OGY - Krónika 7. rész (határozathozatalok)

Belföld, 2020.05.19

A részarány-földkiadási eljárások lezárásáról fogadott el törvényt kedden az Országgyűlés, amely megszavazta a frakciók által nyújtható támogatásról szóló jogszabályt, és egyházi fenntartók tulajdonába adott szociális intézményeknek otthont adó ingatlanokat.



Törvényt fogadott el a parlament a részarány-földkiadási eljárások lezárása érdekében



Elfogadta a parlament 134 igen szavazattal, 57 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett a termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló földrészletek tulajdonjogának rendezéséről szóló törvényt.

A kormány által kezdeményezett jogszabály-módosítás célja, hogy megszüntesse a tulajdonjogilag rendezetlen jogállású földrészleteket. Mindezt úgy, hogy az érintett részarány-tulajdonosok megfelelő pénzbeli kártalanításával a termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló, és eddig magántulajdonba nem került ingatlanok felett az állam szerez tulajdont. A kártalanítás mértéke - kérelemre - aranykorona-jogosultságonként 50 ezer forint.

A törvényjavaslat elfogadásával az előterjesztő agrártárca arra számít, hogy rövid időn belül a teljes részarány-földkiadási folyamat lezárható, így - írták az általános indoklásban - "nyugvópontra jutna egy olyan folyamat, mely a jelenlegi jogi szabályozás fenntartásával, különös tekintettel a védett és védelemre tervezett területekre, még hosszú évekig eltartana".

Az elfogadott előterjesztés ezen felül további 14 törvényt módosít. Ezek egyike például arról rendelkezik, hogy 3-ról 10 hektárra emelik a nyilvános pályáztatást vagy árverést mellőző állami földértékesítés felső területhatárát.



Megszavazta a Ház a frakciók által nyújtható támogatásról szóló javaslatot



Megszavazta a parlament azt a Fidesz-KDNP-s törvényjavaslatot, amely az országgyűlési képviselőcsoportok által pártjuknak nyújtható támogatásról szól.

Kocsis Máté és Böröcz László (Fidesz), valamint Harrach Péter és Vejkey Imre (KDNP) előterjesztését 162 igen szavazattal, négy nem ellenében, 20 tartózkodás mellett fogadta el a Ház.

Az előterjesztés a pártok működéséről és gazdálkodásáról, valamint az Országgyűlésről szóló törvényt módosítja, kimondva: a képviselőcsoportok az országos listán mandátumot szerzett pártjuknak idén támogatást adhatnak a működési feltételeiket biztosító költségvetési kiadási előirányzat terhére. A támogatás okirattal nyújtható, a frakcióvezető dönt róla, és a párt hitelintézetnél vezetett fizetési számlájára kell utalni.

A kormánypárti előterjesztők azzal indokolták a javaslatot, hogy a koronavírus-járvány miatt a pártok költségvetési támogatásából az eredeti előirányzatok 50 százalékát átcsoportosították a járvány elleni védekezési alapba.



Egyházi fenntartók tulajdonába kerülnek szociális intézményeknek otthont adó ingatlanok

Az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről szóló törvényt fogadott el az Országgyűlés a kormány javaslatára, 154 igen szavazattal, 32 nem ellenében, nyolc tartózkodás mellett.

A törvény szerint állami fenntartású szociális vagy gyermekvédelmi intézmény átadása egyházaknak az emberi erőforrások miniszterének jóváhagyásával valósulhat meg, aki a döntés előtt kikéri az egyházi kapcsolattartás koordinációjáért felelős miniszter és a pénzügyminiszter véleményét.

Eddig az egyházak által átvett szociális intézmények esetében ingyenes használati megállapodással adták át a feladatellátást szolgáló vagyont. Ez a jövőben úgy változik meg, hogy a vagyonelemek ingyenesen az egyházi fenntartó tulajdonába adhatók kormányhatározattal.

Az állami fenntartásból egyházi fenntartóknak - ideértve a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot is - átadott szociális intézményi telephelyekkel 41 önálló ingatlant és a feladatellátást biztosító eszközállományt adtak ingyenesen használatba. A mostani jogszabály szerint ezeknek a tulajdonjoga a törvény erejénél fogva, ingyenesen az egyházi fenntartókra száll.



Megváltoztathatatlanná tették a születéskori nemet az anyakönyvi nyilvántartásban

Az Országgyűlés törvénybe foglalta, hogy az anyakönyvi nyilvántartásnak az állampolgárok születéskori nemét kell tartalmaznia, felülírta a Városligetben elrendelt építési tilalmat, és arról is döntött, hogy az állami ünnepségek szervezői ingyenesen használhatnak fővárosi közterületeket augusztus 20. környékén.

A képviselők 134 igen szavazattal, 56 nem ellenében és négy tartózkodás mellett fogadták el a kormány közigazgatási törvényt módosító csomagját.

A változtatás értelmében a magyar állam csak azt tartja nyilván, hogy a megszületett gyermek biológiai értelemben milyen nemű az elsődleges nemi jelleg, illetve a kromoszómaszám alapján.

Az Országgyűlés emellett felülírta a főváros által a Városligetben elrendelt építési tilalmat. A kormány indoklása szerint erre azért volt szükség, mert a Városligetben megvalósuló kulturális és városfejlesztési beruházások kiemelten közérdekű célból történnek.

A törvényalkotási bizottság kezdeményezésére azt is elfogadták, hogy az állami ünnepségek szervezői a jövőben ingyenesen használhatnak több állami, illetve önkormányzati tulajdonú fővárosi közterületet minden év augusztus 15-25. között.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!