OGY - A frakciók elérően értékelik az ország helyzetét és a járványkezelést (1. rész)

Belföld, 2020.09.21

Az ellenzék bírálattal reagált Orbán Viktor miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalására, a Fidesz pedig rémhírterjesztéssel vádolta az ellenzéket járványügyben.

A koronavírus-járvány második hullámára történő felkészülést hiányolta Gyurcsány Ferenc, a DK frakcióvezetője, amikor a kormányfő napirend előtti felszólalása után szót kért. Szerinte nyáron a kormány nem tett semmit, a hőmérőket is csak októbertől tudják biztosítani az iskolákban. "Lopni tudnak rendesen, hazudni is, kormányozni azt nem" - fogalmazott.

Szóvá tette a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség támogatásának csökkentését - amely miatt szerinte ha van teremtő Isten, akkor szégyelli magát és könnyezik - , valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetemen történteket.

Kitért arra, hogy soha nem lesz olyan az EU, mint amilyennek Orbán Viktor szeretné látni, mert az EU nem fogja választásra kényszeríteni polgárait azzal kapcsolatban, hogy a reformáció reneszánszát, vagy az ellenreformáció barokkját tiszteljék-e.

Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője szerint a vírus és a válság elleni küzdelemben az ország vesztésre áll. Úgy fogalmazott: "piszok kemény idők előtt áll ez az ország", mert a vírus mellett meg kell küzdenie a kormányfővel is. Ingyenes tesztek biztosítását, a bérek 80 százalékának átvállalását, az álláskeresési járadék összegének és időtartamának növelését sürgette, valamint azt, hogy hagyjanak több pénzt a szegényeknél és a 60 év feletti, munkanélkülivé váló embereket engedjék el nyugdíjba.

Október 10-ig - a szerencsi időközi választásig - adott időt Orbán Viktornak arra, hogy eldöntse, ellopja az unió által biztosított rengeteg eurómilliárdot, vagy érdemi válságkezelésbe kezd.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője úgy reagált a miniszterelnök felszólalására, hogy "ez így kevés lesz".

Úgy vélte, a kormányfő nem gondolkodni képes polgárokat szeretne látni az országban, hanem alattvalókat akarnak nevelni az iskolákban.

Közölte: a kormány eddig sem a kormányzással volt elfoglalva, hanem kampányra készül, pedig kormányozni is kellene, mert Magyarország így nem működik. Az ország nem működik, ha a hatalom elhallgattatja a szabad hangot - mondta.

Szerinte nincs pénz a munkahelyek megvédésére, a munkájukat elvesztők megélhetésének biztosítására, a családi támogatások növelésére és a nyugdíjak emelésére. Nem hatósági áras koronavírus-tesztekre lenne szükség, hanem széleskörű ingyenes tesztelésre - vetette fel.

Több pénzt követelt az embereknek és az önkormányzatoknak, továbbá kifogásolta, hogy miközben a nemzetközi piacon az energiaárak jelentősen csökkentek, a magyar családoknak mégsem kell kevesebbet fizetni.

Tóth Bertalan hangsúlyozta: a látszatintézkedések és a propaganda kevés lesz a kilábaláshoz a válságból, kormány- és korszakváltás kell, olyan világ, ahol szabadság és jogbiztonság van, és esély a jobb életre.

Schmuck Erzsébet LMP-s frakcióvezető-helyettes kijelentette: a miniszterelnök nincs tisztában az emberek mindennapi problémáival, megélhetési gondjaival, így például azzal, hogy az élelmiszerárak milyen mértékben emelkedtek.

Közölte: a járvány második hulláma berobbant az országba, és kérdés, hogyan fog ezzel az egészségügy megbirkózni. Gondot jelent a megfelelő szakszemélyzet alacsony száma, őket képezni, megfelelő bérezéssel, megbecsüléssel megtartani kellett volna, így a kormány politikájának következménye a most kialakult helyzet - vélekedett.

Kitért arra: a járványnak súlyos gazdasági hatásai voltak eddig is, sokan veszítették el a munkájukat, de a kormány semmit sem tanult az első szakaszból, és az elmúlt hónapokban a takarékos gazdálkodás, az emberek életkörülményeinek javítása helyett "a Fidesz holdudvarának" ontotta a pénzt.

Megjegyezte: az elkövetkező években sok pénz fog érkezni az EU-tól, ezeket nem lehet elpocsékolni, csak az ország fenntartható fejlesztésére lehet költeni.

Schmuck Erzsébet javasolta, hogy a kormány mielőbb terjesszen elő válságkezelő programot, és többek között csökkentse az alapvető élelmiszerek áfáját, növelje az álláskeresési járadék időtartamát, a nyugdíjasok pedig kapják meg azonnal a nekik járó pénzt.

Ingyenes tesztelést és az egészségügyi dolgozóknak azonnali, 50 százalékos béremelést sürgetett a Párbeszéd frakcióvezetője. Szabó Tímea azt is követelte, hogy azonnal vezessen be a kormány egy alapjövedelmet, ami minden álláskeresőnek 100 ezer forintot juttat.

"Ön hatalmasnak szánt intézkedéseket jelentett be, de az egész már megint csak egy üres blöff" - mondta a kormányfő bejelentéseiről. Bírálta például azt, hogy egy hónappal az iskolakezdés után vezetik be a lázmérést ezen intézményekben.

A politikus álkereszténynek nevezte a kormányt, mert szerinte Iványi Gábor hátrányos helyzetűeket segítő szervezetét "pitiáner bosszúból el akarja tiporni".

Vitatta, hogy a vendéglátóhelyeken csak este 11 után terjedne a koronavírus, és hogy "felizmosították" az egészségügyet, hiszen nőtt a koronavírusban elhunytak száma. Sérelmezte az ápolók és orvosok alacsony bérét, és azt, hogy a lélegeztetőgépek kezeléséhez nem képeztek elegendő szakembert.

Kijelentette: egy átlagos család nem tudja kifizetni a vírustesztek csaknem 20 ezer forintos árát. Tudomása szerint a háziorvosok már csak korlátozottan rendelhetnek ingyenes tesztet.

Több mint 300 ezer álláskereső van, akik közül csaknem 200 ezer már nem részesül semmilyen ellátásban - tért át gazdasági kérdésekre, megkérdőjelezve, hogy a járvány második hullámában új munkahelyeket tud létrehozni a kormány.

(folyt.)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!