OGY - Krónika 2. rész (vitanap)

Belföld, 2018.02.21

Az elért eredményeket méltatták a kormánypárti képviselők szerdán a parlamentben az ellenzék által kezdeményezett, Változás kell Magyarországon! című politikai vitában. Az MSZP szerint viszont a Fidesz-KDNP kormányzása "messze elvesztegetett időszak" az ország életében.



Fidesz: a Soros-terv veszélyezteti az elért eredményeket



Bánki Erik (Fidesz) elmondta, 2010-re a Gyurcsány-Bajnai-kormányok csődbe sodorták az országot, de levették a terheket a magyar választók válláról és bevonták az adózásban a multikat, valamint a bankokat.

Szólt arról, hogy az önkormányzatok a csőd szélén voltak 2010-ben, ezért az állam átvállalta adósságukat, ezzel kihúzták az önkormányzatokat a devizahitelek "feneketlen gödréből", ahova Gyurcsány Ferenc és kormányai lökték őket a magyar családokkal együtt.

A kormánypárt politikus elmondta, 2010-hez képest közel 40 százalékkal növelték a béreket.

Bánki Erik szerint az elért eredmények megőrzését a Soros-terv veszélyezteti. Az a tét, hogy bevándorlóország lesz-e Magyarországból, hogy zsarolható kormánya lesz-e az országnak - közölte, azon véleményét hangoztatva: az ellenzék egyértelműen bevándorláspárti.

A közösen elért eredményeket csak úgy lehet megvédeni, ha gátat szabnak a Soros-tervnek, megvédik Magyarország határait - hangoztatta.

Selmeczi Gabriella (Fidesz) szerint nem elég a jó gazdaságpolitika, mellé kell egy jó családpolitika. Ösztönözni kell a gyermekvállalást, hogy több gyermek szülessen és korábban szülessenek meg a vágyott gyermekek - részletezte.

Kitért a családi adókedvezmény bevezetésére, a gyed maximális összegének növelésére, a diplomás- és testvérgyed bevezetésére. A bölcsődei férőhelyek száma 2010 és 2016 kötött 12 ezerrel nőtt; a bölcsődei dolgozók bére is jelentősen emelkedett - jegyezte meg.

Hozzátette: míg 2010-ben 29 milliárd forint volt ingyenes gyermekétkeztetésre, addig idén már 79,3 milliárd forint van erre.

Selmeczi Gabriella közölte, megbecsülik és tisztelik a nyugdíjasokat, megőrizték, sőt növelték a nyugdíjak reálértékét.


MSZP: a Fidesz-KDNP kormányzása "messze elvesztegetett időszak" Magyarország életében


Kunhalmi Ágnes (MSZP) arról beszélt, hogy a 2003-2007-es és a 2013-2017-es időszakot összehasonlítva azt látni: míg az előbbi, a baloldali időszak gazdasági növekedése 18,7 százalék volt, addig a második, Fidesz-KDNP-s periódusban csupán 16,9 százalék. Értékelése szerint nem igaz tehát az az állítás, hogy hosszú távon fenntartható gazdasági pályára állt volna az ország, a Fidesz-KDNP kormányzása "messze elvesztegetett időszak" az ország életében.

Az "ősbűn", az egykulcsos személyi jövedelemadó nem hozta a várt bővülést, a jövedelmi különbségek pedig magasra nőttek - jelentette ki a szocialista politikus.

Az oktatási és egészségügyi ráfordításokat jellemezve azt mondta: mindkét ágazatban tragikus a helyzet, csökkennek a források. Egyre több gyermeknek még általános iskolai végzettsége sincs, rohamosan nő a funkcionális analfabéták száma, duplájára nőttet a kórházi fertőzéses esetek - sorolta az oktatással és az egészségüggyel kapcsolatos problémákat.

Magyarországnak valódi növekedést és jólétet csak a szociális demokrácia tud biztosítani - fogalmazott Kunhalmi Ágnes, aki szerint a Fidesz-KDNP szembefordította az államot az emberekkel.

Szavait azzal zárta, hogy április 8-án a választók nemcsak a saját sorsukról dönthetnek, egy magyar iksz ugyanis egész Európában megváltoztathatja a széljárást.


KDNP: ami jó Magyarországnak, az jó az önkormányzatoknak is


Gaal Gergely (KDNP) a vitanap önkormányzatiságra vonatkozó részéről szólva kijelentette: ami jó Magyarországnak, az jó az önkormányzatoknak is.

A magyar gazdaság jó teljesítménye az önkormányzatoknak is rendkívül fontos, a növekedés pedig várhatóan gyorsulni fog - mondta, hozzátéve, hogy a bővülés támogatása érdekében hozott kormányzati intézkedések érdemben hozzájárultak a belső kereslet erősödéséhez. Megjegyezte továbbá, hogy Magyarország a segélyalapú helyett a munkaalapú társadalom irányba indult el.

A kereszténydemokrata képviselő arról is beszélt, hogy a kormány által átmeneti foglalkoztatási formának tekintett közfoglalkoztatásnak köszönhetően javult a települések képe, sőt nőtt az idegenforgalmi vonzerejük is.

Összegzése szerint a Fidesz-KDNP-kormányzat óriási erőfeszítéseket tett az önkormányzatok segítése érdekében.

Gaal Gergely egyúttal cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek önkormányzatok felszámolására vonatkozó tervekről szóltak, és megerősítette: minden településnek lehet helyhatósága.

Azt is mondta, hogy erősíteni kell az együttműködést a magyarországi önkormányzatok és a határon túli települések helyhatóságai között. Kiemelte továbbá a helyi közösségek erősítésének fontosságát, amit segít például a közösségi terek fejlesztésének programja.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!