MSZP: Orbánnak az egészségügy, az oktatás fejlesztéséről kellett volna beszélnie

Belföld, 2020.01.09

Orbán Viktor miniszterelnöknek inkább az egészségügy, az oktatás fejlesztéséről kellett volna beszélnie, és jobban oda kellene figyelnie párttársai megjegyzéseire - értékelte az MSZP frakcióvezető-helyettese a kormányfő évindító sajtótájékoztatóját csütörtökön Budapesten.

Harangozó Tamás közölte: a miniszterelnök "mai mutatványa stand-up comedynek csillagos ötös volt", de inkább arról kellett volna beszélnie, hogy miként lesz Magyarországon az oktatás, az egészségügy Európa legjobbja, hogyan lesz fenntartható a környezeti fejlődés, miként működtetik a közszolgáltatásokat.

Szerinte Orbán Viktornak jobban oda kellene figyelnie párttársai, elsősorban a Miniszterelnökséget korábban vezető Lázár János megjegyzéseire, különösen arra, hogy a Fidesz elveszítette a kapcsolatát a valósággal, és ha ezt nem képes megtalálni, 2022-ben komoly bajban lehet.

Harangozó Tamás azt a miniszterelnöki kijelentést, amely szerint tavaly a bérek területén is előrelépés történt, úgy értékelte: Orbán Viktornak fogalma sincs, hogyan élnek, milyen bért kapnak emberek milliói.

Az ellenzéki politikus szerint bár valóban jól néznek ki a magas foglalkoztatottságról szóló adatok, a képet árnyalja, hogy több száz ezer magyar külföldön talált munkát, az autóiparban pedig lassan nincs olyan cég, amely ne döntött volna elbocsátásokról.

Harangozó Tamás szerint a Fidesz megszorításokkal, elvonásokkal akarja elérni azt, hogy a kórházaknak ne legyen adósságuk, ez pedig további emberéleteket követelhet. Kitért arra is, hogy miközben a kórházak 65 milliárd forint adósságot halmoztak fel, addig a kormány év végén közel 300 milliárd forintot "szórt szét", csak a Miniszterelnöki Kabinetirodának 44 milliárd forintot adott.

A klímastratégiáról azt mondta, össznemzeti ügyről van szó, ez nem pártpolitikai kérdés, ezért szívesen ülnek tárgyalóasztalhoz az ügyben.

Kapott kérdést arról, hogy az MSZP-ből kilépett Szanyi Tibor korábbi európai parlamenti képviselő egy lapinterjúban a pártot érintő titkos pénzügyi megállapodásokról beszélt. Harangozó Tamás közölte, nem tudja miről beszélt Szanyi Tibor, nincsenek titkos pénzügyi ügyletek. Hozzátette: Szanyi Tibor pártból való távozását tudomásul vették, a továbbiakban nem kívánják kommentálni a megjegyzéseit.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!