OGY - Krónika 12. rész (Színház- és Filmművészeti Egyetem, napirend után)

Belföld, 2020.06.04

A Színház- és Filmművészeti Egyetemről szóló törvényjavaslat vitájával, majd napirend utáni felszólalásokkal ért véget az Országgyűlés aktuális ülése csütörtök este.


      DK: ez a legtisztább kultúrharc   Arató Gergely (DK) egyetértett azzal, hogy a jelenlegi fenntartói és intézményi modellben számos probléma van, de, szavai szerint ennek a megoldása nem a privatizálás, az alapítványba való kiszervezés.

A Ház előtt fekvő indítvány nem egy felsőoktatási kérdésről szól, ez a legtisztább kultúrharc - jelentette ki a frakcióvezető-helyettes. Az indítvány azért került ide, mert a kormánypártok a Színház- és Filmművészeti Egyetemet kikiáltották egy liberális fészeknek, amit el kell takarítani - fogalmazott.         Párbeszéd: lejáratás zajlik az egyetem ellen   Tordai Bence (Párbeszéd) azzal kezdte, hogy az előtte felszólaló Arató Gergely mindent elmondott, amit ezzel a törvénnyel kapcsolatban el kell mondani.

A politikus elfogadhatatlannak tartotta azt az indoklást, hogy a változó kor igényeihez kell igazítani az egyetemi struktúrát.

Folyamatos lejáratás zajlik az egyetem ellen, még egy olyan ügyben is, ami nem ott, hanem egy színházban történt - közölte a vezérszónok.


Az elnöklő Hiller István lezárta a javaslat általános vitáját.

Bódis József felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkár zárszavában megköszönte a támogató felszólalásokat és ismételten az indítvány elfogadását kérte a parlamenttől. Napirend után A napirendi pontok tárgyalását követően Ungár Péter (LMP) Sopron és környéke trianoni döntés utáni hűségét köszönte meg. Varga-Damm Andrea (független) felszólalásában lélektelennek nevezte a kormánypártok trianoni megemlékezését. Tordai Bence (Párbeszéd) pedig azt mondta, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter kormánypárti képviselőként elárulta választókerületét, a II. és III. kerület polgárait. Hiller István bezárta a parlament ülését, tájékoztatása alapján a Ház várhatóan jövő hétfőn folytatja munkáját.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!