MSZP: a Határ úti buszvégállomás tartozzon Kispesthez!

Belföld, 2017.12.15

Az MSZP kezdeményezi, hogy a Határ úti buszvégállomás területe a jövőben tartozzon Kispesthez, hogy a kerület befejezhesse az ott évek óta húzódó rekonstrukciós munkákat.

A helyszínen tartott pénteki sajtótájékoztatón Gajda Péter, Kispest polgármestere indoklásként azt mondta, hogy a területen évek óta áldatlan állapotok uralkodnak. Hozzátette, hogy az ügyben interpellációt intézett Tarlós István főpolgármesterhez és az arra adott válaszából kiderült, hogy azok a közeljövőben sem fognak érdemben változni.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a szóban forgó térség közigazgatásilag a IX. kerülethez, tulajdonjogilag pedig a fővároshoz tartozik. A rekonstrukciót 2014. nyarára kellett volna befejezni, de a határidőt később idén december végére tolták ki, de a főpolgármester tájékoztatása szerint viszont ez sem lesz tartható - mondta Gajda Péter.

Burány Sándor, az MSZP frakcióvezető-helyettese arról beszélt, hogy Hiller Istvánnal közösen módosító javaslatot nyújtottak be az ügyben a parlamentnek. Szavai szerint "nem a területszerzés, nem a hódítás szándéka" vezeti őket, hanem azt szeretnék elérni, hogy az emberek kényelmesebben tudjanak utazni.

Hiller István úgy fogalmazott: javaslatuk nem fáj a kormánynak, nem fáj a fővárosnak, nincs benne pártpolitika, de ésszerű, mert előnyös a hétköznapi embereknek. Az MSZP választmányának elnöke kérte, hogy fogadják el a javaslatot, azért "mert jó".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!