OGY - Krónika 1. rész (napirend előtt: oktatás, családon belüli erőszak, megújuló energia)

Belföld, 2018.06.12

Az oktatás helyzetéről, a családon belüli erőszakról és a napelemekre vonatkozó EU-s forrásokról is beszéltek kedden napirend előtt az Országgyűlésben.



DK: az oktatási kormányzat bizonyítványa nem lett szebb



Arató Gergely DK-s képviselő a közelgő tanévzárás kapcsán azt mondta: az oktatási kormányzat idei bizonyítványa sem szebb, mint a korábbiak, mert a kormánynak nem jó a problémamegoldó képessége az oktatás területén.

Hangsúlyozta: már nemcsak a tanárok és a szülők mondják, hogy nem jó az oktatási rendszer, hanem a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) is felhívta a figyelmet az oktatás problémáira. A képviselő szerint a kormány nem fordít elég figyelmet az oktatási rendszerre és a pedagógusok fizetésére. "Ennyire nem lehet hülyének lenni ingyen", a kormánynak politikai szándéka az oktatás tönkretétele - értékelt.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt mondta: a 2010 előtti szocialista kormányok intézkedései, így az iskolabezárások, a tanárok elbocsátása és egyhavi fizetésük elvétele, illetve az önkormányzatok 12 milliárd forintos adóssága valóban tesztelte a kabinet problémamegoldó képességét.

Szerinte azonban ezeket a problémákat sikerült orvosolni: bevezették a pedagógusok életpályamodelljét, emelték a tanárok fizetését, folyamatosan javítják az iskolák működési feltételeit. Elmondta: az MTA-val a köznevelési kerekasztalon két éve szoros együttműködésben vannak, a problémák jó részét ugyanúgy látják, és a megoldásokon is közösen dolgoznak.



MSZP: elégtelen a jelenlegi áldozatvédelmi rendszer



Gurmai Zita MSZP-s képviselő egy konkrét eset kapcsán bírálta a kormány családon belüli erőszakhoz való hozzáállását.

A képviselő szerint a jelenlegi áldozatvédelmi rendszer elégtelen, mert a bántalmazott nők és gyerekek védelmét nem tudja garantálni. Helyes lépésnek nevezte, hogy áldozatvédelmi központokat hoztak létre, de szerinte az áldozatok "elrejtése" nem elég, az elkövetők elleni hatékony fellépés, rendőri intézkedés ugyanilyen fontos.

Gurmai Zita úgy vélte, a kormány a nők bántalmazóit védi, bűntársa az elkövetőknek, amíg nem ratifikálják az isztambuli egyezményt.

Rétvári Bence államtitkár visszautasította ezt az állítást és jelezte: a kormány az elmúlt nyolc évben sokat tett azért, hogy a kiszolgáltatottak, nehéz helyzetben lévők érezhetőbb segítséget kapjanak, mint korábban.

Hozzátette: a Fidesz-KDNP-kormány kezdeményezésére került be 2011-ben a kapcsolati erőszak fogalomköre a büntető törvénykönyvbe, valamint új áldozatvédelmi központok és titkos menedékházak is létrejöttek. Megjegyezte: az intézkedésről szóló törvénymódosításokat a szocialisták nem támogatták a parlamentben.



LMP: kormányhoz közel állók gazdagodnak a napenergiával kapcsolatos pályázaton



Schmuck Erzsébet LMP-s képviselő egy európai uniós, napenergiával kapcsolatos pályázat miatt bírálta a kormányt, mert szerinte az idén márciusban egy napra megnyitott tenderen csak azok tudtak indulni, akik informális csatornákon értesültek róla, és fel tudtak készülni.

Úgy vélte: a kormány célja nem a biztonságos környezetkímélő energia és a kkv-k támogatása, hanem a kormányhoz közel állók további gazdagítása.

Fónagy János, a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkára reagálásában közölte: a magyar kormány elkötelezett a kis- és közepes vállalkozások támogatása mellett, cél, hogy a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban a források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítsák.

Elmondta: az energiahitel-pályázatot 2016-ban hirdették meg, a feltételek nyilvánosak voltak és a márciusi újranyitásról is megkapták a tájékoztatást az érdeklődők, akik így felkészülten, előre kidolgozott kérelmekkel várhatták az újranyitást. Jelezte: kerettúllépés miatt függesztették fel egy nap múlva a pályázatot, de a résztvevők erről is tájékoztatást kaptak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!