Múzeumok éjszakája - Ritkán látható Munkácsy-festményt mutatnak be a szegedi Móra-múzeumban

Belföld, 2018.06.21

A széles nyilvánosság előtt eddig ismeretlen Munkácsy-festményt mutatnak be a szegedi Móra-múzeumban az idei Múzeumok éjszakáján, az Egy tál meleg leves című alkotás egy magángyűjtemény része - közölte a közgyűjtemény tudományos igazgatóhelyettese csütörtökön.

Múzeumok éjszakája - Ritkán látható Munkácsy-festményt mutatnak be a szegedi Móra-múzeumban Medgyesi Konstantin az alkotást bemutató sajtótájékoztatón elmondta, hogy szombaton a Munkácsy-festmény mellett Mednyánszky László Nyírfaliget, valamint Iványi Grünwald Béla Majális című alkotását is kiállítják, melyek szintén egy magángyűjtemény részét képezik.

A muzeológus közölte, hogy a tervek szerint a festmények majd a Fekete házban 2020-ban nyíló Munkácsy és kortársai című állandó tárlaton lesznek láthatók. A kiállításra átszállítják a Kultúrpalotából Munkácsy Honfoglalás című alkotásának szín- és szénvázlatát is.

Nátyi Róbert művészettörténész kifejtette, az Egy tál meleg leves című festmény 1873 körül készülhetett. A fatáblára festet, jó állapotú kép a 20. század végén már felbukkant a műkereskedelemben, de múzeumban korábban még nem volt kiállítva. A kép középpontjában egy tányért tartó kislány és egy koldus látható, a férfi ugyanazt a szűrt viseli, mint az Éjjeli csavargók című Munkácsy-remekmű főhőse. A kislány alakja pedig művész a Köpülőasszony című képén tűnik föl.

A Múzeumok éjszakáján a szegedi Kultúrpalota előtti színpadon a többi közt slam poetry-estet és szögedi papucsos divatbemutatót tartanak. A Móra-múzeumban Juronics Tamás vezeti körbe az látogatókat a harmincéves Szegedi Kortárs Balettről szóló fotókiállításon, emellett a közgyűjtemény állandó és időszaki kiállításait is szakavatott vezetők mutatják be. A Várkertben és a Kőtárban éjjeli kalandtúrán vehetnek részt vagy kelta bennszülötté válhatnak a vendégek, a Kass Galériában pedig szintén tárlatvezetésekkel várják a látogatókat.

A szegedi füvészkertben a vállalkozó szelleműeknek térkép és zseblámpa segítségével a sötétben tájékozódva kell megtalálniuk az elrejtett állomáshelyeket. A próbák a hely szelleméhez igazodva a növény- és állatvilág képviselőit helyezik egy kicsit más megvilágításba, az egyik feladat pedig a múzeum júliusban nyíló dinoszaurusz-kiállításához is kapcsolódik.

A Múzeumok éjszakájára az 1894-ben épült, Pfaff Ferenc által tervezett MÁV-palota is megnyitja kapuit: a látogatók a pincétől az emeletekig bejárhatják az épületet, és közelről szemügyre vehetik az udvaron álló gőzmozdonyt.

A Somogyi-könyvtár - egyébként zárt - különgyűjteményeiből válogatott alkalmi kiállításokkal és bemutatókkal várja a látogatókat, a legkisebbek pedig 22 óráig játékos foglalkozásokon vehetnek részt a Gyermekkönyvtárban.

A Fogadalmi templomban a vendégek megismerhetik az ország legnagyobb orgonáját, bepillanthatnak a Dömötör-tornyba, a Dóm tornyából pedig a város éjszakai panorámájában gyönyörködhetnek.

A Reök-palotában szervezett esti sétán a gyerekek és felnőttek előtt feltárulnak a szecessziós épület mesés titkai, a családokat pedig múzeumpedagógiai foglalkozásra invitálják a XVII. Táblaképfestészeti Biennálé művei közé.

A Szent-Györgyi Albert Agórában Kreatív fizika látványszínház, több rendhagyó tárlatvezetés, kiállítások, távcsöves megfigyelés fogadja az érdeklődőket.
(MTI)

Galériánk

Múzeumok éjszakája - Ritkán látható Munkácsy-festményt mutatnak be a szegedi Móra-múzeumban Múzeumok éjszakája - Ritkán látható Munkácsy-festményt mutatnak be a szegedi Móra-múzeumban
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!