Novák: már kétszázezer családot támogattak a családvédelmi akcióterv keretében

Belföld, 2020.06.30

Mintegy 200 ezer családot, több mint 900 milliárd forinttal támogatott a kormány egy év alatt a családvédelmi akcióterv keretében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Budapesten.

Novák Katalin a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) épületében tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a tavaly július 1-jén induló családvédelmi akcióterv új fejezetet nyitott a magyar családtámogatások történelmében. Az elmúlt egy év a családokért történő összefogásról szólt, az akciótervet megelőző nemzeti konzultáció is azt mutatta, hogy Magyarországon nemzeti egyetértés övezi a családtámogatások szerepét - mondta.

Az államtitkár ismertette: a babaváró támogatást mintegy százezren igényelték, a legtöbben a 10 milliós támogatás egészét kérték, de népszerű volt a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása, a jelzáloghitel-elengedés és a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) kapcsolódó kölcsön is. A négygyermekes édesanyák szja-mentességét január óta 43 ezren vették igénybe, és a bölcsődei helyek bővítése is tart - tette hozzá.

Novák Katalin kiemelte, mintegy 40 éve nem volt olyan magas a házasságkötések száma, mint most, és több mint 20 százalékkal nőtt a gyermekvállalási kedv is.

A kormány 2010 óta azon dolgozik, hogy a csökkenő népességű, idősödő nemzetből gyarapodó, fiatalodó nemzet váljon, valamint hogy visszaadja az elvesztett bizalmat, és Magyarországon újra higgyenek az emberek abban, hogy érdemes gyereket nevelni, családot alapítani - mondta.

Fűrész Tünde, a Kincs elnöke arról számolt be, hogy a csokhoz kapcsolódó kölcsönt 11 500-an, a jelzáloghitel elengedését pedig mintegy 18 ezren igényelték. A babaváró támogatással élők kétharmada a 30-as éveiben jár, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását kérők több mint fele a 40-es, 40 százaléka a 30-as éveiben él a lehetőséggel, a csokot igénylők átlagéletkora pedig 37 év - ismertette.

Hangsúlyozta, hogy az intézet családvédelmi akcióterv népszerűségét mérő kutatása szerint a többség kifejezetten hasznosnak tartja az intézkedéseket, a megkérdezettek 20 százaléka igénybe is vette azok egyikét. Legtöbben arról számoltak be, hogy óriási segítséget jelentettek a támogatások, a válaszadók 20 százaléka szerint az igénybe vett támogatás nélkül nem vállaltak volna gyermeket vagy újabb gyermeket - tette hozzá Fűrész Tünde.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!