Nemzetpolitikai helyettes államtitkár: cél a diaszpórának nyújtott támogatás növelése

Belföld, 2017.06.21

Magyar származású, az Egyesült Államokban és Kanadában élő fiatalokat fogadott szerdán a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. A találkozón Szilágyi Péter jelezte: az államtitkárság kiemelt céljai között szerepel a diaszpórában működő hétvégi magyar iskolák megerősítése és a diaszpórának nyújtott anyagi támogatások további növelése.

A ReConnect Hungary - Magyar Birthright Program keretében Magyarországra érkező fiatalokat köszöntve Szilágyi Péter hangsúlyozta: a kormánynak és a nemzetpolitikai államtitkárságnak 2010 óta kiemelt célja a diaszpórában élő magyar közösségek támogatása és anyaországgal való kapcsolataik erősítése. Hozzátette: ezt a célt szolgálja az évente Budapesten ülésező Magyar Diaszpóra Tanács és annak tavalyi ülésén elfogadott Magyar Diaszpórapolitika - Stratégiai irányok című dokumentum is, amely összegzi a magyar kormány diaszpóra segítése érdekében tett eddigi lépéseit és meghatározza a legfontosabb fejlődési irányokat.

A helyettes államtitkár rámutatott: a nemzetpolitikai államtitkárság kiemelt céljai között szerepel a diaszpórában működő hétvégi magyar iskolák megerősítése és a diaszpórának nyújtott anyagi támogatások összegének további növelése. Örömét fejezte ki, hogy a ReConnect Hungary Program immár hat éve szolgálja az anyaország és a diaszpóra közötti kapcsolatok erősítését, és reményének adott hangot, hogy a programban résztvevő fiatalok a jövőben sem felejtik el gyökereiket, ápolják magyar felmenőik örökségét és hazatérve a magyar nemzet valódi "nagyköveteivé" válnak saját közösségeikben.

Az államtitkárság háttéranyaga szerint a 2012-ben indított Reconnect Hungary-Magyar Birthright Program azzal a céllal jött létre, hogy egy kéthetes magyarországi program keretén belül azon másod- és harmad-generációs, 18-28 év közötti észak-amerikai fiatalok, akik keresik vagy erősíteni szeretnék magyar identitásukat, megismerkedhessenek az anyaország társadalmi, kulturális és gazdasági életével. A program fővédnökei George Pataki, New York állam volt kormányzója és lánya, Allison Pataki Levy, szervezője és lebonyolítója a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF). A programot az államtitkárság a kezdetek óta támogatja. A 2016-ban és 2017-ben biztosított támogatás 24 millió forint volt.

Az első három évben évente 12-15 fő érkezett az USA több államából és Kanadából. 2015-ben a résztvevők száma megduplázódott, 30 fiatal vett részt a programban, 2016-ban pedig ez a szám 36-ra nőtt.

Az idei csapatban 25-en vannak, a két hét során az amerikai és kanadai magyar fiatalok meglátogatják felmenőik származási helyét, nem egyszer első ízben találkozva távoli rokonaikkal. Mivel kiemelt fontosságú a program számára, hogy a fiatalok a Kárpát-medencei magyarsággal is kapcsolatba kerüljenek, idén egy 10 tagú csapat július 3 - július 9. között Erdélybe is elutazik. Több helyszínt érintenek majd, helyi fiatalokkal és a magyarság helyi képviselőivel találkoznak, változatos, identitáserősítő programon vesznek részt - írták.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!