OGY - Krónika 1. rész (napirend előtt: EU, bérunió, baloldal, EP)

Belföld, 2017.05.22

AZ MSZP "európai mentőcsomag" beterjesztését jelentette be, a Jobbik pedig béruniós kezdeményezéséről számolt be hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.



Az MSZP európai mentőcsomagot terjeszt az Ház elé



Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője bejelentette: hétfőn egy több elemből álló "európai mentőcsomagot" terjesztenek az Országgyűlés elé, amely szerint a Fidesznek fel kell hagynia a civil szervezetek megbélyegzésével, be kell fejeznie a CEU üldözését és véget kell vetnie az uniós pénzek ellopásának. Szerinte az Európai Parlament (EP) múlt heti döntése arról szól, hogy a Fidesz kormányzása alatt súlyosan romlott a jogállamiság, a demokrácia, az alapvető jogok, a véleménynyilvánítás és a tudományos szabadság helyzete. "Ez az állásfoglalás egy tükör, (...) attól, hogy ez a tükör egy pökhendi és arrogáns, bár most már egy kissé pocakos embert és az ő ország- és Európa-romboló politikáját mutatja, attól még nem a tükröt kell szidni" - fogalmazott.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára közölte, a kormány elkötelezett egy erős Európa iránt, amely erős nemzetállamokra épít az alapítók eredeti szándékainak megfelelően, ugyanakkor a kabinet felemeli a szavát azon jelenségek ellen, amelyek ezt veszélyeztetik. Az EP állásfoglalásáról szólva úgy vélte: botrányos, amit a baloldal művelt, hiszen az MSZP összes képviselője megszavazta a Magyarországot támadó határozatot. "Az MSZP Brüsszelbe jár feljelentgetni az országot", ha saját belpolitikai érdekei úgy kívánják - fogalmazott az államtitkár, aki szerint "sunyi tempó", hogy a szocialisták itthon fúrják a nemzeti konzultációt, miközben Brüsszelben támogatják a betelepítési programok felgyorsítását.

Hangsúlyozta: miközben az MSZP rendre morális elvárásokat fogalmaz meg a korrupcióval kapcsolatban, addig az elmúlt 30 év legkorruptabb kormányzását hozta össze, mostani miniszterelnök-jelöltje körül pedig egyre dagad a Szeviép korrupciós botránya.



Jobbik: történelmi siker a béruniós népszavazás



Vona Gábor (Jobbik) arról számolt be, hogy az Európai Bizottság (EB) jóváhagyta az európai bérunióért indított polgári kezdeményezésüket, ami szerinte történelmi siker, hiszen egyetlen magyar párt sem tudott még európai népszavazást kezdeményezni, ráadásul ilyen fontos ügyben. Szerinte a népszavazással valódi szabadságharc kezdődik a versenyképes magyar bérekéért, és az azt kitermelni képes versenyképes magyar vállalkozásokért.

A béruniós kezdeményezést és a Magyarországot elmarasztaló EP-határozatot összehasonlítva azt mondta: míg a kormányoldal csak beszél, elszigeteli Magyarországot Európában, és azt üzeni, hogy állítsuk meg Brüsszelt, addig a Jobbik cselekszik, összefogja Közép-Kelet-Európát, és azt üzeni, hogy állítsuk meg Orbán Viktort, az EU-t pedig tegyük az igazságosabb, szolidárisabb közösséggé.

Dömötör Csaba úgy reagált: az ember az "összes létező szemöldökét felhúzza", amikor a Jobbik egy olyan kezdeményezésbe áll bele, amely jogköröket vonna el Magyarországtól, miközben a párt korábban az uniós tagság ellenében kampányolt, uniós zászlót égetett, és még Vona Gábor is a kilépés mellett érvelt.

Úgy vélte: a Jobbik "politikai kaméleonkodása" ellenére a bérek emelése közös cél, ezért a kormány a munkáltatói adók csökkentése, valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelése mellett döntött. Hozzátette: jobbikos vezetésű Tiszavasváriban ehhez képest az országos átlag duplája a munkanélküliség, a közalkalmazottak nem kaptak béremelést, azonban a jobbikosok a saját bérüket megemelték.


KDNP: a baloldal az agresszió és a megfélemlítés pártján áll



Hollik István (KDNP) szerint a rendszerváltás óta eltelt közel 30 évben többször megtapasztalták, hogy a baloldal az agresszió és a megfélemlítés pártján áll. Szóvá tette a jobbikos Szilágyi György esetét, illetve azt, hogy a múlt héten a Momentum elnöke "berontott" az Origo szerkesztőségébe és fenyegetően számon kérte egy, a párttal foglalkozó cikk szerzőjét.

Dömötör Csaba válaszában azt firtatta, a Momentum vezetőjének akciója után miért maradtak csendben azok, akik minden "kóbor bárányfelhőre" azt kiabálják, megszűnt Magyarországon a sajtószabadság. Szerinte az eset bizonyítja, hogy "a Momentum tojáshéjairól messze világít az SZDSZ-felirat", és hogy az ellenzék agresszivitáshoz folyamodik, hogy kimásszon a gödörből.

Közölte, jó lenne, ha az ellenzéki képviselők megosztottságukat nem agresszivitással próbálnák egyensúlyozni. Azért mégsem a Tanácsköztársaság idején vagyunk - jegyezte meg.


Fidesz: az európai baloldal jelent igazi kockázatot az európai emberek biztonságára



Kósa Lajos (Fidesz) azt mondta, az európai baloldal jelent igazi kockázatot az európai emberek biztonságára, mert terrorizmus miatt elítélt emberekért is küzd csak azért, hogy politikai szándékait teljesítse. A kormánypárti politikus azzal indokolt, hogy az EP múlt heti, Magyarországgal kapcsolatos határozatában azt kifogásolta, hogy a röszkei zavargásokban való részvétele miatt elítéltek egy szír férfit, holott őt a magyar bíróság jogerősen ítélte el terrorcselekményben való részvétele miatt.

Dömötör Csaba szerint olyan heteket élünk, amikor fokozódik a nyomásgyakorlás Magyarországra, ez a határozat is a politikai nyomásgyakorlás része, ráadásul azt a magyar baloldali képviselők is támogatták. Felhívta a figyelmet, hogy az elítélt illegális bevándorló kövekkel támadt a határokat védő rendőrökre.

Az államtitkár hozzátette: az EP a jogi határzárat is támadja, vagyis az egyik legfontosabb uniós intézmény még mindig azon van, hogy gyengítse Magyarország határvédelmi képességeit, miközben az ellenőrizetlen bevándorlás kockázatai nyilvánvalóak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!