OGY - Krónika 5. rész (felsőoktatás, hírközlés, bérgarancia-alap, víziközmű-szolgáltatás)

Belföld, 2020.07.01

A felsőoktatási, az elektronikus hírközlésről, a bérgarancia-alapról és a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény módosításáról is tárgyaltak a képviselők az Országgyűlés szerdai ülésén.



A felsőoktatási törvény módosítása



Ovádi Péter a törvényalkotási bizottság nevében kifejtette: a javaslatra azért volt szükség, mert a Széchenyi István Egyetem és az Állatorvos-tudományi Egyetem kérésére felülvizsgálták az átadandó ingatlanok helyzetét.

Így csak azok az ingatlanok kerülnek az intézményekhez, amelyek a működésükhöz feltétlenül szükségesek - mutatott rá. Hozzátette: a javaslat azt is tartalmazza, hogy a Neumann János Egyetem pedagógusképző kara olvadjon a Károli Gáspár Református Egyetembe.

Keresztes László Lóránt (LMP) arról érdeklődött, hogy miként állnak az egyetemeket érintő elvonások, és konzultáltak-e erről az intézményi vezetőkkel.

Ezt követően a vitát lezárták.

Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára zárszavában kiemelte: az összes módosítás már annak a munkának az eredménye, amelyet finomhangolásnak lehet nevezni, és észlelve az intézmények igényeit, jól reagáltak.

Kitért rá: a járványhelyzet miatt költségvetési átcsoportosításokra volt szükség, erről konzultáltak az egyetemekkel.

A pécsi egyetem kancellári posztjára pályázatot írnak ki, és remélhetőleg megfelelő személyt tudnak javasolni az egyetem élére - közölte.



Elektronikus hírközlés



Héjj Dávid Ádám a törvényalkotási bizottság nevében elmondta: a javaslat a vonatkozó uniós irányelv elfogadását helyezi kilátásba, annak átültetése a nemzeti jogrendbe kötelező.

A cél az Európai Elektronikus Hírközlési Kódex hazai átültetéséhez szükséges törvényi szabályozás megalkotása - mondta.

Az érintett területek között említette a hozzáférési szabályokat, a szolgáltatók közötti verseny erősítését és a beruházásösztönzést.

Sokakat érint a javaslat, hiszen szinte minden ember és cég rendelkezik internet-előfizetéssel - mondta.

Balczó Zoltán (Jobbik) arról beszélt, hogy szerteágazó szakmai törvényről van szó, és a szakmai vélemények szerint pozitív elmozdulást jelent fogyasztóvédelmi szempontból és a verseny erősítése miatt.

Ugyanakkor aggályokat vet fel, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság milyen módon kap további jogosítványokat - tette hozzá.

Ezt követően a vitát lezárták.

Bodó Sándor, az ITM államtitkára zárszavában hangsúlyozta: ez egy átfogó tervezet, amely egy fontos terület egységes szabályozását teremti meg.

Magyarország jogharmonizációs kötelezettségének tesz eleget, ez az elsődleges cél, de emellett a kezdeményezéssel a szolgáltatók közötti versenyt is erősítik, ösztönzik a beruházásokat és lehetővé teszik a fogyasztói jogok hatékonyabb érvényesítését - mondta.

Úgy vélte, az érintett szektor versenyképesebbé válik, a fogyasztók pedig egyre jobb, minőségi szolgáltatások között válogathatnak.



Bérgarancia-alap



Bodó Sándor kifejtette: az előző hetekben szakmailag alaposan megvitatták a javaslatot, és bebizonyosodott, hogy ha külső hatások érik a magyar gazdaságot, minél előbb minél hatékonyabb beavatkozásra van szükség.

A foglalkoztatás különösen nagy kockázatoknak van kitéve bizonyos veszélyhelyetekben - közölte.

Azt mondta, a kormány minden eszközzel támogatja a családok stabilitását, és ebbe a törvényi eszközök is beletartoznak.

A mostani javaslatnak is a gazdaságot negatívan befolyásoló tényezők ellensúlyozása a célja, valamint annak biztosítása, hogy az embereknek kifizessék a bérüket - mondta.

Kósa Lajos (Fidesz) kiemelte: ahogy a diákszövetkezetek esetében is megtették, úgy most a nyugdíjas-szövetkezetnek is azt üzenik, hogy fontosak.

Sok bírálat hangzott el a javaslatot illetően, de ezek félreértéseken alapultak, ami azt mutatja, hogy a szövetkezeti foglalkoztatás még nem eléggé rutinszerű - vélekedett.



Víziközmű-szolgáltatás



Ovádi Péter a törvényalkotási bizottság részéről elmondta: a vízi közművek általában az állam vagy a települési önkormányzatok tulajdonában állnak és az ellátás biztonságát garantálják.

De a tapasztalatok alapján sok létesítmény van más tulajdonban, holott egyértelműen az állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő vízi közművekhez hasonló szerepet tölt be - mutatott rá.

Közölte: a javaslat értelmében megszerezhető a tulajdonjoga a nem állami vagy önkormányzati tulajdonban álló vízi közműnek.

Kósa Lajos (Fidesz) kitért rá: régi problémát kíván orvosolni a javaslat, mert előfordulhat, hogy a vízszolgáltatásra alkalmas létesítmény magántulajdonban maradt, és más igénybe vevő is van a tulajdonoson kívül.

Ilyenkor a szolgáltatás árszínvonala, az igénybevétel feltételei és a karbantartás körül viták alakulhatnak ki, ezért szükséges ez az indítvány, amely lehetővé teszik ezeknek a létesítményeknek a megváltását - mondta.

Boros Anita, az ITM államtitkára hangsúlyozta: a vízkészletek védelme és fenntartható használata alapvető nemzeti érdek, és a javaslat is az ehhez kapcsolódó jogokat kívánja támogatni. Vannak olyan vízi létesítmények, amelyek nem állami vagy önkormányzati tulajdonban állnak, funkcionális szempontból vízi közművek, de jogi alapon nem tekinthetők annak, és ezek helyzetét rendezik most - közölte.

Keresztes László Lóránt (LMP) arra kérdezett rá, mikor kerülhet az Országgyűlés elé az egész ágazat problémáit kezelő stratégia?

Kósa Lajos (Fidesz) azt felelte: tudomása szerint a kormány ősszel előterjeszti vízstratégiáját.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!