OGY - Krónika 10. rész (agrárium, pénzügyi felügyelet)

Belföld, 2017.11.14

Az agrárium versenyképességének javításáról szóló törvények módosításának vitájával folytatta munkáját a parlament kedden.



Fidesz: az indítvány segíti az agrártermelőket


Farkas Sándor (Fidesz) azt mondta, hogy az indítvány nagy mértékben segíti az agrártermelőket, a módosítások mind a gazdálkodók feladatainak könnyítését szolgálják. Hangsúlyozta, hogy a szakbizottsági ülésen jelentős részben az ellenzék is egyetértett a javaslatban foglaltakkal.

A vízgazdálkodási törvénybe beépített új paraméterek meghatározzák a következő időszak öntözési lehetőségeit - emelte ki. A vadvédelemről és vadgazdálkodásról szóló törvény módosítása is komoly segítséget jelent, miközben a működési tapasztalatok alapján készített korrekciókat tartalmaz - hangsúlyozta.

A kis teljesítményű erőművek engedélyeztetési szabályai is egyszerűsödnek - jelezte.

Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló törvény módosításával a szervezet közfeladatai közé kerül az országos jégelhárító rendszer működtetése - mondta.


MSZP: támogatható és nem támogatható elemek is vannak a javaslatban


Gőgös Zoltán (MSZP) azt mondta, hogy egy olyan salátatörvény fekszik a Ház előtt, amiben sok támogatható rész is található, de vannak benne nem támogatható elemek is.

A vadászati szabályok változtatása alapvetően jó, ahogy a vízgazdálkodási kedvezmények kiterjesztése is - mondta.

A termőföld védelméről szóló törvény módosításában azt írják, hogy nem lehet földvédelmi bírságot kiszabni, ha a cselekmény elkövetése óta már egy év eltelt - emelte ki. Kérte, ne adjanak ilyen felmentést a hatóságnak, mert akár utasításra is "eltehetik" egy évre az ügyet - közölte.

Az erdőkről szóló résszel is egyetértett, a kamarai összeférhetetlenség megszüntetésének szabályairól azt mondta, hogy a szervezet egyik vezetője több éve összeférhetetlen.


Jobbik: lehetne bátrabb javaslatokat is hozni



Magyar Zoltán, a Jobbik vezérszónoka helyeselte a bürokráciacsökkentésre vonatkozó rendelkezéseket, a többivel kapcsolatban pedig úgy értékelt: sokkal bátrabbnak kellett volna lenni.

Azt mondta: cselekedni kell az öntözéssel kapcsolatban, mert Magyarország még messze nem használja ki a lehetőségeit, így minden örömteli, ami segít.

Vitatta, hogy a szerződéses jogviszony kellően hatékony lenne, amit azzal magyarázott, hogy a hegyközségeknél nem érte el a várt hatást.

Az ellenzéki politikus azt javasolta, hogy keresőtávcsövet ne csak a hivatásos vadászok használhassanak, mert azzal könnyebb beazonosítani az egyedet, segítve a döntést, hogy elejti vagy elengedi azt. Ez a vad védelmét is szolgálja - mutatott rá.

Magyar Zoltán azt is felvetette, hogy az erdészetek hívják vissza az "elüldözött alvállalkozókat", mert noha lenne elég tűzifa, nem tudják kitermelni.



Az előterjesztő kész a konszenzusra



Győrffy Balázs zárszavában megköszönte a felszólalók hozzáállását és több ponton a konszenzus lehetőségét vetette fel.

Egyetértett azzal, hogy a sportvadászok is használhassanak éjjellátó keresőtávcsövet, a maroklőfegyverekkel kapcsolatos módosítást pedig azzal magyarázta: egy duplikációt szüntetnek meg a törvényben, a rendelkezés benne marad, csak nem két helyen szabályozzák.

A kormánypárti politikus a fahiánnyal összefüggésben azt felelte: ez mélyebb beavatkozást igénnyel, azzal ugyanis, hogy Magyarországon tavasztól őszig nem lehet érdemi termelő munkát végezni, sokan a szomszédos országokban vállalnak egész éves munkát, mert ott lehet.



A pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő törvények módosítása



NGM: az MNB sajátos helyzete indokolja a módosítást



Hornung Ágnes, a nemzetgazdasági tárca pénzügyekért felelős államtitkára expozéjában kifejtette, hogy a jegybank pénzügyi felügyeleti eljárásait ki kell venni a január 1-jén életbe lépő új, az általános közigazgatási rendtartásról szóló jogszabály hatálya alól. Értékelése szerint az új rendelkezések akadályoznák a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) a speciális intézkedésekben, amelyek az ügyfelek kiemelt védelmére irányulnak.



Fidesz: ágazati sajátosságokra reagál a módosítás



Manninger Jenő, a Fidesz vezérszónoka azt hangoztatta, hogy a javaslat ágazati sajátosságokra reagál, mert az új általános közigazgatási rendtartási törvény rendelkezései nehezen lennének alkalmazhatók a jegybanki eljárásokban.

Közölte: egyértelműsítik, mikor mely szabályokat kell alkalmazni, rögzítik a kérelmek befogadásának feltételeit, az ügyfél által közlendő adatok körét, a döntésközlés szabályait.



MSZP: az MNB kényelmes szabályokat kért magának



Heringes Anita, az MSZP vezérszónoka értékelése szerint a jegybanki eljárásokat az MNB kívánságára határolják el, hogy nekik kényelmesebb és rugalmasabb szabályok legyenek.

Visszautasította, hogy az eljárások sokkal bonyolultabbak lennének.

Az ellenzéki politikus szerint az általános közigazgatási rendtartási törvény is komoly gondokkal küzd a hatályba lépése előtt.

Közölte: az MSZP nem támogatja a jogszabály-módosítást, mert nem hiszik, hogy a "valóságtól elszakadt" szervezet könnyítésekre szorul.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!