Novák Katalin: a jövőben is a magyar családokért fogok dolgozni

Belföld, 2021.12.21

Magyarország első női köztársasági elnökeként is a magyar családokért dolgozna a jövőben Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Novák Katalin tárgyalt a boszniai Szerb Köztársaság elnökével Orbán Viktor miniszterelnök keddi évzáró sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a Fidesz Novák Katalint jelöli köztársasági elnöknek.

Novák Katalin kedden a közmédiának nyilatkozva azt mondta: a köztársasági elnökjelöltségre való megtisztelő felkérést köszönettel elfogadja. Kiemelte, hogy számára a magyar családok, a magyar gyermekek a legfontosabbak, s a jövőben is értük fog dolgozni.

Kitért arra is, hogy az előtte álló feladathoz támaszt nyújtó családjából és istenhitéből merít majd erőt.

Novák Katalin azt mondta: ha megválasztják, akkor Magyarország első női köztársasági elnökeként Magyarországot fogja képviselni és igyekszik az egész nemzetet megjeleníteni.

Kiemelte, hogy Áder János jelenlegi államfő "élen járt" a teremtett világ védelmében.

Novák Katalin hangsúlyozta: számára is nagyon fontos, hogy a földet "gyermekeinknek, unokáinknak jobb állapotban adjuk vissza, mint ahogy mi azt megkaptuk". Ehhez viszont - mint megjegyezte - "kellenek gyermekek és unokák".
(MTI)

Címkék

Novák Katalin
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!