OGY - Korom Ferenc: a nemzeti érdekek a legfontosabbak

Belföld, 2018.05.14

A nemzeti érdekek képviselete kell, hogy vezéreljen mindent, nemzeti haderőt kell építeni és fejleszteni - hangsúlyozta Korom Ferenc az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága előtti Honvéd Vezérkar főnökjelölt kinevezés előtti meghallgatásán hétfőn.

Korom Ferenc elmondta: széleskörű szolgálati tapasztalata van Magyarországon és külföldön egyaránt. Ismeri a Magyar Honvédség stratégiai, középvezetői és végrehajtó szintjét is.

Azt is hangsúlyozta, hogy a csapatmunkában hisz. Mint mondta: az ország fegyveres védelme szempontjából "a magányos hősök kora lejárt", a kihívásokra csapatban lehet "kollektív bölcsességgel" jó választ adni a kihívásokra.

"A magyar katona a világ egyik legjobb katonája" - szögezte le vezérkari főnök-jelölt. Kifejtette: a múltban és a jelenben is bizonyítják, hogy a magyar katonák mindig készek reagálni a váratlan feladatokra is.

Korom Ferenc azt mondta: ismeri a Magyar Honvédség jelenlegi helyzetét, képességeit és korlátait is. Tisztában van Magyarország biztonsági helyzetével, a nemzetközi és hazai kihívásokkal.

A vezérkari főnök-jelölt szerint a jövőt, a 21. századi Magyar Honvédséget a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program megvalósulása jelenti. Hangsúlyozta továbbá az önkéntes tartalékos rendszer kiépítését, s kiemelte: minden állampolgárnak kötelessége a haza védelme, amelyben a magyar katonák mutatnak példát. "A haza védelmének ügye, közös ügy" - fogalmazott a vezérőrnagy.

Korom Ferenc meghallgatását hosszas ügyrendi vita előzte meg a honvédelmi bizottságban. A testület ellenzéki tagjai ugyanis kifogásolták, vezérkari főnököt a miniszternek, vagyis jelen helyzet szerint Simicskó Istvánnak és nem a leendő miniszternek, Benkő Tibornak kellett volna jelölnie.

Ezekre reflektálva: Benkő Tibor elismerte, hogy van szabályozatlanság a kérdésben, de kiemelte: a meglévő szabályok sem tiltják a vezérkari főnök-jelölt meghallgatását. Megismételte, jelölhet vezérkari főnököt, kezdeményezheti meghallgatását, de kinevezését majd csak miniszterként kezdeményezi.

Kocsis Máté, a testület fideszes elnöke elismerte, hogy a helyzet "atipikus", de megjegyezte, Benkő Tibor miniszteri meghallgatásán bejelentette: benyújtja lemondását, s hogy utódjának Korom Ferencet jelöli. Kocsis Máté a vonatkozó jogszabályt felolvasva ismertette: az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága a vezérkari főnököt kinevezése előtt meghallgatja, alkalmasságáról szavaznak.

Korom Ferenc jelenleg a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság (ÖHP) parancsnoka. Az ÖHP vezetését Korom Ferenc idén januárban vette át Huszár János altábornagytól, aki akkor a vezérkari főnök helyettese lett.

Korom Ferenc vezérkar főnöki kinevezését hat igen, és három tartózkodás mellett támogatta a testület.

Az ülésen Benkő Tibor jelenlegi vezérkari főnök, honvédelmi miniszter-jelölt kérdésre válaszolva elmondta: nem tervezik a honvédelmi tárcát Székesfehérvárra költöztetni.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!