OGY - Krónika 2. rész (napirend előtt: frakcióválaszok)

Belföld, 2020.03.16

A munkavállalókat segítő intézkedéseket szorgalmaztak az ellenzéki pártok a koronavírus miatt hétfőn az Országgyűlésben a miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva.



Párbeszéd: intézkedések kellenek a munkájukat elveszítők érdekében



Szabó Tímea (Párbeszéd) karcsúnak nevezve a miniszterelnöki tájékoztatót és a munkájukat elveszítők érdekében szorgalmazott intézkedéseket: az álláskeresési járadék időtartamát emeljék háromról kilenc hónapra, ugyancsak emeljék meg a 22 800 forintos jövedelempótló támogatást, valamint a közmunkabért. A gyermeküket egyedül nevelő szülők érdekében javasolta a családi pótlék emelését. Függesszék fel a hiteltörlesztéseket a következő néhány hónapra, a járvány idejére - kezdeményezte. Arra szólította fel a kormányt, hogy tegyen valamit, mert sokan nem tartják be az önkéntes karantént.

Kifogásolta a közelmúltban történt több mint 18 milliárd forintos költségvetési átcsoportosítást, mert abból mindössze kétmilliárd forint jutott az egészségügyre.

Szabó Tímea azt is kezdeményezte, hogy az Országgyűlés költözzön át a felsőházi terembe, mert ott négyszáz szék van és így egy szék kihagyásával ülhetnének a képviselők.

Bírálta Kovács Zoltánt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárát, mert szerinte arrogánsan szólalt meg a operatív törzs vasárnap délutáni sajtótájékoztatóján.



MSZP: a kormányfőé az összes felelősség a járvány kezelése miatt



Tóth Bertalan (MSZP) a magyar emberek egészségének megőrzését nevezte elsődlegesnek, ezért az MSZP támogatni fogja a kormány azon intézkedéseit, amelyek ezt a célt szolgálják. Elmondta, az elmúlt tíz évben kormányzati centralizáció volt az egészségügyben, az oktatásban, a rendvédelem, az önkormányzatok területén, ezért a járvány kezelésében minden döntést a kormány hozhat meg, így minden felelősség a miniszterelnöké.

Közölte, az MSZP ötpontos védelmi csomagot terjeszt az Országgyűlés elé a többi között bérgarancialap létrehozását kezdeményezve. Javasolta a családi pótlék megemelését is, illetve azt, hogy tiltsák meg a multinacionális vállalatoknak dolgozóik elbocsátását. Ne csak a hitelfizetést, hanem a végrehajtásokat is függessze fel a kormány, a nyugdíjprémium kifizetését pedig hozzák előre - mondta.

A Magyar Orvosi Kamara javaslatára szorgalmazta, hogy végezzenek több tesztet és növeljék a védőfelszerelések számát.

A szocialista politikus is szóvá tette Kovács Zoltán vasárnapi szereplését, "feketeöves arroganciamesternek" nevezte az államtitkárt.



Jobbik: az ország immunrendszer vizsgázik és nem állunk jól



Jakab Péter (Jobbik) szerint az ország immunrendszere vizsgázik és nem állunk jól, mert a kormány az elmúlt tíz évben ahelyett, hogy rendbe tette volna az egészségügyet, az oktatást vagy a béreket, lényegében csak propagandával foglalkozott.

A jobbikos politikus is kifogásolta a költségvetési átcsoportosításokat, a kevés koronavírustesztet, a kormányfő moldáviai útját. 30 milliárd forinttal támogatta meg a kormány az ottaniakat, miközben a koronavírus elleni küzdelemre 8 milliárd forintot szán - tette hozzá.

Jakab Péter Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének visszahívását követelte, mert szerinte nem alkalmas feladata ellátására.

Javaslataik között említette, a védőfelszerelések biztosítását az egészségügyben, valamint a vírus okozta negatív gazdasági hatások mérséklése érdekében egy munkahelyvédelmi alap létrehozását. Hiteltörlesztési és számlafizetési moratóriumot is kezdeményezett, illetve hatósági ár bevezetését javasolta például a maszkokra és a kézfertőtlenítőkre.

Az ellenzéki képviselő szerint három plusz egy lábra kell állítani az anyagi tehervállalást: a költségeket viselni kell az államnak, a multinacionális vállalatoknak és a kormány jóvoltából meggazdagodott oligarcháknak. A plusz egy lábnak az EU-t nevezte.

DK: a kormány túl lassan és túl gyengén reagált

Arató Gergely (DK) szerint az együttes fellépéssel lehet sikeres a koronavírus elleni fellépés. Úgy látta, a járvány első szakaszában a kormány nem bizonyította alkalmasságát, nem volt képes arra, hogy megakadályozza a vírus elterjedését az országban. Túl lassan és túl gyengén reagált - tette hozzá.

Szerinte négy fő feladat van jelenleg: a társadalmi érintkezések leszűkítése. Ebben jelentenek előrelépést a miniszterelnök által bejelentett intézkedések, de félő, hogy ez is kevés lesz - hangoztatta. Elmondta, minél korábban és minél szélesebb körben kezdik el a tesztelést, az annál hatékonyabb, erre példa Dél-Korea esete.

Gondoskodni kell az ez egészségügyben dolgozók védelméről - javasolta.

A DK-s képviselő szerint a kormánynak segítenie kell a munkából kiesetteknek. A munkavállalókat táppénzzel vagy egyéb módon kell segítenie, de támogatnia kell adókedvezménnyel a munkaadókat is a távmunka, a részmunka biztosítása érdekében - közölte.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!