TV műsor

Nemzeti konzultáció - Fidesz: minden rekordot felülmúlt a részvétel - köszönjük!

Belföld, 2017.12.03

Minden eddigi rekordot felülmúlt a nemzeti konzultáción való részvétel, amelyen a pénteki összesítés szerint 2 301 463-an vettek részt - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.

Hidvéghi Balázs a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség nevében köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a nemzeti konzultációban, "vette a fáradságot, hogy elmondja véleményét a Soros-tervről", és visszaküldte vagy az interneten kitöltötte a kérdőívet.

Hangsúlyozta, a minden rekordot felülmúló óriási részvétel jelzi, hogy pártokon átívelő ügyről van szó, amit az ellenzéknek is érdemes lett volna elfogadni a magyar emberek véleménynyilvánításának támadása helyett.

A Fidesz a nemzeti konzultációval párhuzamosan egy tájékoztatási akciót is indított annak érdekében, hogy elmondják véleményüket a Soros-tervről és meghallgassák az emberek álláspontját ezekről a kérdésekről. Az elmúlt hetekben az országjárás keretében összesen 208 nyilvános fórumot tartottak 164 településen, 57 előadó részvételével és közel 40 ezer emberrel találkoztak - ismertette a szóvivő.

Hidvéghi Balázs szerint az elmúlt hetekben óriási erők mozdultak meg azért, hogy elhallgattassák a magyarok véleménynyilvánítását, megkérdőjelezzék annak súlyát, hitelességét. Szerinte jól látható, hogy Soros György személyesen is beszállt ebbe a küzdelembe, mivel vidéki irodákat nyitnak a Soros-szervezetek, ezért úgy tűnik, hogy a választási kampányba is beszáll a milliárdos - tette hozzá.

Közölte: Soros György el akarja takarítani az útból az Orbán-kormányt, el akarja mozdítani azt a kormányzatot, amely a leghatározottabban szembe megy a migrációpárti, betelepítéspárti Soros elképzelésekkel. Soros szövetségesei Brüsszelből üzennek a magyar kormánynak, hogy el kell fogadni a kötelező kvótát, és, aki szembe megy ezzel, azt meg kell büntetni. "Egy összehangolt támadás zajlik a konzultáció és a magyar kormány kiállása ellen" - hangsúlyozta.

Mint fogalmazott, az ellenzék korábban, két éve tagadta, hogy létezne bevándorlási probléma, most pedig tagadják a Soros-tervet, de közben minden olyan döntést, előterjesztést megszavaztak és támogattak Brüsszelben, amelyek a Soros-tervben szereplő konkrét javaslatokat ülteti át az európai jogszabályok területére.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint az ellenzéki pártok sorra próbálják hitelteleníteni a konzultációt, mert bevándorláspártiak és nem akarják, hogy az emberek véleményt mondjanak ezekről a kérdésekről. Ezzel szemben a Fidesz úgy látja, hogy a bevándorlás kérdése nem pártügy, hanem nemzeti ügy, ezért mindent el fog követni annak érdekében, hogy a magyar emberek véleményét tükröző álláspontot képviseljen, és azok érdekeit védje mások érdekeivel szemben.

Kérdésre válaszolva Hidvéghi Balázs elmondta, hogy a konzultáció eredményeinek feldolgozása néhány napot vesz igénybe, a részvételről már a jövő hét közepére lehetnek végleges adatok.

Arra az érdeklődésre, hogy tervezik-e felülvizsgálni a magyar lakcímmel rendelkező ukrajnai nyugdíjasok időskori juttatásra való kérelmeit, amelyek száma az elmúlt években jelentősen megnőtt, és több milliárd forintos kiadást jelent az államnak, azt válaszolta, hogy nem, mivel törvény szerint kell eljárni. Hozzátette: ha esetleges visszaélés merül fel, azt a hatóságok kivizsgálják.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!