MSZP: vonják ki az utasforgalomból a felújított 3-as metrószerelvényeket!

Belföld, 2017.03.24

Az MSZP felszólította a budapesti városvezetést, hogy haladéktalanul vonja ki az utasforgalomból a felújított 3-as metrószerelvényeket mindaddig, amíg azok nem működnek "normális minőségben".

Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi képviselője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, aggodalommal figyelik az orosz metró "bénázását", vagyis azt, hogy az feltehetően a hozzá nem értés miatt "fordítva működik: két napot dolgozik és öt napot pihen".

Az ellenzéki politikus emellett azt kérte Tarlós István főpolgármestertől, haladéktalanul utasítsa a közterület-felügyeletet arra, hogy engedje el, illetve fizesse vissza a közelmúltban igazságtalanul kiszabott közúti bírságokat.

Horváth Csaba ezzel szemben egyetértését fejezte ki a városvezetővel abban a kérdésben, hogy a kormánynak ugyanazt a bérszínvonalat kellene biztosítania a BKV és az FKF esetében, mint például a Volán társaságnál. Kiemelte, a budapestiek adóbefizetéseiből könnyen előteremthető lenne az ehhez szükséges 5 milliárd forintos többletköltség.

A szocialista képviselő kitért arra is, hogy a "kerékbilincselés rákos betegségként harapózott el az utóbbi időszakban" Budapesten, holott szerinte Tarlós István korábban arra tett ígéretet, hogy megszünteti ezt a gyakorlatot. Az MSZP ezért olyan javaslatot terjeszt a közgyűlés elé, amely megakadályozná a kerékbilincselés "visszaélésszerű alkalmazását" például az olyan esetekben, ahol a szabálytalanságok minél előbbi megszakítása lenen az érdek - tette hozzá.

Horváth Csaba kérdésekre válaszolva elmondta, a fővárosban kimondottan jó az együttműködés az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) között.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!