NFM: a kormány támogatja a közösségi közlekedés elterjedését

Belföld, 2017.06.01

A kormány támogatja a közösségi közlekedés elterjedését, hogy megfelelő alternatíva legyen az egyéni közlekedéssel szemben, ennek elérésére több fejlesztés is megvalósul - fejtette ki Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az Európai mobilitási hét nyitókonferenciáján csütörtökön, Budapesten.

Homolya Róbert beszédében kiemelte: Magyarország folyamatosan részt vesz a mobilitási hét programban, amely Európa legnagyobb közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi kampánya. Magyarországról tavaly több mint kétszáz önkormányzat csatlakozott a programhoz, a mobilitási hetet az idén szeptember 16. és 22. között tartják.

Hozzátette: Európa legsűrűbb és legjobb közösségi közlekedése van Magyarországon, a vasúti közlekedés aránya 10 százalékos, ami a kontinensen magasnak számít. A teljes magyarországi közlekedésben a közösségi közlekedés aránya meghaladja a 30 százalékot, ami Európában kiemelkedőnek számít, ezt tovább kell fejleszteni - közölte.

Az eddigi eredményekhez hozzájárult az is, hogy 2010-óta nem emelkedtek a tarifák, illetve több területen csökkentek - mondta.

Kiemelte: a kormánynak olyan színvonalú közösségi közlekedést kell biztosítania, hogy átüljenek az emberek az autókból a közösségi járművekbe. Elmondta, a következő időszakban 900 kilométernyi vasút fog megújulni, az Irinyi tervben 2019-ig 1800 új autóbusz beszerzését tervezik. Az eddigieknél több pénz lesz a meglévő utak karbantartására, 850 kilométer út minősége javul. Hozzátette, minderre 100 milliárd forint áll rendelkezésre 2017-2018 között.

Fontos kezdeményezésnek nevezte, hogy Közös út, közös jövő címmel rajz-, fotó- és csoportos kreatív pályázatot hirdetnek.

Szabó Zsolt, fejlesztés- és klímapolitikáért, kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár rámutatott: a Terület-és településfejlesztési operatív programból (Top) az országban több mint 5 ezer kilométer új kerékpárutat építenek, a fejlesztések ősszel indulnak. Közölte: az adatok szerint az önálló kerékpárutak megépülése után megtízszereződött a kerékpározók száma.

Elmondta, az Európai mobilitási hetet 2002 óta rendezik meg Magyarországon. Hozzátette: a tárca a különböző rendezvények szervezéséhez - futónapok, kerékpárversenyek, KRESZ-vetélkedők - pályázatot írt ki, és 70 millió forinttal támogatja a pályázaton nyertes önkormányzatok szakmai programjait.

Révész Máriusz kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatokért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy a mobilitási hét fő motívuma a tisztább közlekedés. Az európai nagyvárosokban évről évre nő a kerékpáros közlekedés részaránya, Budapesten 2030-ra aránya eléri a 10 százalékot a jelenlegi 2,4 százalékról - mondta.

Jelezte, már csaknem az összes megyeszékhelyen a közbringa rendszerek bevezetését tervezik, ebben a rendszerek közötti átjárhatóságot kell szem előtt tartani.

Elmondta, a Magyar Kerékpárosklubbal döntöttek arról, hogy a Bringázz a munkába kampányt újra elindítják jövő tavasszal.

Beszámolt arról is, hogy négy hónapja dolgoznak a KRESZ módosításán, és a közlekedési alapismeretek oktatásának bevezetését tervezik az iskolákban. A fejlesztési tervek között említette, hogy 11 milliárd forint magyar forrás áll rendelkezésre a kerékpáros fejlesztésekre a 2018-as költségvetésben.

Úgy vélte, a kerékpárutak egységes rendszere hiányzik az országban, ezt szeretnék összefüggő hálózattá fejleszteni, mert ez a kerékpáros turizmus növekedésének feltétele. A Bejárható Magyarország programból 13 milliárd forintos fejlesztés valósul meg, vízi- és lovas útvonalak újulnak meg - közölte.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!