OGY - Krónika 5. rész (Sargentini-jelentés)

Belföld, 2018.10.03

A Sargentini-jelentésre reagáló határozati javaslat szerdai parlamenti vitájában az LMP vezérszónoka azt sorolta fel, hogy - a határozattervezet címének megfelelően - miként lehetne tenni Magyarország szuverenitásáért, a Párbeszéd politikusa pedig az elmúlt nyolc év "aljas, embertelen, szívtelen politikája" miatt kritizálta a kormányzatot.



LMP: egy hamis EP-kampány előkészítése és figyelemelterelés zajlik


Az LMP vezérszónoka, Keresztes László Lóránt szerint egy hazug európai parlamenti (EP) kampányt készít elő a határozattal a kormányoldal.

Mint mondta: a kormányzati érvelés szerint a kontinens jövőjét a migrációpártiak és az ellenzők szembeállása határozza meg, holott Brüsszelben - az unió és elitjének alkalmatlansága miatt - még el sem indult a migrációról az okokat feltáró valódi vita, így még neki sem látták a megoldási lehetőségek megvitatásának.

A Fidesz is kizárólag a tünetek kezeléséig jutott el, semmit nem tett az okok megszüntetése érdekében - jelentette ki, fontos kérdésekről a figyelmet elterelő álvitának nevezve, ami történik.

Akkor tudja Magyarország megvédeni a szuverenitását, hogyha minden szempontból erős, fejlődő ország, egy olyan ország, amely meg tudja adni a biztonságot, a megélhetés lehetőségét a polgárainak és meg tudja védeni a polgárait - jelentette ki a határozattervezet címére utalva.

Szerinte a szuverenitás megőrzéséhez arra van szükség, hogy idehaza boldogulhassanak a fiatalok, így ne kelljen külföldre menniük, jól működő egészségügyi-, oktatási rendszerre, az energiafüggőség csökkentésére, modern gazdaságra van szükség, valamint arra, hogy az országnak erős, kiszámítható szövetségesei legyenek, és ne marginalizálódjon a kormány elhibázott politikája miatt.

Akkor tudjuk megvédeni az ország függetlenségét, ha a vidék ismét erős lesz - mondta, hozzátéve, az is feltétel, hogy ne olyan kormány legyen, "amely intézményesíti a korrupciót", hanem olyan, amelyik felszámolja azt, és nem szolgálja ki az orosz vagy kínai érdekeket.

Szerinte ezzel szemben a kormányoldal arról kívánja elterelni a figyelmet, hogy teljesítményükkel "szinte minden szempontból kivéreztették ezt az országot, kiszolgáltatták és olyan helyzetet állítottak elő, hogy ez az ország sokkal kevésbé képes megvédeni a szuverenitását, mint akár másfél évtizeddel ezelőtt."

Az "oda nem illő ideológiai fejezetek, megállapítások" ellenére szerinte "a megállapítások többsége nagyon is valós" és komoly politikai figyelmeztetés a kormányzat számára, súlyos helyzetképet mutatva az alkotmányosság állapotáról.

Ennek ellenére, tette hozzá, az LMP semmilyen módon nem járul hozzá egy olyan jelentés elfogadásához, amelynek eredményeként megvonhatják az ország európai uniós szavazati jogát, a magyar embereket büntetve ezzel.


Párbeszéd: az elmúlt nyolc év aljas, embertelen, szívtelen politikájáról szól a jelentés


Szabó Tímea, a Párbeszéd vezérszónoka hangsúlyozta: közvélemény-kutatások tanúsága szerint az emberek többsége tudja, hogy nem az ország, hanem a kormányzat elítéléséről szól a jelentés, amely az utóbbi nyolc év "aljas, embertelen, szívtelen" politikáját minősíti.

A jelentés egyes pontjain végighaladva kijelentette, az alkotmánybíróság azért nem tudott foglalkozni a magán-nyugdíjpénztárak vagyonának "elrablásával", mert állampolgár már nem fordulhat a testülethez, a bírói függetlenség folyamatos támadása mellett "létrehozták a saját fideszes bíróságukat".

A korrupcióról szólva a kormányoldalra utalva kijelentette, "az Európai Unió pont megelégelte a lopásaikat", kijelentve, hogy az "ipari tolvajlás" miatt a magyar emberek 500 milliárd forintnyi támogatástól eshetnek el.

Mint mondta, az adatvédelem kapcsán a jelentés "a magyar embereket félti önöktől".

A kormánykritikus sajtó elhallgattatását, a tudományos élet szabadságának - csak a CEU "üldözése" kapcsán tárgyalt - csorbítását, az egyházi élet átalakítását kifogásolva felrótta, hogy a szociális tevékenységekben kormányzati feladatokat átvállaló egyházak státusát vonták meg vagy tiltanak be trükkösen karitatív munkát végző civil szervezeteket.

Kifogásolta, hogy Magyarország évek óta nem ratifikálja a családon belüli erőszakról szóló nemzetközi egyezményt, holott ilyen cselekmények miatt hetente egy nő, havonta egy gyerek veszti életét. Kijelentette: a kormányzat milliókat taszított nincstelenségbe, kilátástalanságba.

A jelentés mélyen elítéli, hogy bűncselekménnyé nyilvánították a hajléktalanságot - mondta, hangot adva azon véleményének, hogy a kormányoldalon "az az erény, ha valaki felvág a gazdagságával", a lopott vagyonával.

Jézus is elfordította a fejét a nincstelenektől, a szegényektől? - tette fel a kérdést az ellenzéki képviselő, "szájkaratés álkeresztényeknek" nevezve a kormányoldalon ülőket, akik közömbösek a szegények problémái iránt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!