OGY - Krónika 3. rész (plakáttörvény)

Belföld, 2017.06.23

Az MSZP politikai manipulációval vádolta a kormánypártokat, az LMP szerint a Fidesz-KDNP a saját szabadságát védi, a Jobbik pedig úgy látta az államfő által visszaküldött plakáttörvény pénteki parlamenti vitájában, hogy a tét egy normális ország sorsa. A Fidesz szerint a jövőben az ellenzéki és a kormánypártok ugyanolyan feltételekkel reklámozhatnak.



MSZP: rendkívül aljas húzás, hogy a szocialisták javaslatát is benyújtották



Tóth Bertalan (MSZP) felszólalását úgy kezdte: a hamar jött hőséghullám megtette a hatását. Egy ötpárti egyeztetésre elküldött dokumentumot a törvényalkotási bizottság elnöke úgy értelmezett, mint egy módosító indítvány. Ezt nem nyújtották be a szocialisták - jelezte.

Rendkívül aljas húzásnak és érthetetlennek tartotta, hogy dokumentum mégis a törvényalkotási bizottság elé került.

Tóth Bertalan felhívta a figyelmet arra, hogy a törvényalkotási bizottság ügyrendje egyértelmű, a titkárság útján kell benyújtani a módosító indítványt. Ezt a dokumentumot a bizottság elnökének és a frakcióvezetőnek küldte az MSZP - közölte a szocialista politikus.

Kitért arra, hogy néhány nappal ezelőtt Kósa Lajos (Fidesz) alkotmányellenesnek tartotta az MSZP egyes javaslatait, de most már nem tűntek senkinek sem alkotmánysértőnek.

Azt mondta, az MSZP nemmel fog szavazni.



LMP: a kormány a saját szabadságát védi



Hadházy Ákos (LMP) szerint háború van, szabadságharcot vív a kormány, a saját szabadságát védi, mert a szabadságvesztéssel játsszanak akkor, ha következő választáson vesztenek.

A törvényjavaslatot azzal magyarázta, hogy "a hírek szerint a miniszterelnök dührohamokat kap, amikor olyan plakátokat lát, ami nem tetszik neki". Én azt hiszem, hogy dührohamokra emelni kellene a gyógyszerdózisokat, de nem ezt választják, valószínűleg azért, mert a gyógyszereknek mellékhatásai is lehetnek - fogalmazott, megjegyezte, a Fidesz nem ezt a megoldást választotta, hanem inkább szólt Kósa Lajosnak.

Az LMP-s politikus szerint ez a parlamentarizmus mélypontja. Közölte azt is, hogy a kormánypártok által benyújtott módosító indítványnak semmi köze sem volt az LMP javaslataihoz.



MSZP: aljas politikai manipuláció történt



Bárándy Gergely (MSZP) szerint sérti a házszabályt és a törvényalkotási bizottság ügyrendjét, hogy az MSZP által az ötpárti egyeztetésre elküldött dokumentum módosító indítványként került az Országgyűlés elé. Szerinte ez közel áll a bűncselekményhez.

Úgy fogalmazott, ez olyan, mintha a kocsmában valaki rendelne egy sört és más számlájához íratná.

Az ügyet aljas politikai manipulációnak tartotta és azt firtatta, Kövér László most megvédi-e a parlament tekintélyét.



Jobbik: egy normális ország sorsa múlik ezen az ügyön



Volner János (Jobbik) szerint Répássy Róbert (Fidesz) és Kósa Lajos egymást cáfolta azzal kapcsolatban, hogy pártfinanszírozási kérdésről van-e szó. Azt mondta, Kósa Lajos lebuktatta a kormánypártokat, mert pártfinanszírozási ügyként magyarázta a törvényjavaslatot, az pedig kétharmados parlamenti támogatást igényel.

Ez nem a Fidesz és a Jobbik közötti huzavona, a tétje egy normális ország sorsa - hangoztatta.

Az ellenzéki politikus szerint egyetlen médiapiaci szegmenst próbálnak szabályozni, egy olyat, ahol eddig egyensúly volt a kormány és az ellenzék között.

Hozzátette: a médiapiac többi részében jelentős kormánypárti dominancia van. Példaként "az ország Sugar Daddyjének", Andy Vajnának, valamint Habony Árpádnak és Mészáros Lőrincnek a médiaérdekeltségeit említette.

Szóvá tette azt is, hogy a Ripost weboldalán Orbán Viktor "keresztény, nemzetinek hazudott kormánya" pornográf tartalmak megjelenését finanszírozza. Mocsokkal öntik nyakon az országot - fűzte hozzá.



Fidesz: az ellenzéki és a kormánypártok ugyanolyan feltételekkel reklámozhatnak



Répássy Róbert (Fidesz) szerint azt a tényt nem cáfolta senki, hogy az MSZP javaslatai voltak azok, amelyről az Országgyűlés dönteni fog. Úgy látszik - folytatta - , hogy a legnagyobb hiba az, amit elkövethettünk, hogy komolyan vettük az MSZP javaslatait.

Emlékeztetett arra, hogy bármelyik képviselő fenntarthatja más képviselő javaslatait, így lényegtelen, kitől származnak a javaslatok, ha azt a törvényalkotási bizottság elfogadta. Szerinte álságos ez a vita és ürügy arra, hogy az MSZP ne foglaljon állást saját javaslatairól.

A legtisztább helyzetet azt teremtené, ha az ellenzéki és a kormánypártok ugyanolyan feltételekkel reklámozhatnának - mondta. Ez a javaslat megteremti ennek feltételeit - közölte, azt firtatva: mi bajuk ezzel az ellenzéki pártoknak.


Fidesz: jogszabályszerűen járt el a törvényalkotási bizottság


Gulyás Gergely (Fidesz) a törvényalkotási bizottság elnökeként a testület eljárását támadó felvetésére válaszolva azt mondat: mind saját ügyrendjüket, mind a házszabályt maximálisan betartották, ugyanis ha bármelyik frakció vezetője neki módosító javaslatokat küld, amelyet a testület frakciójához tartozó tagjainak javaslataként tüntet fel, akkor az lenne a kritizálható, ha a kezdeményezést nem tárgyalnák meg.

Emlékeztetett: a testület többsége is ügyrendszerűnek ítélte a módosító javaslatot. Hozzátette: feltette a kérdést az MSZP jelen lévő képviselőjének, nem kívánja-e azt visszavonna, de a politikus nem élt ezzel.

Kijelentette: az MSZP-n belüli morális és intellektuális válság nem tartozik a törvényalkotási bizottságra. Azt szerinte a szocialistáknak kell megmagyarázniuk, hogy saját hétfői javaslatukat szerdán vagy pénteken már miért nem támogatják. Visszautasította az őt ért vádakat, felvetve, hogy az országgyűlési mandátummal nem rendelkező Botka László "a szocialisták gyámja".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!