OGY - Krónika 11. rész (azonnali kérdések)

Belföld, 2017.06.12

A Mengyi Rolanddal szemben megfogalmazott vádakról, a CÖF-nek nyújtott támogatásról, a határvédelemről és a paksi szakemberképzésről is szó volt az azonnali kérdések között hétfőn az Országgyűlésben.



MSZP a Mengyi Rolad elleni vádakról


Harangozó Tamás arról beszélt, hogy példátlan módon a vádhatóság Mengyi Roland (Fidesz) országgyűlési képviselővel szemben több pontban is vádat fogalmazott meg. A hatóság házkutatást tartott az ügyben az Emminél, iratokat foglalt le, és a miniszter közvetlen környezetét is kihallgatták. Kabinetfőnöke és helyettes államtitkára azonban egymást kizáró állításokat tett, azaz "valamelyikük hazudott" a büntetőeljárásban, ami hamis tanúzásnak számít. Azt kérdezte, a miniszter rendelt-e el vizsgálatot, hány visszaélés történhetett a tárcájánál?

Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere azt mondta, hogy hetek óta igyekeznek hiszterizálni a közvéleményt, hogy a tárca korrupciós ügybe keveredett. Miután kiderült, ez nem igaz, és a tárcánál semmilyen bűncselekmény nem történt, kénytelenek voltak a vádakat arra leszűkíteni, hogy a tárca egy munkatársa súghatott bűncselekményt tervezőknek. De ezeknek ugyanúgy semmilyen alapjuk nincs, mint a korrupciós vádaknak - jegyezte meg Balog Zoltán, aki hangsúlyozta: az érintett pályázati felhívás előkészítése a jogszabályok alapján zajlott.


Jobbik a CÖF-nek adott támogatásról


Szávay István azt mondta, hogy MVM arról tájékoztatta, a CÖF-nek adott 508 milliós támogatást érintő kérdéseire válaszul, hogy támogatásait nem közpénzből, hanem saját forrásból fedezi, és az infotörvény rá nem vonatkozik. Másik témaként jelezte: a Magyar Munkavállalókért Mozgalom elnöke szintén az MVM-hez, illetve a külügyi tárcához fordult a bérunió kérdésében.

Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy reagált: az MVM válasza őt is meglepte, úgy tudja, hogy a vállalat állami tulajdonban van, és minden ilyen vállalat közvagyon, pénze közpénz. Reményei szerint véleményét az MVM jogászai is osztják. Hozzátette: ha az MVM minden törvényt betartott, akkor joga van arra, hogy a CÖF-nek vagy más szervezetnek támogatást adjon, a jogszabály és törvények betartása mellett teljesen rendeltetésszerű volt a támogatás. A másik témáról szólva kiemelte: a külügyi tárca és Takács Szabolcs is áll rendelkezésére a szervezetnek.


LMP: hogyan került az állami tulajdonú MVM-től félmilliárd forint a CÖF-höz?


Szél Bernadett szintén arra volt kíváncsi, hogyan került az állami tulajdonú MVM-től több mint félmilliárd forint a CÖF-höz. Szavai szerint maga a CÖF ismerte el, hogy politikai célokra használja fel ezt a pénzt.

Megjegyezte: Seszták Miklós miniszter, aki felügyeli az MVM-et, azt válaszolta néhány hete kérdésére, nincs köze a történethez, és utána néz. Szél Bernadett azt is szóvá tette, hogy pár nappal később az MVM kommunikációs igazgatója azt mondta, a támogatások megítélése minden esetben azonos szabályok szerint történik, és minden támogatásukat a Nemzeti Kommunikációs Hivatal hagyja jóvá.

Ki hazudik ebben a történetben? - kérdezte az LMP-s politikus.

Tuzson Bence államtitkár a jogszabályok tanulmányozását javasolta a képviselőnek. Mint mondta, az NKH egyedi ügyekben egyedi határozatokat hoz, jogszabályi alapon. A hivatal saját hatáskörben hoz döntést, és hatáskörében ez a hivatal sem utasítható - jegyezte meg.

Egyúttal azt is kérte, hogy a politikai pártok tiltott támogatásáról szóló törvény ügyében, vagy a plakátok szabályozását illetően is lépjenek fel az átláthatóság érdekében, és támogassák a beterjesztett javaslatokat.


Fidesz: minden áron a magyar emberek biztonsága mellett


Csizi Péter azt mondta, hogy miközben példátlan nyomás nehezedik Magyarországra a migráció ügyében és egységes offenzíva indult a határvédelmi intézkedések ellen, az elmúlt hetekben egyre több baloldali politikus állt ki azzal, hogy le kell bontani a déli határon a kerítést. A fideszes képviselő idézte baloldali politikusok nyilatkozatát, és kitért arra is, hogy szerinte a brüsszeli bevándorláspolitika csődöt mondott. A Fidesz minden áron a magyar emberek biztonsága mellett van, és erre kérik a kormányt is - rögzítette.

Kontrát Károly államtitkár kijelentette: Magyarország nem kíván változtatni bevándorláspolitikáján, mi akarjuk megmondani kikkel éljünk együtt, és ezt a jogot nem fogjuk átadni senkinek sem. Magyarország megvédi saját és a schengeni határokat - erősítette meg.

Kitért arra is: 115 határsértőt tartóztattak fel az elmúlt hétvégén a rendőrök, azaz a jó idő beálltával ismét megnőtt a migrációs nyomás. A veszély nem múlt el, a kerítésre szükség van, az emberek a kormányra számíthatnak csak, az ellenzék nem akarja megvédeni az ország határait - közölte az államtitkár.


MSZP: komolyan kell venni a paksi szakemberképzést


Heringes Anita kiemelte, több mint hét éve hívják fel a figyelmet arra, hogy komolyan kell venni a paksi szakemberek képzését. Ha nem tesznek semmit, évek múlva szakemberhiány lehet - jegyezte meg a szocialista politikus, aki kitért arra is: az Országos Atomenergia Hivatalnál mint felügyeleti szervnél már most az van. Mit kívánnak tenni a szakképzés területén? - kérdezte Heringes Anita.

Fónagy János államtitkár egyetértett azzal, fontos kérdés, hogy a szakemberek utánpótlását hosszú távon biztosítsák, és ezt meg is teszik. A szekszárdi szakképzési centrum és a paksi energetikai szakgimnázium és kollégium kiszolgálja a középfokú igényeket - jelezte. Emellett a Műegyetem természettudományi karának nukleáris technikai intézete egyetemközi oktatási intézményként a hallgatók képzését valósítja meg - közölte az államtitkár.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!