NFM: szabályos volt a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő tram-train járművek beszerzése

Belföld, 2017.04.25

Szabályos volt a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő tram-train járművek beszerzése, a MÁV-Start a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően, a Miniszterelnökség jóváhagyásával járt el - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kedden az MTI-vel.

A minisztérium közleménye szerint a járműbeszerzés előkészítését, a közbeszerzési eljárás lefolytatását és eredményét a Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeleti főosztálya ellenőrizte, a teljes folyamatot szabályosnak találta, az erről szóló tanúsítványokat az eljárás megindításakor és lezárásakor is kiállította.

Hozzátették: nem állja meg a helyét az az állítás, hogy a Hódmezővásárhely-Szeged közötti kötött pályás összeköttetés költsége megduplázódott volna. A sajtóban megjelent állításokkal ellentétben a projektre nem az árak esetleges emelkedése jelent veszélyt, hanem az, hogy Brüsszel kétségesnek tartja a projekt megtérülését - írták.

Az NFM szerint a beruházás költségvetési forrásból valósulhat meg, amennyiben az Európai Unió nem támogatja.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, hogy a szerelvények beszerzése a hibás tervezés és előkészítés miatt a tervezettnek közel a duplájába kerülne. Hozzátette: a térség országgyűlési képviselőjeként és az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszterként arra kéri a kormányt, hogy ne vállaljon kötelezettséget az NFM és a MÁV hibájából megdrágult beruházásra.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!