Négyezer fiatal végez önkéntes munkát a Szeged-Csanádi Egyházmegye szervezésében

Belföld, 2017.03.22

Négyezer fiatal végez önkéntes munkát a Szeged-Csanádi Egyházmegye ifjúságpasztorációs irodájának szervezésében. A Tesz-Vesz Tavasz elnevezésű, háromnapos programot Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár és Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök nyitotta meg szerdán Szegeden.

Kiss-Rigó László az MTI-nek elmondta: az önkéntesség nélkülözhetetlen a keresztény ember mindennapjaiban. Ugyanakkor az is fontos, hogy időről időre egy "projekt keretében tudatosítsuk, szervezetté és még intenzívebbé tegyük" ezt a magatartásformát.

A tízedik alkalommal megszervezett program emellett közösségi élményt is nyújt, és így talán másokban kedvet ébreszt az önkéntességre - mondta.

A program résztvevői idén elsősorban kulturális, szociális és környezetvédelmi területen dolgoznak majd - tette hozzá Kiss-Rigó László.

Soltész Miklós kiemelte: a kormány az elmúlt hat évben sokat tett azért, hogy erősítse, támogassa az önkéntességet. Ezért vezették be az ötvenórás iskolai közösségi szolgálatot, ami 2016-tól már feltétele az érettséginek, és ezért támogatják a különféle civil és egyházi önkéntes programokat.

Az államtitkár szerint azok a fiatalok, akik a közösségért tesznek, ezzel egy időben közösséggé is válnak, és ez hosszú távon formálja őket.

Kitért arra: a Szeged-Csanádi Egyházmegye 25 millió forintot nyert az ifjúsági korosztály közösségi aktivitását célzó uniós forrású EFOP-program keretében. A Tesz-Vesz Tavasz is a támogatott egyházmegyei programok egyike.

Soltész Miklós szólt arról is, hogy országosan tízezerre nőtt az önkénteseket fogadó szervezetek száma, és közel félmillióan végeznek valamilyen önkéntes feladatot. Munkájuk - európai uniós számítás alapján becsült - értéke évente 60 milliárd forint.

Fontosnak nevezte, hogy a hatvanezer hagyományos civil szervezetben tevékenykedők egyharmada önkéntes.

A valódi civil szervezeteket "épp ez különbözteti meg azoktól a lobbi és külföldi ügynökszervezetektől, amelyek nem az ország vagy egy közösség érdekeit védik, hanem valamilyen gazdasági vagy külföldi politikai érdeket képviselnek, és munkájukat nem önkéntes alapon, hanem sok-sok pénzért végzik" - fogalmazott az államtitkár.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!