OGY - Krónika 4. rész (jegybanki beszámoló)

Belföld, 2017.10.18

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2016. évi üzleti jelentésének és beszámolójának általános vitája végén Nagy Márton alelnök válaszolt az ellenzéki kritikákra.



MSZP: a jegybank a forint gyengítése miatt nyereséges



Burány Sándor, (MSZP) szerint érthető, hogy a kormány és a kormánypárti képviselők miért nem vesznek részt a vitában, szerinte ugyanis többségük is szégyelli a jegybank elnökének tevékenységét. Úgy vélte: Matolcsy György a MNB élén, szakmailag ott folytatta, ahol miniszterként abbahagyta, hiszen tárcavezetőként és jegybankelnökként is támogatta a forint a gyengítését. Hangsúlyozta: drasztikusan legyengítették a forintot a 2010-es kormányváltáshoz képest, aminek csak az exportban érdekelt cégek látják a hasznát, a magyar társadalom nagy többsége, benne a devizahitelesek széles köre is a kárvallottja ennek.

Hozzátette: az MNB ennek következtében nyereséget termelt, a súlyos milliárdokból pedig példátlan költekezésbe kezdtek. Amikor valaki a saját barátnőjét "stafírozza ki", saját barátnője anyját alkalmazza, saját rokonainak nyújt különböző kedvezményes hiteleket, saját rokonai jutnak különböző zsíros állami szerződésekhez, akkor azt nem lehet azzal elintézni, hogy a földön mindenki a rokonunk - fogalmazott a képviselő, aki szerint botrányos és példátlan, ami az MNB-ben történik.

Szerinte a hűtlen kezelés és a hatalommal való visszaélést is felvetik ezek az ügyek. Úgy vélte: az MNB visszaél a jegybanki függetlenséggel és ennek égisze alatt saját rokonaikat, barátaikat, ismerőseiket stafírozzák ki közpénzből. Példátlannak nevezte azt is, hogy miközben Matolcsy György a függetlenséget számon kéri, úgy gondolja, hogy ő minősítheti a pártokat.

Varga László (MSZP) arról beszélt nem csak a kormányt akarják leváltani 2018-ban, hanem azért is a küzdeni fognak, hogy soha többé ne lehessen ilyen vállalhatatlan vezetése a jegybanknak. Egyetértett azzal, hogy egy demokratikusan működő országban a hűtlen kezelés gyanúját is felvetné, ami az MNB-ben történik.

Gúr Nándor (MSZP) azt kérdezte, mi az MNB feladata. Az, hogy öncélúan használja fel az árfolyamnyereségből származó forrásokat vagy az, hogy az emberek javát szolgálják - érdeklődött a politikus.

Az MNB alapítványait botrányos pénzszórás jellemzi - jelentette ki a képviselő.


Alelnök: az MNB minden törvényt betart


Miután Hiller István levezető elnök a vitát lezárta, az MNB alelnöke reagált az elhangzottakra. Nagy Márton elöljáróban hangsúlyozta, hogy a Matolcsy Györgyöt ért személyes támadásokra nem kíván válaszolni.

Azt mondta, hogy a kritikák között több olyat is hallott, amelyek nem a tényeken alapultak. A jegybank eddig mindig transzparens módon járt el, mindig válaszolt a hozzá intézett kérdésekre - tette hozzá.

A jegybank működésének sikerét kétségbe vonó képviselői hozzászólásokra azt felelte: az számít, hogy a gazdasági bizottság és az ÁSZ rendben találják a működésüket, illetve hogy a piac is azt gondolja, hogy az MNB jól működik. A piac pedig elismeri a jegybank működését és kreativitását - hangsúlyozta.

Az MNB eredményének felhasználását a jegybankról szóló törvény szabályozza, és ez teljesen összhangban van az Európai Központi Bank irányelveivel - jelentette ki. A Magyar Nemzeti Banknak az a dolga, hogy megfelelően gazdálkodjon, megfelelő monetáris politikát folytasson. Ugyanakkor konzervatívan működnek, mert amikor az MNB a profitját az eredménytartalékba helyezi, akkor azzal a jövőbeli kockázatokra készül fel - mondta. Az alelnök arra kérte a képviselőket, hogy örüljenek az MNB pozitív eredményeinek.

Az eredményt nemcsak az árfolyameredmény, hanem a kamateredmény is meghatározza - hívta fel a figyelmet. A nettó kamateredmény most már pluszban van, idén elérheti akár a tízmilliárdot is, miközben 2013-ban még mínusz 150 milliárd forint volt. A devizahitelek átváltásából származó eredmény az eredménytartalékban van - tette hozzá.

Nagy Márton leszögezte, hogy a jegybank minden esetben betartotta a törvényeket, az árstabilitás, a pénzügyi stabilitás és a kormány gazdaságpolitikájának területén is megfelel az előírásoknak.

Az európai országokban létezik egy, az ügyfelek számára létrehozott védőháló, amit a piac tagjai üzemeltetnek, mert a piacnak kell arra garanciát vállalnia azokra az esetekre, amikor egyik tagja megkárosítja az ügyfeleket - közölte.

Az alelnök saját MNB-s kölcsönéről beszélve azt mondta, hogy 2002 óta dolgozik a jegybanknál és már korábban, Járai Zsigmond elnöksége alatt is felvett hitelt, ami akkor kamatmentes volt. Hozzátette, hogy amikor gyermeke született, másik lakást akart vásárolni, és azért vett fel egy újabb, négy éves kölcsönt, mert nem voltak megtakarításai. Jobb lenne, ha egy jegybanki alelnök egy olyan banktól venne fel hitelt, amit felügyel - tette fel a kérdést.

A jegybanki dolgozók bérezésnek kérdésére áttérve azt mondta, ha a szakembereket nem fizetik meg, akkor azok elmennek dolgozni a kereskedelmi bankokhoz.

Az alapítvány megőrizte a rábízott vagyont, sőt az három milliárd forinttal emelkedett - hangsúlyozta. Az államkötvényeket az Európai Központi Bank irányelvével összhangban adják el - tette hozzá.

1992 óta a jegybank három tonnányi aranytartalékkal rendelkezik, és az most is ennyi - nyomatékosított.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!