OGY - Krónika 2. rész (napirend előtt, plakáttörvény)

Belföld, 2017.06.23

Napirend előtti felszólalással folytatódott az Országgyűlés pénteki rendkívüli ülése, amelyet a kormánypártok kezdeményezésére a múlt héten hiányosan megszavazott, majd a köztársasági elnök által megfontolásra a Háznak visszaküldött úgynevezett plakáttörvény-javaslat miatt tartanak.



Napirend előtt



Jobbik: a Fidesznek fontosabb a saját hatalma az ország érdekénél


Volner János, a Jobbik frakcióvezetője szerint a Ház előtt lévő plakáttörvény bebizonyította, hogy a Fidesznek a saját hatalmának megőrzése sokkal fontosabb az ország érdekénél. Az is bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor miniszterelnök egyetlen embertől fél igazán: Vona Gábortól. A Jobbik a Fidesz kihívója, a 2018-as választások tétje az lesz, hogy leváltják-e a Fideszt - mondta.

A nagyobbik kormánypártot annyira zavarta a Jobbik Volner János által sikeresnek nevezett plakátkampánya, hogy köztörvényes bűncselekményekre biztatta a saját tagságát.

Később a Fidesz megpróbálta betiltani és megnehezíteni a plakátolást, a törvényjavaslatba azonban Orbán Viktor "belebukott", mivel nem volt meg a kétharmados támogatottsága.

Úgy vélekedett, a Fidesz már a saját alaptörvényét is lábbal tiporja. Ha a törvényt a Fidesz elfogadja, a Jobbik Alkotmánybírósághoz fordul a "nyilvánvaló és súlyos jogsértés miatt" - szögezte le.

Volner János meggyőződése szerint a Jobbik 2018-ban leváltja az Orbán-kormányt, és el is fogja számoltatni a Fideszt.

Dömötör Csaba államtitkár azt válaszolta, a Jobbik gyakran nyilvánul meg morális kérdésekben, azonban éppen ez a legkorruptabb párt, amelyet "szőröstül-bőröstül felvásárolnak". Míg 2014-ben "az egykori nemzeti párt" még arról beszélt, hogy szándékosan elkerüli Simicska Lajos plakátfelületeit, most leginkább azokon "sütkérezik".

A Jobbik mindössze pár száz forintért jut egy hirdetési felülethez, sokkal olcsóbban, mint más pártok. Ez burkolt pártfinanszírozás - vélekedett, hozzátéve: így már érthető, miért beszélt "összevissza" a Jobbik a plakátkampányáról.

A kormánypártok azért tettek javaslatot a törvénymódosításra, hogy meggátolják a pártfinanszírozási korrupciót - mondta Dömötör Csaba.




Vita az államfő által visszaküldött törvényről



Törvényalkotási bizottság



A törvényalkotási bizottság többségi véleményét ismertetve Répássy Róbert (Fidesz) elmondta, a bizottság kormánypárti tagjai a településkép védelméről szóló törvényt javasolják módosítani, míg a szocialisták a pártok gazdálkodásáról szóló szabályokat változtatnák.

Felhívta a figyelmet arra, Áder János köztársasági elnök azzal küldte vissza a jogszabályt, hogy az Országgyűlés azt teljes egészében tárgyalja újra.

Jelezte, a bizottság többsége érvényesnek tekintette az MSZP módosító indítványát, amelyet az előterjesztők is támogattak, így az Országgyűlés szavazhat róla.

A másik indítvány, a kormánypárti javaslat lényegét úgy foglalta össze: a közpénzekkel való felelős gazdálkodásra kötelezett szervezetekre különös szabályokat állapítana meg az Országgyűlés. A költségvetésben nevesített és abból támogatásban részesített költségvetési szerv és jogi személy reklámtevékenységére egységes szabályok lesznek - magyarázta.

Répássy Róbert ismertetése szerint azokra a szervekre, amelyeknek éves bevételeik legnagyobb részt a büdzséből származnak, transzparens, mindenki által ellenőrizhető szabályok vonatkoznának. A reklámokat listaáron vehetnék igénybe - tette hozzá.

A kormánypárti politikus szerint pártokra nem csupán kétharmados törvények vonatkoznak, hanem számos egyéb törvény, például az adózási is kiterjed rájuk. Téves az a megközelítés, hogy csak a párttörvényben lehet a pártok működésére vonatkozó szabályokat elhelyezni - magyarázta.

A bizottság kisebbségi véleményét ismertetve Staudt Gábor (Jobbik) szerint akárhogy is cáfolják, a mostani törvénymódosítás arról szól, a Fidesz fél attól, hogy elveszíti a választásokat és bármit megtesznek, hogy a törvényeket átírják.

Véleménye szerint duplán alkotmányellenes javaslatról van szó. Egyrészt felmerül a közjogi érvénytelenség, mert a házszabály szerint a visszaküldött törvény csak azon pontjait lehet módosítani, amelyet az államfő vitatott.

Másrészt - folytatta - pártfinanszírozási kérdésről van szó, azt pedig kétharmados törvények határozzák meg.

Szóvá tette azt, hogy a javaslat nem terjed ki a Civil Összefogás Fórumra.



Előterjesztő: aki nem támogatja a törvényjavaslatot, az a korrupcióra szavaz



Az eredeti törvényjavaslat egyik előterjesztője Kósa Lajos (Fidesz) azt mondta, a Jobbik az elmúlt hónapokban soha nem látott pártfinanszírozási botrányba keveredett: "egy milliárdos, Simicska Lajos törvénytelen eszközökkel fillérekért engedett át plakátokat és ezzel finanszírozta feketén, burkoltan a Jobbikot".

Hangsúlyozta, az Országgyűlésnek és Magyarországnak sem érdeke, hogy fekete pártfinanszírozás legyen, ezért ennek az ügynek a tapasztalatai felhasználva, be akarják zárni a kiskaput, amelyen keresztül "Simicska Lajos kilóra felvásárolta a Jobbikot".

Kósa Lajos emlékeztetett arra, hogy a komplett ellenzék leszavazta a törvényt, megerősítve azt a benyomást, hogy az ellenzék "választás előtti végkiárusításra készül".

Hozzátette: aki nem támogatja a törvényjavaslatot, az a korrupcióra szavaz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!