OGY - Krónika 5. rész (kérdések)

Belföld, 2018.10.08

Beruházások, a paksi bővítés, a családtámogatás, a Hatvanban tapasztalható bűz és a Trianon-emlékév is szóba került a kérdések között az Országgyűlés hétfői ülésén.



A Fidesz a befektetési kedv alakulásáról érdeklődött



Balla Mihály (Fidesz) azt kérdezte, továbbra is töretlen-e a külföldi beruházók bizalma Magyarország iránt. Emlékeztetett, nemrég a nógrádi Bercelen avatott új csarnokot egy japán beruházó. A folyamat szerinte folytatódni fog, és mindez a helyes 2010-es gazdaságpolitikai fordulatnak köszönhető.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kijelentette: a lehető legnagyobb hozzáadott értékű ágazatokba sikerül becsatornázni az érkező tőkét, ráadásul a legrászorultabb térségekben. 2018 valószínűleg egy újabb rekordév lesz a befektetések terén - mondta. Kiemelte a BMW-t, amely a Tiszántúl első jelentős tőkebefektetése, és rámutatott arra is, hogy már most a "csőben van" öt újabb Nógrád megyei projekt.


Jobbik: milyen ajándékot fogadott el a miniszter a paksi szerződésekért?



Kepli Lajos (Jobbik) azt kérdezte a paksi bővítésért felelős tárca nélküli minisztertől, kitől és milyen ajándékot fogadott el azért, hogy ilyen szerződéseket kötöttek az atomerőmű megépítésével kapcsolatosan. Bevett szokás-e a kormány tagjainál, hogy a főnökükhöz hasonlóan nagy értékű ajándékokat fogadnak el munkájuk során? - tette fel a kérdést.

Aszódi Attila, az atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár visszautasította a feltételezést, és felhívta a figyelmet arra, hogy az atomenergia meghatározó szerepet játszik a villamosenergia-termelésben. Emlékeztetett: a párizsi klímacélok sem teljesíthetők atomenergia nélkül. Feltételezi - jegyezte meg -, a kérdező képviselő sem ellentételezésért szavazta meg 2014-ben a bővítésről szóló határozatot.


MSZP: miért nem a családokat támogatják?


Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) azt kérdezte: miért fontosabb a nevelőszülők toborzása a rászoruló családok támogatása helyett. Rámutatott: a gyermekjogi törvény tiltja, hogy anyagi okok miatt szakítsák el a családjától a kicsiket, ez mégis rendszeres manapság, több ezer családot pedig kilakoltatnak.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára úgy felelt: a kormány számára a legfontosabb a gyermek érdeke, a gyermeket nevelő családok erősítése. Erőszakkal nem szakítanának el családoktól gyermekeket - szögezte le -, ahol azonban a szülők lemondtak a gyermekről, nevelőszülőknél helyezik el őket.


LMP: miért nem lépnek fel a hatvani bűz ellen?



Ungár Péter (LMP) arra várt választ: mért nem cselekednek a hatvani bűz megszüntetése érdekében. Abszurdnak nevezte, hogy a kormány nem tudja megoldani a helyzetet, és arról érdeklődött, milyen vizsgálatokat végzett a kormányhivatal.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta: minden lehetőséggel élni fognak a megoldás érdekében. A problémát a Hunviron Kft. okozza, amely a saját telepének rekultivációját végzi, ahol salak, pernye, gumigyári és kommunális hulladék is van. A telepre már tilos további hulladékot szállítani - jelezte, ahogy azt is elmondta: több eljárás is zajlik a cég ellen. A kárelhárítás az utolsó fázisban van.


Jobbik: miért nem támogatja a kormány a Trianon-emlékévet?


Farkas Gergely (Jobbik) azt tette szóvá, hogy a kormánypártok nem támogatták a Jobbik kezdeményezését, hogy 2020 Trianon-emlékév legyen. Mint mondta, ez nem valami ellen, hanem valamiért, valamiről szól, egy cselekvő, jövőbe tekintő emlékezés lenne. Ezt célozza az emlékév, amit sokadszorra elutasítottak - jegyezte meg. Kitért arra is, hogy a DK kivételével a többi ellenzéki párt támogatta a kezdeményezést, így a kormánypártok egy oldalra kerültek a "nemzetgyűlölő" Gyurcsány Ferenccel. Miért nem támogatták a méltó megemlékezést? - kérdezte a jobbikos politikus.

Rétvári Bence úgy reagált: Volner János alelnök az elmúlt hetekben alaposan lerántotta a leplet a Jobbik nemzeti elkötelezettségéről. A Jobbik letért a nemzeti politika irányáról; a Jobbik szerint az a jó magyar, aki rá szavaz - értékelt, és emlékeztetett arra, hogy Vona Gábor, a párt korábbi elnöke nem szavazta meg a külhoni magyarok kettős állampolgárságát, mert "éppen a büfében tartózkodott". Kitért arra is, hogy működik az első világháborús emlékbizottság, amelynek ténykedése a trianoni békediktátumot is érinti.


LMP: megépül az Egerben ígért két óvoda?


Ungár Péter (LMP) azt firtatta, mi lesz a kormány által korábban bejelentett két egri óvodával. Mint felidézte, 2016-ban ígérték meg az ott élőknek az óvodát, átadási dátumát pedig idén júliusra jelezték, de "egy kapavágás nem történt". Nemcsak ezt nem építették meg, hanem be is zártak egy óvodát, s most októberben értesültek a szülők, hogy a gyermekeket másik intézménybe kell vinniük.

Épül egyáltalán új óvoda? Mit gondolnak, hány óvodának kell működnie egy megyeszékhelyen? - kérdezte az ellenzéki képviselő.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára cáfolta a bezárást, és közölte: egy óvodát áthelyeznek néhány száz méterrel. Ezt egyeztették a szülőkkel, akik egyetértettek vele - jelezte.

Az államtitkár az építésről elmondta: a két óvoda meg fog épülni, az egyik kivitelezése már el is indult. A másiknál költségnövekmény mutatkozott, így még kormánydöntés szükséges az ügyben, de valószínűleg nem lesz akadálya a beruházásnak. Azt tanácsolta, ha a képviselő egy városról beszél, máskor utazzon le a helyszínre és tájékozódjon.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!