OGY - Krónika 2. rész (napirend előtt, napirend, interpellációk)

Belföld, 2017.12.11

Az utolsó napirend előtti felszólalás után a képviselők elfogadták napirendjüket, és rátértek az interpellációkra az Országgyűlés hétfői ülésén. A kormányt az egészségügyi béremelésekről, a választási eljárási törvényről és Paks II.-ről interpellálták ellenzéki képviselők.



Jobbik: 2018 a lázadás éve lesz


Vona Gábor (Jobbik) napirend előtt a lázadás évének nevezte 2018-at, amikor szerinte pártja leváltja a kormányt. Azt ígérte, ezt követően megvédik az országot, helyreállítják a demokráciát és növelni fogják az ország versenyképességét. Szerinte nemzetközi elszigeteltségünket is mérsékelni kell, valamint a társadalom megosztottságának mérséklésére.

Példátlan támadásnak nevezte azt, ahogyan az Állami Számvevőszék fellépett pártjával szemben, négy hónappal a választás előtt. Korrupt zsarnoknak nevezte Orbán Viktor miniszterelnököt, aki szerinte az eljárással megpróbálja megsemmisíteni az ellenzék legerősebb pártját, hogy diktatúrát valósíthasson meg.

Közölte: pártja pénteken békés demonstráció keretében tiltakozik a számvevőszék eljárása ellen.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint a Jobbik elnöke éppen akkor hozza fel a korrupció kérését, amikor a legsúlyosabb korrupciós botrányba keveredtek, egy oligarcha felvásárolta őket, majd ezután a választóknak könyörögnek pénzért.

Szerinte eladták a párt lelkét, egy jobboldali tömörülésből egy kilúgozottat, "egy nemzeti pártból egy kétfarkú cicapártot" csinált, ami bármire képes, csak kapjon egy kis hatalmat.

Rámutatott: Pongrácz Gergely testvére is arra szólította fel a Jobbik vezetőjét, távolítsa el irodájából az 1956-os hős fényképét, mert méltatlan az emlékére. Az államtitkár szerint Vona Gábornak inkább szellemi és anyagi szponzorainak képét kellene kihelyeznie: Havas Henrikét, Heller Ágnesét és Simicska Lajosét.


Napirend


Az Országgyűlés úgy határozott, hogy az Európai Parlament Soros-terv végrehajtásáról szóló határozatával szembeni javaslat vitáját és zárószavazását - kivételes eljárásban - kedden tartják, csakúgy, mint az állam által biztosított egyes kedvezmények és juttatások kedvezményezettjeinek megfelelő tájékoztatása érdekében szükséges törvénymódosítások tárgyalását és határozathozatalát.

A keddi zárószavazásokat leghamarabb délben tartják.

Ezt követően a parlament elfogadta napirendjét.


Interpellációk


MSZP: hogyan akarják garantálni az alacsony keresetű egészségügyi dolgozók béremelését?


Szakács László (MSZP) "hidegzuhanyként" értékelte a legutóbbi egészségügyi béremelést, mert - mondta - a garantált bérminimum alatt keresőknek nem nyújtott semmit a kormány, ők ugyanis, akik az egészségügyben a legkevesebbet keresik, forintra ugyanannyit visznek haza, mint előtte. Ez játék a jövedelmekkel, a betegek életével, az egészségüggyel - jelentette ki, hozzátéve: ezután még többen mennek majd külföldre. Hogyan akarják garantálni az érintett 15-16 ezer egészségügyi dolgozónak a béremelést? - kérdezte.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt válaszolta: az MSZP kormányon minden egészségügyi dolgozó bérét 8 százalékkal csökkentette, és elbocsátott 6 ezer dolgozót az ágazatban. Most azonban nőnek a fizetések, "béremelési verseny" van - mondta. A kevesebbet kereső egészségügyi dolgozóknak már januárban is emelkedett a bérük, és valószínűleg jövő januárban is fog - tette hozzá.

A választ a szocialista politikus nem fogadta el, az Országgyűlés azonban jóváhagyta 108 igen szavazattal, 24 nem ellenében.


Jobbik: kifogások a választási eljárási törvényben


Szávay István (Jobbik) azt kifogásolta, hogy egy névjegyzékbe felvett, magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár halála esetében a hozzátartozónak kell kérnie a névjegyzékből törlést. Ez a rendszer szerinte teret engedhet a választási csalásnak. Azt is problémának nevezte, hogy a magyarországi lakcímmel rendelkezők, de külföldön dolgozók szavazásának megkönnyítése érdekében nem tett semmit a kormány.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára úgy reagált: tavasszal a kormánypártok felvetették a választási eljárási törvény módosításának lehetőségét, a Jobbik és a baloldal azonban nem volt konstruktív, így nem kerülhetett a Ház elé a technikai kérdéseket rendező javaslat. A mostani eljárási törvényt ugyanakkor az Alkotmánybíróság és a Velencei Bizottság is megfelelőnek minősítette - jelezte. Szerinte egyébként a Jobbik lenézi a határon túli magyarokat.

Szávay István nem fogadta el a választ, ellentétben a parlamenttel, amely megszavazta: 107 igennel, 18 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett.


LMP: hogyan akarják megakadályozni, hogy Paks II. az évszázad legsúlyosabb korrupciós ügye legyen?


Schmuck Erzsébet (LMP) szerint Paks II. minden lényeges adatát titkosította a kormány, amikor viszont mégis kiderülnek adatok, mindig "Fidesz körüli oligarchákba" lehet bukkanni. A kormány pénzügyi kifizetőhelynek tekinti a paksi bővítést - jelentette ki. Milyen intézkedésekkel akarják megakadályozni, hogy Paks II. az évszázad legsúlyosabb korrupciós ügye legyen? - kérdezte.

Aszódi Attila, az atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár azt felelte: Paks II. az évszázad beruházása, jelentősége óriási, ugyanis az energiaellátás biztonságát szolgálja, a villamos energia pedig olcsón fog rendelkezésre állni, ami egyaránt fontos a lakosságnak és az iparnak. Ezzel szemben az LMP energiapolitikája növelné a vezetékes energiaimportot, ami kiszolgáltatottá tenné az országot - mondta, hozzátéve: a projektben részt vevő cégeket átlátható eljárásban fogják kiválasztani.

Az LMP politikusa nem, a Ház azonban - 108 igen szavazattal, 17 nem ellenében - elfogadta a kormányzati reagálást.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!