OGY - Krónika 11. rész (költségvetés, élelmiszerlánc-törvény, napirend után)

Belföld, 2017.05.18

A költségvetési javaslat kiszámíthatóságára, az igazságszolgáltatást érintő kiadásokra, továbbá a civilek, a határon túl élők és a családok támogatására is kitértek a képviselők a jövő évi büdzsé csütörtök estig folytatódó parlamenti általános vitájában, majd egy az élelmiszerlánccal kapcsolatos módosító javaslat rövid vitájával és napirend utáni felszólalással zárult a napirend tárgyalása.



MSZP: fiktív költségvetést fogadhat el a parlament


Velez Árpád (MSZP) felszólalásában azt mondta, a kormány ismét úgy terjesztette be költségvetési javaslatát, hogy pontosan még nem lehet látni, milyen gazdasági mutatókra lehet számítani 2018-ban.

A szocialista politikus szerint mindez azt jelenti, hogy most csak egy "fiktív" büdzsét fogadhat el a parlament, amelyet a következő időszakban többször is módosítania kell majd.

Velez Árpád közölte: nem tartják elegánsnak, hogy a kabinet már most meghatározza a 2018-ban felálló új kormány mozgásterét.



Fidesz: több mint 30 milliárd forinttal nőtt a bíróságok állami támogatása


A Fidesz padsoraiból Répássy Róbert a jövő évi költségvetés igazságszolgáltatást érintő részeit mutatta be. Hangsúlyozta, míg 2010-ben a bíróságok összes költségvetési támogatása 70 milliárd forint volt, addig az jövőre már meghaladja a 100 milliárd forintot.

A kormánypárti politikus szerint ennek a növekedésnek a legnagyobb részét a személyi juttatások növekedése tette ki.

Kifejtette, a második Orbán-kormány hatalomra kerülésekor, 2010-ben még 57 milliárd forint állt rendelkezésre a személyi juttatásokra, addig jövőre ez már eléri a 80 milliárd forintot.

A Fidesz képviselője kitért arra is, hogy az ügyészség állami támogatása az említett időszakban 28 milliárd forintról mintegy 43 milliárd forintra emelkedett.


A Jobbik a határon túliaknak is több támogatást kér


Szávay István (Jobbik) a büdzsé nemzetpolitikai fejezeteihez szólt hozzá, előtte azonban kérte a nemzeti együttműködési alap 5,2 milliárd forintról 8 milliárd forintra emelését, mivel szerinte ekkora forrásból a kormánypárti képviselők állításával szemben nem lehet virágzó civil életet támogatni.

A jobbikos politikus szorgalmazta továbbá a határon túli kulturális feladatok támogatására rendelkezésre álló 150 millió forint növelését, valamint a Kárpát-medencei egyházi intézmények felújítására szánt 300 millió forint legalább megduplázását.


Fidesz: lényegesen több pénz marad a családoknál


Dunai Mónika (Fidesz) felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, a kormány célja, hogy lényegesen több pénzt hagyjon a családoknál.

Kiemelte, a kabinet ezért jövőre 1900 milliárd forintot szán a gyermeket vállaló és nevelő családok támogatására, ami kétszerese a 2010-es értéknek, továbbá 8 százalékkal, mintegy 140 milliárd forinttal magasabb a tavalyinál is.

Dunai Mónika példaként említette a minimálbér emelését, ami hatással van a gyed összegére is, amelynek maximális nettó értéke 144 900 forint lesz. A családi adókedvezmények is tovább bővülnek, így a kétgyerekes családok esetében gyermekenként 17 500 forintra emelkedik a havonta igénybe vehető könnyítés - fejtette ki, hozzátéve, ezzel az érintett családok éves keresete csak ettől az intézkedésből 60 ezer forinttal emelkedhet.


MSZP: Magyarország lemaradt a régióban


Mesterházy Attila (MSZP) az ország versenyképességével kapcsolatban osztotta meg gondolatait a Házzal. Mint kifejtette, a nemzetközi listákon Magyarország hat helyet rontott a versenyképességi rangsorban, és a régió többi országához képest is le van maradva. Ugyanakkor örül annak, ha a GDP növekedése egyre nagyobb, de túlzás azt állítani, hogy ez "unikális" jelenség.

Szerinte a versenyképességet hátráltatja a jogbiztonság hiánya, a magas korrupciós hányad, és a kiszámíthatatlan politikai döntések is.

Elmondta még, hogy a szociális, oktatási és egészségügyi terültre ad be pártja módosító javaslatokat.


Jobbik: nem azt teszi a Fidesz, amit ígért


Sneider Tamás (Jobbik) azzal szembesítette a Fideszt, hogy a kormánypárt ígérete ellenére nem nőtt a családtámogatások összege: nem emelkedett sem a családi pótlék, az ápolási díj méltatlanul alacsony, és az otthoni ápoláshoz sem adnak nagyobb támogatást.

Feltette a kérdést, hogy beszélhetnek-e a munkából élők költségvetéséről, amikor a mentősök tüntetni fognak, mert a kormány "ismét a szemükbe hazudott".

Azt is kritikaként fogalmazta meg, hogy hiányzik a gyerekpszichiátriai ellátás, nem nő az idősotthoni férőhelyek száma és továbbra sem oldották meg a korkedvezményes nyugdíj visszavezetését.


Ezt követően az ülést vezető Lezsák Sándor elnapolta a költségvetés vitáját. A képviselők pénteken folytatják véleményük kifejtését a jövő évi büdzséről.


Túlterjeszkedő módosító javaslat az élelmiszerlánc-törvényhez


Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár ismertette azt a túlterjeszkedő módosító javaslatot, amely miatt újra meg kellett nyitni az élelmiszerlánccal kapcsolatos törvénymódosítás általános vitája. Hangsúlyozta: a változtatás egy nyilvántartási pontosítást tartalmaz az elektronikus ügyintézés könnyítése érdekében.

Dunai Mónika, a Fidesz nevében támogathatónak nevezte a módosító javaslatot, majd a Jobbik padsoraiból Kepli Lajos is elfogadhatónak nevezte a változtatást.


Napirend után


A napirendi pontok tárgyalását követően a jobbikos Szávay István azt kérdezte, "miért tűri a kormány gróf Benyovszky Móric elszlovákosítását".


Az ülést vezető Lezsák Sándor ezt követően lezárta az ülésnapot. A parlament pénteken a jövő évi költségvetés általános vitájának lezárásával folytatja munkáját.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!