OGY - Krónika 2. rész (napirend, interpellációk)

Belföld, 2017.10.16

Az idősek házi gondozásáról, a tűzifa áráról, a termőföld-értékesítésről és a magyar diplomaták munkájáról is szó volt az interpellációk között hétfőn a parlamentben.



Napirend


A napirend elfogadása előtt elhangzott: Áder János köztársasági elnök átiratot küldött a parlamentnek, amely szerint a Miniszterelnökség államtitkárává nevezte ki Horváth Istvánt és Simon Róbert Balázst.

Az Országgyűlés határozott arról, hogy - a kormány kezdeményezésére - kivételes eljárásban tárgyalja a felsőoktatási törvény módosítását, amelyről így már kedden szavazhatnak.

A Ház ezután elfogadta napirendjét, majd arról is döntöttek a képviselők, hogy nem függesztik fel az LMP-s Hadházy Ákos mentelmi jogát.


Interpellációk


MSZP: miért mondott le a kormány a gondozásra szoruló idős emberekről?


Szabó Sándor (MSZP) szerint a kormány lemondott a gondozásra szoruló idős emberekről. Kifogásolta, hogy szigorították a házi segítségnyújtáshoz való hozzáférést, ma már az idősotthonokba is nagyon nehéz bekerülni, aki pedig bejut, attól nagyon sok pénzt kérnek el. Bírálta továbbá a szülőtartás intézményét.

Azt is mondta, hogy ha megfelelően működne a szociális és egészségügyi alapellátás, sokak halála megelőzhető lenne.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt válaszolta: az MSZP-kormányok rezsit emeltek, és elvettek egyhavi nyugdíjat a nyugdíjasoktól. Közölte: 2010-ben 75 ezren részesültek házi gondozásban, most 107 ezren, ami 40 százalékos emelkedés, és az időseket otthon gondozó emberek száma is jelentősen nőtt.

A szocialista politikus nem fogadta el az államtitkári választ, a parlament viszont támogatta 107 igen szavazattal, 28 nem ellenében.


Jobbik: drága a tűzifa, csökkenteni kellene az áfáját


Apáti István (Jobbik) arról beszélt, hogy még csak október közepe van, de már most jelentős a tűzifahiány, ahol pedig lehet kapni, ott nagyon drága, ugyanis jelentősen emelkedett egy év alatt a tüzelőanyag ára.

A Jobbik szerint a tűzifa áfatartalmát 5 százalékra kellene csökkenteni vagy áfamentessé tenni - közölte.

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára úgy reagált: az áfacsökkentési javaslat ellenzéki műfaj, mert "nincs benne felelősség". Akárki kormányoz, annak be kell tartani az EU irányelveit, amelyek szerint ha a tűzifa áfakulcsa csökkenne, akkor a szénét és a földgázét is mérsékelni kellene - mondta, közölve, hogy nem támogatják a Jobbik javaslatát. Emlékeztetett egyúttal arra a belügyminisztériumi programra, amely alapján sokan kaphatnak tűzifát, szenet ingyen.

Apáti István a választ nem fogadta el, ellentétben az Országgyűléssel, amely megszavazta 109 igennel, 28 nem mellett.


LMP: hogy jön ki a 30 ezer vevő a termőföld-privatizáción?


Sallai R. Benedek (LMP) a termőföld-privatizáció eredményéről szólva azt mondta: 8745 adásvételről talált dokumentumot, 3500 vevőről van szó. Az agrárkormányzat viszont 30 ezer vásárlóról beszél - jelezte.

Szerinte egyébként szó sincs arról, hogy kisgazdálkodók vettek volna földet, hanem valójában "60 nagygazdáról van szó", és "ez egyszerűen földrablás volt".

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter azt válaszolta: az LMP-s képviselő keveri a földértékesítést és a földhaszonbérletet. A 30 ezer földművesről szóló adat tény és való - jelentette ki, felhívva a figyelmet arra, hogy nemcsak liciten és elővásárlással lehetett földet venni, hanem a 3 hektár alatti értékesítések is ebbe a körbe tartoznak. Minden harmadik földműves tudott földet venni a programban - mondta, megjegyezve: Sallai R. Benedek "összesen 2325 hektár földet próbált megpályázni", végül 237-et nyert, de ha sikerült volna az eredeti terve, akkor 49 gazdát fosztott volna meg a földhöz jutástól.

Sallai R. Benedek nem fogadta el a miniszteri reagálását, szemben a Házzal: a képviselők 106 igen vokssal, 25 nem ellenében megszavazták.


Fidesz: a magyar diplomáciai karnak kötelessége a magyar érdekek képviselete


Németh Szilárd (Fidesz) arról beszélt, hogy az SZDSZ ugyan megszűnt, ám "politikusmúmiái" időről időre külföldi "turnéra indulnak", és megszólalásaik lényege - "a baloldali hagyományok egyenes folytatásaként" - a hazudozás, az ország pocskondiázása. Demszky Gábor volt főpolgármester például a magyarországi sajtószabadság lábbal tiprásáról beszél, Magyar Bálint volt oktatási miniszter pedig szintén lejárató cikket írt hazájáról, majd az Egyesült Államokban tartott előadást, ahol egy magyar diplomata azonban szembesítette a "hazudozót" - mondta.

A magyar diplomáciai karnak kötelessége a magyar érdekek képviselete külföldön - jelentette ki.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára azt felelte: a magyar diplomaták a jövőben is meg fogják védeni az országot. Az pedig, hogy ez sokáig nem így volt, a szocialista, majd az azt követő posztszocialista múltból fakad - mondta. Szerinte ez a korábbi időszak a nemzeti önbecsülés szisztematikus rombolását hozta, a külpolitika egyedüli zsinórmértéke a megfelelési kényszer volt. Az elmúlt évek azonban bizonyították, hogy "szakítottunk ezzel, és kiállunk országunk becsületéért" - tette hozzá.

Németh Szilárd elfogadta a választ.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!