Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap

Belföld, 2016.08.31

Négy településen tartanak vasárnap időközi önkormányzati választást: Nagybajcson és Nagytőkén polgármestert, Ragályon és Szentlászlón polgármestert és képviselő-testületi tagokat kell választani.

A Győr-Moson-Sopron megyei Nagybajcson azért kell polgármestert választani, mert a 2014 őszén megválasztott településvezető, Balogh Tibor (független) május 8-án indoklás nélkül lemondott tisztségéről. A polgármesteri posztért hat jelöl indul, öten - Antal László, Győri Zoltán, Kulacs Zoltán, Teilinger Imre, Vidáné Turbék Szilvia - függetlenként indul, Holbik Márton pedig a Magyar Munkáspárt jelöltje. A választói névjegyzékben 792-en szerepelnek.

A Csongrád megyei Nagytőkén szintén időközi polgármester-választást tartanak a korábbi polgármester, Staberecz Ferenc lemondása miatt. Csongrád megye legészakibb, mintegy 450 lakosú településének vezetéséért öten indulnak: Aradi Imre, Határné Bottyán Erika és Varga Lászlóné függetlenként, Nagyvári László Gábor a Munkáspárt, Szél Csaba pedig a Jobbik jelöltjeként. A falu választói névjegyzékében 370 szavazásra jogosult polgár neve szerepel.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ragályon is időközi választást tartanak, itt polgármestert és képviselő-testületi tagokat választanak. Az időközi választást azért kellett kiírni, mert a település képviselő-testülete júliusban feloszlatta magát. A polgármesteri tisztségért újraindul a független Dusza Dániel László, mellette Hevesi István, Perczel Sándor és Várnagy Dávid pályáznak a posztra, valamennyien független jelöltek. A négy képviselő-testületi helyre pedig tizenhatan aspirálnak. A 687 fős település választói névjegyzékében 533-an szerepelnek.

A Baranya megyei Szentlászlón ugyancsak polgármestert és képviselőket választanak vasárnap, mert itt is feloszlatta magát a képviselő-testület. A polgármesteri tisztségért újraindul Hideg István (független), kihívói Iván Péter, Kern Zsoltné, Kovács Gábor Imre, Kovács Mátyás (függetlenek) és Kós Zoltán István (Magyar Munkáspárt). A 860 lakosú település négy képviselő-testületi helyére 13 független és egy, a Magyar Munkáspárt színeiben induló jelölt pályázik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!