OGY - Krónika 10. rész (köznevelési törvény)

Belföld, 2014.11.25

Az expozé után a vezérszónoki és további felszólalásokkal folytatták a képviselők kedden a köznevelési törvény módosításának általános vitáját.



Fidesz: bevezetik a lemorzsolódás által veszélyeztetett tanuló fogalmát


Kucsák László, a Fidesz vezérszónoka elmondta: a javaslat legfontosabb újítása, hogy bevezeti a lemorzsolódás által veszélyeztetett tanuló fogalmát, jelző és helyi pedagógiai támogató rendszert hoz létre az érintettek feltérképezésére és a probléma kezelésére. Mód nyílik a felzárkózás nyomon követésére is, szükség esetén lehetővé téve a célzott beavatkozást is - hangsúlyozta.

Megfontolandónak tartják, hogy ezt a kört terjesszék ki a óvodás korúakra is, ezzel csökkenthető lenne a későbbi leszakadás veszélye is - jelezte. Hozzátette: a törvényjavaslat fontos lépést tesz a súlyos és halmozottan fogyatékos gyermekekre vonatkozó szabályozásra.

Kiemelte, hogy a javaslat kiegészíti az óvodai elhelyezés megszűnésének eseteit, pontosítja és szigorítja a magántanulóvá válás feltételeit, utóbbi erősebb garanciát jelent a tankötelezettség teljesítésére.

Szólt arról, hogy az első osztály kivételével megszűnik annak lehetősége, hogy szülői kérésre a sikeres tanév megismételhető legyen, pontosítja a közösségi szolgálat igazolásának határidejét.

Kitért arra, hogy a pedagógusok és az intézményvezetők esetében egyszerűsíti a képesítési előírásokat, ami több területen biztosíthatja a szakemberellátást. Szólt arról is, hogy megszűnik a fenntartói jog átadásának kategorikus tilalma, pontosítja a működtető fogalmát, feladatait, és korrekciót végez a helyi önkormányzat működtetés alóli mentesülésének szabályain.


MSZP: nem kellene ez a módosító javaslat, ha nem lett volna az oktatási reform


A szocialista Kiss László szerint nem lenne szükség a most benyújtott módosító javaslatra, ha az előző ciklusban az Orbán-kormány nem reformálja meg az oktatási rendszert. Emellett több olyan terület problémáját nem oldja meg, amely viszont azonnali beavatkozást igényelne, például a nem pedagógus közalkalmazottak bérezését, a "tankönyvkáoszt". A Nemzeti alaptanterv módosításai is "katasztrófákat" okoztak, zagyva fogalmak jöttek létre, és látni kell, hogy nagy az elégedetlenség a szektorban.

A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy reagálni kell a szakképző iskolákat képesítés nélkül elhagyók számának jelentős emelkedésére. Bármilyen intézkedés, ami ezzel ellentétesen hat, támogatható - fűzte hozzá.

Kiss László felszólalása végén azt mondta, mivel az egész rendszer rossz, és most csak részeiben javítják, nem tudják támogatni annak ellenére, hogy vannak benne támogatható javaslatok.


Jobbik: pozitívum, hogy érzékelik a lemorzsolódó tanulókat


Dúró Dóra (Jobbik) először azt hangsúlyozta vezérszónoki felszólalásában, jó, hogy érzékelik a lemorzsolódó tanulókat és azt, hogy sürgős beavatkozásra van szükség, de a megvalósítást rossznak tartják, egyebek mellett azért, mert gumiszabályként lehet alkalmazni a pedagógiai intézkedéseket ilyen esetekben.

A tankötelezettség módosítását sem tudja támogatni a képviselő, szerinte 17 évben kellene megállapítani a kötelezettséget. Az óvodai és bölcsődei helyek esetében Dúró Dóra szerint az hozná "áttörést", ha a tízezernél kevesebb lakosú településeken is kötelezővé tennék ezen intézmények meglétét.

A képviselő kitért arra is, hogy a módosítás túl sok mindent akar rendeleti szinten szabályozni, holott legalább a pedagógusi kar jogait és feladatait törvényi szinten kellene rögzíteni.

Hozzátette: sok kisebb módosítást üdvözölnek, de az oktatási rendszerben jelentkező problémákat nem oldják meg, ezért nem tudják támogatni a javaslatot.


LMP: tovább "farigcsálják" a rendszert


Ikotity István kijelentette: a kormányzati szereplők által is elismerten rosszul működő rendszert "farigcsálják" tovább, de a túlközpontosított oktatás nem működhet jól, az ország egyik legnagyobb intézményrendszerét nem lehet kézi vezérléssel működtetni. A rendszer túl merevvé vált - tette hozzá.

Az alapvetően elhibázott koncepcióra épülő rendszer gondjait próbálják enyhíteni ahelyett, hogy új alapokra tennék - mondta.

A képviselő hiányolta a szegregációellenes intézkedéseket az oktatási rendszerben.


Szabó Szabolcs: az ökoiskolák nem kapnak plusz finanszírozási lehetőséget


A függetlenként felszólaló Szabó Szabolcs azt sérelmezte, hogy az ökoiskolák nem jutnak plusz finanszírozási formákhoz, a fogalmi pontosításokkal pedig a működtetőkre hárítanak át többletköltségeket, de ehhez a forrást is biztosítani kellene.

A képviselő pozitívumként értékelte, hogy a speciális nevelési igényű gyerekek ellátásának biztosítják a szakmai alapjait, és azt is üdvözölte, hogy a pedagógiai, szakmai szolgáltatások az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézettől átkerülnek az Oktatási Hivatalba.


A vitában elhangzottakra Czunyiné Bertalan Judit államtitkár úgy válaszolt, hogy több olyan javaslat érkezett az általános vitában, amelyek megfontolandók.

A vitát Jakab István levezető elnök lezárta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!