MSZP: legalább 30 százalékkal lehetne csökkenteni a gáz árát

Belföld, 2020.07.07

Az MSZP továbbra is a gáz, az áram és a távhő árának csökkentését követeli, a piaci folyamatok ugyanis szerintük nem indokolják a magas rezsiköltségeket - mondta keddi online sajtótájékoztatóján Tóth Bertalan pártelnök, frakcióvezető.

A politikus kifejtette: a felhasznált gáz túlnyomó része külföldről érkezik, a világ gáztőzsdéin pedig jelentősen csökkennek az árak. Májusban a közép-európai gáztőzsdén volt olyan nap, amikor 19 forintba került egy köbméternyi energiahordozó, de 30 forintnál sosem volt drágább.

Eközben a magyar családok 101 forintot fizetnek azért - jelentette ki, hozzátéve: a Fidesz 2014 óta adja drágábban a gázt, mint tehetné, a különbözet pedig az "oligarcháit gazdagítja".

Tóth Bertalan kifogásolta, hogy bár a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal javaslatot tehetne alacsonyabb gázárra, ahogy miniszteri rendelettel is orvosolható lenne a kérdés, hat éve nem élnek ezzel a lehetőséggel.

Az MSZP ezért ismét benyújtja javaslatát egy olyan sávos gázárrendszer kialakítására, amelyben a kisfogyasztók alacsonyabb díjat fizetnek, a leginkább rászorulók pedig jelképes áron kapnának egy minimális mennyiséget, így azok is ismét felhasználókká válhatnának, akiknél lekapcsolták a szolgáltatást.

Az MSZP azt is elvárja, hogy az energiahivatal éléről távozó Dorkota Lajos helyére ne politikai kinevezett, hanem hozzáértő szakember kerüljön - mondta Tóth Bertalan.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!