OGY - Krónika (kormányfőválasztás)

Belföld, 2018.05.10

Újra miniszterelnökké választotta Orbán Viktort csütörtökön az Országgyűlés.



Kövér László házelnök arról tájékoztatta a Házat, hogy Janiczak Dávid (Jobbik) lemondott képviselői mandátumáról, így az Országgyűlés létszáma 198 fő.

Ezt követően a képviselők egyhangúlag elfogadták, hogy a parlament házszabálytól eltéréssel tárgyalja a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényjavaslatot, így arról pénteken szavaznak.



Megválasztották miniszterelnöknek Orbán Viktort


Újra miniszterelnökké választotta Orbán Viktort csütörtökön az Országgyűlés.

A Fidesz elnökét - aki 2010 óta tölti be a kormányfői tisztséget - 134 igen szavazattal, 28 nem ellenében választották meg a képviselők. Igennel a Fidesz és a KDNP képviselői, valamint a nemzetiségi képviselő; nemmel a Jobbik és a DK szavazott.

Ezzel a miniszterelnök újból hivatalba lépett.

Orbán Viktor - akit 1998, 2010 és 2014 után negyedszer választottak kormányfővé - ezután esküt tett az Országgyűlésben.



Orbán: mi kereszténydemokraták vagyunk és kereszténydemokráciát akarunk


Ellenezni fogjuk a kötelező kvótát, kiállunk a keresztény kultúráért és harcolni fogunk a határok megvédéséért - jelentette ki Orbán Viktor csütörtök délután a parlamentben.

A miniszterelnök beiktatási beszédében hangsúlyozta: szükségünk van az unióra, és az EU-nak is szüksége van ránk, ki kell és ki is fogunk állni az európai politika pástjára. Kijelentette azt is: kormánya a szabad magyarok és a szuverén magyar állam kormánya lesz.

Hangsúlyozta: tudja, hogy sokan majd hihetetlennek tartják, ő azonban elérhetőnek, hogy Magyarország 2030-ra az Európai Unió első öt olyan országa közé tartozzon, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni.



Az ülésen vendégként részt vett Áder János köztársasági elnök, Schmitt Pál volt köztársasági elnök, Mádl Dalma, Antall Józsefné, továbbá Boross Péter és Medgyessy Péter volt miniszterelnökök, a magyarországi és határon túli történelmi egyházak vezetői, a külhoni magyar közösségek képviselői, diplomáciai testületek tagjai és az európai parlament magyar képviselői.

A miniszterelnök beszéde alatt nem voltak a teremben az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a DK képviselői.



A kormányfő beszéd után Kövér László házelnök lezárta az ülésnapot, a parlament pénteken folytatja munkáját.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!