OGY - Kásler: a demográfiai helyzet javításán kell dolgozni

Belföld, 2018.05.14

Budapest, 2018. május 14., hétfő (MTI)&nbsp;&nbsp;- A jelenlegi demográfiai trend megfordítását, a munkaalapú társadalom építését, a nemzeti identitás erősítését és a felnövekvő generációk fizikai, szociális és lelki biztonságát emelte ki a megvalósítandó elképzelések közül az Emberi Erőforrások Minisztériuma élére jelölt Kásler Miklós az Országgyűlés népjóléti bizottságában hétfői meghallgatásán.<br />&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;A kiemelt célok között említette, a családok támogatását, a gyermekvállalás ösztönzését. A gyermeknevelés differenciált támogatását szintén kiemelt célként jelölte meg. &nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; &nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;Fontosnak nevezte, hogy a munka ne akadályozza a gyermekvállalási kedvet, és ehhez - véleménye szerint - számos jó kormányzati intézkedés született. &nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;

Az egészségügyről szólva Kásler Miklós azt mondta, kiemelt célként kell kezelni a népegészségügyet, amelyhez pontos struktúra, terv, feladat és a felelősség meghatározás szükséges, és alapvető fontosságúnak tartja az országos intézetek megerősítését is. A miniszterjelölt szerint szükség van az alapellátás viszonyrendszerének újragondolására és rendkívüli megerősítésére, ehhez kapcsolódóan a sürgősségi ellátás és mentés átszervezésére. Kiemelte továbbá, hogy minden feltétel adott a lakossági szintű vastagbélrák-szűrés elindításához, amely "néhány hét, egy-két hónap múlva elindulhat". A szociális gyermekvédelmemmel és a fogyatékosüggyel kapcsolatban azt mondta, a legfontosabb az emberhez méltó életkörülmények biztosítása, és segíteni kell az idősek tartós ápolását. Mint mondta, érvényesült a segély helyett munkát elv, fenntarthatóvá vált a felzárkózás, az emberek a saját munkájukból élnek és létrejött a munkaalapú család. Lukács László György (Jobbik) bizottsági alelnök arra volt kíváncsi, hogy a miniszterjelölt elégedett-e az egészségügyi közkiadások mértékével, illetve, hogy lesznek-e kórházbezárások, és arra, hogy Kásler Miklós hogyan viszonyul a hálapénz kérdéséhez. László Imre (DK) a kórházi ellátás finanszírozásának emelését firtatta, Révész Máriusz (Fidesz) hozzászólásában megvédte a kormány családpolitikáját, mint mondta, egyetlen kormány sem tett annyit a gyermekvállalás elősegítéséért, mint az Orbán-kormány. Ander Balázs (Jobbik) azt kérdezte, hogy tervezi-e a kormányzat a tíz éve változatlan családi pótlék emelését, a fiatalok önálló életkezdését segítő bérlakásprogram indítását, illetve azt firtatta, hogy tervezik-e az otthonápolás beszámítását a jogviszonyba, valamint a romaintegráció helyzetére szeretett volna választ kapni. Kásler Miklós válaszában azt mondta, tiszta és törvényes viszonyokat szeretne az ágazatban. Mint mondta, kórházbezárásokat nem terveznek, és kitért arra is, hogy a jelenlegi onkológiai struktúra a 10 millió lakosságra jónak mondható. A kórházak adósságokról szólva azt mondta, struktúraváltás nélkül nem lehet a kórházi gazdálkodáson változtatni, de ez napirenden lévő kérdés - tette hozzá, és szintén napirenden lévőnek mondta a magán- és állami egészségügyi ellátás viszonyát, az orvoshiány leküzdésére pedig a szabadfoglalkozású orvosi státuszt szeretné bevezetni. A bizottság kilenc kormánypárti igen, és hat ellenzéki nem voks ellenében támogatta Kásler Miklós miniszteri kinevezését. Tartózkodó szavazat nem volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!