Népszavazáson döntenek a fogvatartottak berettyóújfalui egészségügyi központjáról

Belföld, 2017.06.26

Népszavazáson döntenek Berettyóújfaluban arról, hogy megépüljön-e a városban a fogvatartottak egészségügyi központja - mondta a Hajdú-Bihar megyei település polgármestere lakossági fórumon hétfőn.

Muraközi István (Fidesz) tájékoztatása szerint a képviselő-testület május végi ülésén egyhangú határozatot hozott arról, hogy az építkezéshez a Gróf Tisza István Kórház melletti mintegy 0,8 hektáros területet ingyen átadja az államnak.

A lakosság egy részének tiltakozása miatt azonban úgy döntöttek, hogy népszavazást írnak ki, amelyet valamikor az ősszel tartanak meg. Hozzátette, a népszavazáson a lakosságnak arról kell döntenie, hogy a képviselőtestület vonja-e vissza a terület átadásáról hozott határozatát.

Csiba Gábor, a büntetés-végrehajtási egészségügyi központ kialakításának és működtetésének koordinálásáért felelős miniszteri biztos szerint a beruházás olyan lehetőség, amelyet nem lehet, nem érdemes kihagynia a városnak.

A mintegy egymilliárd forintos fejlesztésnek köszönhetően jelentősen javulhat a kórház műszerezettsége, így a polgári lakosság ellátásnak színvonala is. Példaként említette, hogy jelenleg MR-vizsgálatra a helyieknek Debrecenbe kell utazniuk, amennyiben viszont megvalósul a beruházás, Berettyóújfaluba is telepítenek ilyen berendezést.

A központ megépítése stabilizálja a Gróf Tisza István Kórház működését, és lehetőséget jelent azoknak az egészségügyi dolgozóknak is, akik pluszmunkát szeretnének vállalni - fűzte hozzá.

A helyi művelődési központ nagytermét megtöltötte a mintegy 200 érdeklődő, és sokan a közbiztonság romlása miatt aggódtak. Csóti András, a Belügyminisztérium miniszteri főtanácsadója, a büntetés-végrehajtás nyugalmazott országos parancsnoka hangsúlyozta: a legkorszerűbb technikai eszközök és szakképzett személyzet garantálná a biztonságot, a fogvatartottak vizsgálata, kezelése döntően a polgári betegektől teljesen elkülönítve történne.

A tervezett egészségügyi központ a jelenlegi kórházi épülettől külön épülne meg, 150-200 új munkahelyet jelentene a városban, és egyszerre 220 fekvőbeteget tudna ellátni - mondta, hozzátéve, hogy a fogvatartottak egészségügyi központjának 2018 végére kellene megépülnie.

Vitányi István (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője szerint a beruházásnak több előnye lenne, mint amennyi a hátránya, ugyanakkor megjegyezte: tiszteletben kell tartani, ha a város lakosságágnak többsége a központ megépítése ellen szavaz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!