OGY - Krónika 3. rész (frakcióválaszok a miniszterelnöki felszólalásra)

Belföld, 2020.09.21

A Fidesz és a KDNP is rémhírterjesztéssel vádolta az ellenzéket járványügyben a miniszterelnök felszólalása után a Parlament hétfői ülésén.



Fidesz: Gyurcsány szavai a kormányzásától elszenvedett károkat hirdetik



Gyurcsány Ferenc szavai óriásplakátként hirdetik mindazokat a kártételeket, amelyeket az ország a kormányzásától elszenvedett - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, reagálva a DK elnökének a miniszterelnöki felszólalás után elhangzott közlésére.

Kocsis Máté a DK elnökéhez szólva kijelentette: nagyon rosszul jön ki a moralizálás és az aggódás a szegényekért egy olyan embertől, aki egy elkobzott, milliárdos villában él.

Felidézte, hogy az egykori miniszterelnök a madárinfluenza idején egy olyan szert jelentett be vakcinaként, amelyet az Akadémia hatástalannak minősített, a 2008-as gazdasági válság idején pedig annak ellenére állította, hogy az nem fogja elérni Magyarországot, hogy közben már tárgyalt az IMF-fel és már döntött a megszorításokról.

Akkor elvettek egyhavi nyugdíjat, egyhavi bért a tanároktól, szűkítették a családi és otthonteremtési kedvezményeket, kórházakat és iskolákat zárattak be, önkormányzatokat juttattak csődbe, emelték a gáz és a villany árát.

"Ezért is viseljük nagyon nehezen, amikor ön oktat ki minket" - tette hozzá. Kijelentette azt is: Gyurcsány Ferenc szavai azt mutatják, hogy egy hatalomvágytól vezértelt erőszakos ember miként viszonyul a politikai ellenfeléhez, és a saját országához, ha a napi politikai érdekei azt kívánják.

Azt firtatta, hogy értette azt a "jogállamilag erősen vitatható" gondolatot, amit Vidnyánszky Attilán, a színművészeti egyetem alapítványának vezetőjén keresztül üzent meg, hogy "ha bukni fognak, akkor mind földönfutók lesznek".

Felidézte a 2006-os rendőrattakot, amikor Gyurcsány Ferencnek még nem volt problémája a jogállamiság vagy a demokrácia kérdéseivel, de azt is, amikor "a magyar cigányokat félkatonai milíciáknak provokációként odadobta".

"Minden olyan módszerét ismerjük, amely egy bűnös, rossz, a hazáját nem tisztelő és nem szerető kormányzás volt" - közölte, hozzátéve: a volt miniszterelnök azóta is törekszik annak kudarcait és az őszödi beszéd tartalmát is megmásítani, a történelemhamisítás "bolsevista trükkjét használva", ami arról szól: majd meglátjuk, mit hoz a múlt.

Az ingyen teszt követelésével kapcsolatban felidézte, hogy először Gyurcsány Ferenc tette fizetőssé az egészségügyet. Leszögezte: a teszt most is ingyenes, ha orvos rendeli el.

Szerinte az ellenzék nem álhíreket, hanem rémhíreket terjeszt, ami növeli a járvány terjedésének veszélyét.


KDNP: a gyors védekezés megtetette a hatását


A kormány gyorsan meghozott intézkedései eredményeinek tudta be a KDNP frakcióvezetője, hogy az ország sikeresen vette fel a küzdelmet a koronavírussal a járvány első hullámában. Simicskó István rémhírek és "kamu hírek" terjesztésével vádolta meg az ellenzéket.

Szólt arról is, hogy szerinte másképp látja az állam szerepét az ellenzék és a kormányoldal. "Mi, kereszténydemokraták mindig is az erős állami hívei voltunk, amely akar és tud is cselekedni az állampolgárok érdekében" - szögezte le.

Az ellenzék ezzel szemben gyenge, alvó állapotban lévő, a "tanuljunk meg kicsik lenni" államfelfogást képviseli szerinte, ami a járvány elleni védekezés során is érzékelhető volt.

Köszönetet mondott az embereknek az együttműködésért, és kijelentette: a baloldalra a védekezésben sem lehetett számítani. Nem nyújtottak segítséget a döntések gyors meghozatalában.

Azért is bírálta az ellenzéket, mert a nemzeti konzultáció széttépésére bíztatták az embereket, holott az egy visszajelző rendszer a kormány számára.

A gazdasági helyzetről szólva kijelentette: nem ért egyet azzal, hogy a járvány második hullámában ne lehetne a munkahelyeket megvédeni, a gazdaságot újraindítani. A veszély egyben lehetőség is - hangoztatta Simicskó István, aki szerint éppen akkor kell offenzívát indítani a gazdaságban, amikor mások megadják magukat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!