OGY - Krónika 12. rész (különleges jogállás, napirend után)

Belföld, 2020.03.24

A különleges jogállású szervezetekről és foglalkoztatottaikról szóló törvényt módosító csomag tárgyalásával, majd napirend utáni felszólalásokkal zárta keddi ülését az Országgyűlés.



Különleges jogállás



Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára felidézte: a kormány 2019 végén alkotott törvényt a különleges jogállású szervekről és foglalkoztatottjaikról, ez a jogszabály egységes alapokra helyezte az érintett szervekre vonatkozó irányadó szabályozást és meghatározta a legfontosabb keretszabályokat, biztosítva e szervek önállóságát.

Becsó Károly, a Fidesz vezérszónoka frakciója támogatásáról biztosította az előterjesztést, míg Varga-Damm Andrea (Jobbik) annak a reményének adott hangot, hogy elfogadása esetén a módosítás kiállja a mindennapok próbáját, azt kifogásolva egyebek mellett, hogy a - szerinte 2010 óta nimbuszát vesztett - Gazdasági Versenyhivatal maga határozhatná meg, milyen ügyekben vizsgálódik.

Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) értetlenségének adott hangot amiatt, hogy a törvényjavaslat érint és be is fagyaszt polgármesteri fizetéseket, felvetve, nem kicsinyes bosszú-e ez az ősszel elvesztett városvezetői helyekért.

Varju László (DK) pedig az időzítést kifogásolta, mondván, a 44 törvényt módosító indítvány azt a látszatot kelti, "mintha a gazdasági lépésekre nem maradna idő" a jelen helyzetben, holott a kormányzat szinte bármit megtehet rendeleti kormányzással.

Az általános vita lezárása után Völner Pál úgy reagált az elhangzottakra: a polgármesterek javadalmazása eddig is rögzített volt, a legtöbb települést pedig továbbra is kormánypárti politikus irányítja.



Napirend után



Varga-Damm Andrea (Jobbik) arról beszélt napirend után: nagyon kevés kormány készült fel a koronavírus-helyzet kezelésére, a kormánynak és a kormánypártoknak viszont nem az ellenzék lejáratásával kellene foglalkoznia, ugyanakkor mindent meg kellene adni azoknak, akikre a betegség legyőzésében számítanak.

Frakciótársa, Steinmetz Ádám azt a kérdést tette fel: vajon felkészült-e a marcali kórház az esetleges tömeges koronavírusos megbetegedésekre, különösen most, hogy megtelt a Balaton-part.


Az ülést bezárva az elnöklő Jakab István bejelentette: a parlament várhatóan jövő hétfőn tartja következő tanácskozását.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!