MSZP: minél több fiatal kerüljön be a felsőoktatásba

Belföld, 2017.06.17

Az MSZP stadionok helyett az egyetemekben hisz, a szocialisták azt szeretnék, ha minél több fiatal kerülne be a felsőoktatásba - mondta az ellenzéki párt választmányi elnöke szombaton az MTI-nek.

Hiller István a választmány ülése után - amelyen a felsőoktatással és az akadémiai szabadság kérdéseivel foglalkoztak - azt mondta, szemben a Fidesszel, a szocialisták úgy gondolják, Magyarországon diplomát szerezni érdemes, ez előnyös az államnak és az állampolgárnak is.

A Botka-kormány első száz napjának egyik első intézkedése lesz a "lex CEU" eltörlése - rögzítette.

Az Országgyűlés alelnöke úgy vélekedett, hogy magyar felsőoktatás a felemelkedés lehetősége előtt áll. Hozzátette: a felsőoktatás színvonala az elmúlt durván fél évtizedben egyértelműen süllyedt, ezért az MSZP olyan programmal akar előállni, amely ezt a süllyedést megállítja, aztán pedig a színvonal-emelkedést hoz.

Hiller István azt mondta, a felsőoktatási intézmények vezetői ismételten a rektorok lesznek. Az MSZP helyreállítja az egyetemi autonómiát és a megcsorbított egyetemi szabadságot is - tette hozzá.

Az állam feladata más lesz, mint jelenleg, amikor az egyetemeket a kancelláron keresztül kézi vezérléssel irányítja a kormány - mondta.

Közölte, az államnak az a feladata, hogy megszabja a kereteket és biztosítsa a finanszírozást, az egyetemek belső életét, az akadémiai munkát tilos kormányirányítás alá vonni.

Hiller István kitért arra, hogy az országos választmány ülésén hat magyar egyetem professzora is részt vett, ők ismertették ezt a programot. A program nem az MSZP belső köreiben készült, hanem volt rektorok, oktatásfinanszírozással foglalkozó szakemberek, nemzetközi joggal foglalkozó professzorok készítették - jelezte.

Elmondta azt is, hogy az MSZP választási programja év végére készül el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!