Morvai Krisztina, az Európai Parlament Független Képviselője közleménye (2. rész)

Belföld, 2018.03.11

    Budapest, 2018. március 11., vasárnap (OS) - "Én egy jottányit nem változtam" - Elvekről és elvtelenségről beszélgettünk Morvai Krisztinával (videóval)

A jogász, európai politikussal az itthoni politikai helyzetről, választásokról, az alakuló ellenzéki szövetségről és a köztörvényes bűncselekményekkel gyanúsított Czeglédy Csaba képviselő-jelöltségéről is beszélgettünk. A képviselőnő kegyetlenül őszinte kritikával illette mindazokat, akik valaha nemzetinek vallották magukat, ma pedig képesek lepaktálni azokkal, akik legszentebb nemzeti eseményünkön, az 56-os forradalom 50. évfordulóján gumibotozták, gumilövedékkel lőtték, könnygázzal árasztották el őket.
"Nehéz helyzetben vagyok, amikor erről kérdeznek, mert hiszen én a Jobbik listájáról kerültem ide az Európai Parlamentbe. De enyhítő körülményként kérem figyelembe venni, hogy én jottányit nem változtam, én ugyanazokat az értékeket képviselem, mint amiért ideküldtek" - mondta.
Morvai Krisztina úgy fogalmazott:
Soha semmilyen körülmények között olyan emberek hatalomra kerülését nem segíthetjük, akik kellő gerinccel, értékrendjükhöz való kitartással és erkölcsiséggel nem rendelkeznek, hanem csak a hatalmat akarják megszerezni. És semmiképpen nem szavazhatunk olyanokra, akik bármilyen formában lepaktálnak a nemzet ellenségeivel.


Kiadó: Morvai Krisztina, az Európai Parlament Független Képviselője

-------------------------------------------------------------------


Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.

Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.

(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!