OGY - Krónika 8. rész (azonnali kérdések)

Belföld, 2018.09.17

A képviselők az államtitkárok mellett a miniszterelnököt is kérdezték hétfőn az azonnali kérdések között az Országgyűlésben.



Jobbik: milyen sorsot szán a kormány a kilakoltatottaknak?


Az azonnali kérdések órájában először Z. Kárpát Dániel (Jobbik) emelkedett szóra és a miniszterelnöknek tett fel kérdéseket a kilakoltatásokkal kapcsolatban. Az ellenzéki képviselő szerint május óta 1300 embert lakoltattak ki és 130 esetben a Nemzeti Eszközkezelő volt a végrehajtás kérelmezője. Sok esetben már megtérült követeléseket akarnak "kézzel írt fecnivel" újra behajtani, ezreket lakoltatnak ki, miközben a kormány gazdasági sikerekről beszél és ez elfogadhatatlan a képviselő szerint. Z. Kárpát Dániel azt kérdezte, milyen sorsot szán a kormány a kilakoltatott embereknek.

Orbán Viktor válaszában hangsúlyozta, a kilakoltatáshoz bírói határozat kell, ezért a kormányon nem helyes ezeket számon kérni. Ugyanakkor a kormánynak vannak eszközök a kezében, amelyekkel segíthet. Hozzátette: moratóriumot vezettek be, és az önkormányzatokon keresztül is próbálnak segíteni a bajba jutottakon.

Z. Kárpát Dániel viszonválaszában azt mondta, nem csak bírói úton lehet végrehajtásokat foganatosítani, a kilakoltatási moratórium pedig "Aszpirin a haldoklónak". Szerinte addig kellene elrendelni a moratóriumot, amíg nem tudják kitakarítani a rendszerből azt a "mocskot", amelyet a devizahitelekben érintett intézetek létrehoztak.

Orbán Viktor erre reagálva azt mondta, 700 ezer családnak segítettek a forintosítással, 186 ezernek az árfolyamgáttal, 170 ezernek a végtörlesztéssel, 36 ezernek pedig a Nemzeti Eszközkezelővel, a banki elszámoltatás hatására 30 százalékkal csökkent a törlesztőrészlet, összesen pedig 1000 milliárdos tehertől szabadultak meg a családok. Megjegyezte, hogy az árfolyamgát bevezetését, a devizahitelesek megsegítését sem támogatta a Jobbik, a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását pedig mindössze 9 jobbikos szavazta meg.


MSZP: mennyi tanár hiányzik az oktatási rendszerből?


Kunhalmi Ágnes (MSZP) a tanárhiánnyal kapcsolatban kérdezte Rétvári Bencét, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkárát. A képviselőnő szerint a kormány a jól látható tényeket is letagadja, és vitatják a tanárhiányt. A képviselő a Kréta rendszer adataira hivatkozva azt mondta, a legjobb esetben is 17 százalékos a tanárhiány, de van, ahol a pedagógus álláshelyek 45 százaléka betöltetlen. Augusztus végén adataik szerint 4300 betöltetlen pedagógus álláshely volt, de a Klebelsberg Központ vezetője ezt tagadta, pedig korábban elismerte a jelenség létét.

Rétvári Bence szerint az MSZP egy tanév alatt 15 ezer tanárt küldött el, 381 iskolát bezárt és elvettek egy havi bért. Ezzel szemben a Fidesz 606 milliárddal költ többet oktatásra, mint az MSZP 2010-ben. Hozzátette: az OECD országaiban 13,6 diákra jut egy tanár, míg Magyarországon 10,4 diákra kell egy tanárnak figyelnie.

Jelezte: nincs olyan nyilvántartás, amelyre a képviselőnő hivatkozik.

Kunalmi Ágnes szerint Rétvári Bencének fogalma sincs arról, hogy mekkora a pedagógushiány. Javasolta a kormánynak, hogy foglalkoztassák vissza a nyugdíjas pedagógusokat, 10 százalékos béremeléssel folytassák az életpályamodellt és indítsanak ösztöndíjrendszert a kezdő pedagógusoknak.

Rétvári Bence szerint csak a szocialisták képesek arra, hogy béremelést követelnek, miután ők csökkentették a béreket. A Fidesz csak bértöbbletre 300 milliárd forintot biztosít és ösztöndíjat adnak kétezer diáknak, akik tanárképzésben vesznek részt.


DK: törvénysértésen kapott jelölttel kampányol a Fidesz a 15. kerületben


Hajdu László, a 15. kerület volt polgármestere, a DK országgyűlési képviselője azért fordult a Belügyminisztériumhoz, mert szerinte a Fidesz egy törvénysértésen kapott polgármesterjelölttel kampányol a kerületi választáson, kampányrendezvénynek használták fel a központi tanévnyitót, mivel azon a Fidesz jelöltje megjelent és beszédet mondott. Hozzátette: szerinte a politikának nem kell bemennie az iskolába, amely nem csak visszaélést jelent, de méltatlan is volt a rendezvényhez.

Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára azt mondta, a rendszerváltás fontos lépése volt, hogy az iskolákból kivitték a pártpolitikát, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a "politikus is lehet ember", részt vehet iskolai rendezvényeken. Annak eldöntése, hogy ez politikai célokat szolgált-e, a választási szervek jogköre eldönteni. Közölte: biztos abban, hogy a szervek az esetet megfelelően fogják minősíteni.

Hajdu László erre reagálva azt mondta, a helyi választási bizottság elmarasztalta a jelöltet, és az ügy az ellenzéki jelöltet erősíti, mert "botrány" lett ebből a tanévnyitóból a kerületben.

Pogácsás Tibor közölte: nem csoda, hogy a helyi választási bizottság "elmeszelte" a jelöltet, mert ellenzéki többségű a testület. Jelezte, hogy Hajdu László is meghívást kapott a rendezvényre és ott hosszasan dicsérte az ellenzéki jelölt ténykedését, így őt ugyanúgy elítélték volna.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!