MSZP: jelentős béremelésre van szükség az egészségügyben

Belföld, 2017.12.13

Az MSZP szerint legalább negyven százalékos béremelésre van szükség az egészségügyben, ezt költségvetési átcsoportosítással, például a "luxusberuházások" elhagyásával meg lehetne oldani.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke, a programismertetés felelőse szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón úgy értékelt, hogy az elmúlt nyolc évben lényegében fizetőssé vált Magyarországon az egészségügy. Elmondta, egy 2017. novemberi adat szerint több mint 900 milliárd forintot költenek a magyarok fizetős egészségügyi szolgáltatásokra.

Szerinte "mérhetetlenül alulfinanszírozott az egészségügy", az elmúlt hét évben pedig duplájára nőtt a kórházi fertőzések száma, és egyes területeken "az országhatárokig érnek" a várólisták. Az első és legfontosabb a "bér, bér, bér"; napi két orvos hagyja el az országot, ezért drasztikus, minimum 40 százalékos béremelésre van szükség - hangoztatta.

Az MSZP programjában az is szerepel - folytatta -, hogy 30 percen belül minden beteget látnia kell orvosnak, 15 percen belül pedig ki kell érnie a mentőnek. Hozzátette: korszerűsíteni kell a sürgősségi betegellátást, csökkenteni kell a várólistákat, ehhez meg kell erősíteni a háziorvosi - különösen a gyermekháziorvosi - rendszert és korszerűsíteni, illetve bővíteni kell a szakrendelőket.

Kérdésre válaszolva a béremelést költségvetési átcsoportosítással, a "luxuskiadások" megszüntetésével, az oligarchák megadóztatásával nevezte megvalósíthatónak. Százmilliárd ment focira, miközben az egészségügyből százmilliárdokat vontak ki - mondta.

Szakács László frakcióvezető-helyettes rögzítette: az MSZP társadalombiztosítási alapú, állam által finanszírozott egészségügyet szeretne.

A politikus arról is beszélt, hogy 16 ezer embernek valójában elmaradt a béremelés az egészségügyben. Az ő bérüket korábban pótlékokkal egészítették ki, hogy elérje a garantált bérminimumot; most az alapbérük 12 százalékos emelkedése csak annyit jelent, hogy kevesebbel kell a fizetésüket kiegészíteni, hogy elérje a bérminimumot - magyarázta, mindezt játéknak nevezve a számokkal és az emberek életével.

Szerinte az állam csak a felét fizeti ki a gyermekek és az idősek egészségügyi hozzájárulásának, ezért nem jut pénz se béremelésre, se korszerű gyógyszerekre, műszerekre. Hozzátette: a szakemberek elvándorlásának megállításához el kell érni az uniós béreket.

Kunhalmi Ágnest kérdezték Karácsony Gergelyről, a Párbeszéd társelnökéről, akit az MSZP elnöksége közös baloldali miniszterelnök-jelöltnek ajánl. Elmondta, egy baloldali párt lehetőleg baloldali embert keres kormányfőjelöltnek; Karácsony Gergely baloldali ember, baloldali politikával. Megjegyezte, a Párbeszéd és az MSZP programja 98 százalékban egyezik. Karácsony Gergelyt jó jelöltnek, bátor politikusnak tartják - hangsúlyozta.

Elhangzott kérdés arról is, hogy Habony Árpád hongkongi cége ugyanabban az irodában működik a kínai metropoliszban, ahol a magyar letelepedési kötvényekkel is üzletelnek. Szakács László közölte, már korábban javasolták, hogy ezek a cégek az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt számoljanak be a munkájukról és a bevételük 75 százalékát különadóként fizessék vissza.

Kunhalmi Ágnes kérdésre elmondta, nem vesznek részt a Jobbik pénteki tüntetésén, de nem tartják helyesnek, hogy "karhatalmi eszközökkel" akarnak betiltatni egy demokráciában egy pártot. Nem kívánnak egy olyan párt tüntetésén részt venni, amely szélsőjobboldali eszméket vallott és ezért azóta sem kért bocsánatot - mondta. Hozzátette: nem kívánnak részt venni a "két szélsőjobboldali párt", a Fidesz és a Jobbik harcában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!