Modern városok - Gyopáros Alpár: jól halad a megvalósítás Sopronban

Belföld, 2018.06.22

Jó ütemben halad a Modern városok program soproni programelemeinek megvalósítása, a lokális fejlesztések végrehajtására szánt ötvenmilliárd forint állami forrás mintegy felét már lehívta a város - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos péntek délután sajtótájékoztatón, Sopronban.

Gyopáros Alpár hozzátette: az állami támogatás mellett további tízmilliárd forint európai uniós forrást is a fejlesztésekre szánnak. Ezen felül az M85-ös kétszer két sávos gyorsforgalmi út építése Csorna és Sopron, valamint Sopron és az országhatár között, mintegy 260 milliárd forintba fog kerülni. Ez teljes mértékben állami pénzből valósul meg.

A kormánybiztos kitért arra is, hogy a 2015. március 25-én Sopronban meghirdetett Modern városok program több mint 250 projektet tartalmaz mintegy 3500 milliárd forint értékben mind a 23 megyei jogú várost érintve.

Emlékeztetett arra is, hogy a kormány meghirdette a Modern falvak és kisvárosok programot is, aminek az alapkoncepciója várhatóan ez év végén kerül a kormány elé, jövőre pedig konkrét forrásokat is rendelhetnek mellé.

Fodor Tamás (Fidesz-KDNP), Sopron polgármestere a belváros megújításáról azt mondta, hogy a végéhez közeledik a közmű- és burkolatcsere, közbeszerzés alatt van a Szent Mihály-templom turisztikai fejlesztése és a belvárosi homlokzatok megújítása, s elkezdődött a Lenck-villa felújítása is.

Utóbbi több mint kétmilliárd forintból valósul meg, két szakaszban. Az első részben kívül és beül újítják fel a Soproni Múzeum kezelésében lévő épületet, ahol egykor néprajzi gyűjtemény volt. A felújítást követően a néprajzi gyűjtemény visszakerül, ezen felül egy újabb kiállítóteret alakítanak ki. A második szakaszban a télikertet is rendbe teszik, emellett a villa körüli park napközben közparkként fog funkcionálni.

A Lővérek-program keretében már zajlik a kerékpárút építése, a strand felújítása, s közbeszerzés alatt van a nemzeti konferenciaközpont kialakítása és a fedett uszoda felújítása. A Fertő tavat és annak környezetét érintő beruházások a területrendezéssel év végén kezdődnek.

A Modern városok program részeként mindezeken felül a város keleti részén egy ipari parkot alakítanak ki harminc hektáros területen, amelynek szomszédságában egy innovációs és technológiai centrumot építenek.

Barcza Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az M85-ös gyorsforgalmi útépítése már elkezdődött, ami gazdasági és turisztikai szempontból az egyik legjelentősebb hatással lesz a városra és a környék településeire.

A Modern városok program soproni fejlesztési elemeit tartalmazó megállapodást 2015. március 25-én írta alá Orbán Viktor miniszterelnök Fodor Tamás polgármesterrel. A fejlesztések összértéke várhatóan meghaladja a 325 milliárd forintot.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!