OGY - Krónika 2. rész (frakcióválaszok, napirend előtt)

Belföld, 2020.03.30

A DK szerint jó minőségű eszközöket kell beszerezni a koronavírus járvány elleni védekezéshez, az LMP pedig azt kifogásolta a külgazdasági és külügyminiszter napirend előtt felszólalására reagálva az Országgyűlésben, hogy csak áprilisban lesz megismerhető, milyen további gazdasági intézkedéseket tervez a kormány. A Párbeszéd jövedelempótlást és válságkezelő alapjövedelmet sürgetett.



DK: jó eszközöket kell beszerezni a védekezéshez



Varju László (DK) arról beszélt, fontos, hogy a védekezéshez jó eszközöket szerezzenek be, mert a most érkezőknél sokszor komoly minőségi problémák vannak.

Fontosnak tartotta azt is, hogy a járványveszély okozta gazdasági következményeket enyhítsék. Utalva a miniszter szavaira, a szabad kereskedelem és a szabadrablás közötti átjárásra, azt mondta, ez különösen problémás, ha kormánytaghoz köthető körök is részt vesznek benne, mint azt hétvégén a sajtóban olvasni lehetett. Azt kérte, erre is figyeljen a kormány, illetve ezt a jelenséget vizsgálják ki.



LMP: kevesebb indulattal kellene közelíteni a kérdéshez



Keresztes László Lóránt (LMP) úgy látta, hogy ebben a helyzetben kevesebb indulattal is meg lehetne közelíteni ezt a kérdést. Hallottak olyan híreket, amelyek pozitívak - mutatott rá, kiemelve a külföldön rekedt magyarok hazaszállítását. Egyetértett Szijjártó Péter miniszterrel abban is, hogy egészen döbbenetes mértékű lesz a válság, és, hogy súlyos döntéseket kell meghozni.

Egyértelmű, hogy az emberi élet védelme a legfontosabb feladat - rögzítette.

Szóvá tette, hogy csak április végén lesz megismerhető, milyen gazdasági intézkedéseket tervez a kormány. Álláspontjuk szerint ezeket azonnal meg kell lépni. A munkahelyek megvédése területén sokkal többet kell tennie a kormánynak, és sokkal több forrásra van szükség.



Napirend előtt



Párbeszéd: még mindig nincs megoldás az állásukat elvesztők számára



Tordai Bence (Párbeszéd) arról beszélt, a járvány elleni védekezés 19. napjánál járnak, de még mindig nincs megoldása a kormánynak arra, hogy mit kezdjen azokkal a százezrekkel, akik a járványt követő gazdasági válságban elveszítik megélhetésüket.

Többi között a szlovák példát hozva azt sürgette, hogy Magyarországon is biztosítsanak 80 százalékos jövedelempótlást, hogy ne kelljen megszüntetni munkahelyeket. Ha hagyják megszűnni a munkahelyeket, a válság példátlanul mély és elhúzódó lesz - hangoztatta. Szóvá tette, hogy lecsökkentették az álláskeresési járadék folyósítási idejét, ezt azonnal vissza kell emelni, illetve válságkezelő alapjövedelmet kell bevezetni, azaz akinek a jövedelme nem éri el a 100 ezer forintot, annak erre az összegre kell kipótolni.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára úgy reagált, hogy "nem állja ki a valóság próbáját", miszerint nem történt semmi. A kormány számos intézkedést hozott, ezek között említette a március 18-a előtt kötött hitelszerződések törlesztésének felfüggesztését, valamint, hogy a fogyasztási hiteleknél a THM nem lehet több, mint az alapkamat plusz 5 százalék, a turizmus, a vendéglátás illetve a személyszállítás, a kultúra területén pedig a munkaadók járulékfizetési kötelezettségét teljesen elengedték. 81 ezer katás kisvállalkozásnak nem kell befizetni az átalányadót, felfüggesztették a kilakoltatásokat, adóvégrehajtásokat, meghosszabbították a lejáró gyes-, gyed- és gyet-támogatásokat. Ez az első hulláma az intézkedéseknek, jön még több is - hangsúlyozta.

Kitért arra is, a kormány szeretné elkerülni a munkahelyek elvesztését, a baloldal javaslatai viszont állandósítanák a munkanélküliséget. Szóvá tette azt is, hogy az ellenzéki pártok a kormányt támadó telefonhívásokat indítottak ország számos pontján. Szerinte nem mérték fel a helyzet súlyosságát, pártpolitikai szemüvegen keresztül nézik azt.


LMP: időbeli korlátozás kell a rendeleti kormányzáshoz

Keresztes László Lóránt (LMP) arról beszélt, óriási szükség lenne az összefogásra az Országgyűlésben is, az ellenzék részéről van is erre szándék. A helyzet kezelése valóban rendkívüli intézkedéseket követel, és az ellenzék egyet is értett a rendeleti kormányzás szükségességével, de ehhez kell egy időbeli korlát, az LMP szerint 90 nap - mondta. A politikus arra számít, hogy a járványhelyzet várhatóan még az eddigieknél is szigorúbb lépéseket követel majd, de ahhoz, hogy ezeket mindenki el tudja fogadni, szerinte garanciák kellenek.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára válaszában egyrészt megköszönte mindenkinek, aki tudomásul vette a kijárási korlátozás intézkedéseit. Másrészt hangsúlyozta: jogi értelemben egy hatálymeghosszabbító, politikai értelemben pedig egy megerősítő aktus a parlamenti döntés a veszélyhelyzettel összefüggésben.

A koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslat mindkét mozzanatnak eleget tesz - mondta, úgy értékelve: az ellenzék nem ad sem politikai, sem jogi hozzájárulást, nem támogatja a járvány elleni védekezéshez szükséges lépéseket.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!