester egy kérdésre válaszolva elmondta: biztonságosnak tartja a 3-as metrót, maga is szokta használni, és egyik gyermeke naponta utazik vele. Hozzátette: a
BKV vezetői kötelesek az első negatív szakvéleményre leállítani a metrót.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!