OGY - Krónika 5. rész (azonnali kérdések)

Belföld, 2017.11.20

A földművelésügyi tárca pályázatairól, Orbán Viktor korábbi kijelentéseiről, a K+F ráfordításokról és az illegális migrációról volt szó az azonnali kérdések között hétfőn az Országgyűlésben.  



MSZP a földművelésügyi tárca pályázatairól


Harangozó Tamás (MSZP) a földművelésügyi tárca pályázatait kifogásolta. Mint mondta, tíz pályázatnál kérte, hogy teljes egészében, részletesen számoljanak el, de csak egy esetében kapott választ. Ez elfogadhatatlan - jelentette ki, és kérte, mondja meg a tárca vezetője, a maradék kilencről ki tud számot adni. Megjegyezte: milliárdokról van szó. Azt ígérte, ha nem kap megfelelő tájékoztatást, a legfőbb ügyészhez fordul a tárca pályázati rendszere miatt.

Fazekas Sándor szakminiszter furcsállotta, hogy vidékfejlesztési programot kér számon a szocialista politikus a mostani kormányon, miközben a vidéket tönkretették, kormányzásuk idején cukorgyárakat zártak be, a munkanélküliség hihetetlen magasságokba emelkedett vidéken. Szerinte a vidék- és gazdaellenesség továbbra is tapasztalható az ellenzéki pártnál. Valamennyi pályázati támogatással el tudnak számolni - mondta.


Jobbik: melyik a Fidesz és Orbán Viktor igazi arca?


Szilágyi György (Jobbik) azt tette szóvá, hogy "a fideszes média" többéves nyilatkozatokkal támadja a Jobbik képviselőit. A jobbikos képviselő Orbán Viktor miniszterelnök politikai múltját idézte fel, s azt firtatta, tartja-e még régi meggyőződését, amikor megvesztegethetetlen liberálisként és fiatalos hévvel hagyták faképnél a trianoni békediktátumra egyperces néma felállással emlékező képviselőket. Ma is suttogják-e még titokban, hogy csuhások térdre, imához, amikor egy KDNP-s képviselő szót kér? Melyik Orbán Viktor igazi arca, és mi az önök igazi értékrendje? - kérdezte.

Fazekas Sándor miniszter úgy reagált: "Orbán Viktor Magyarország meghatározó államférfija, aki többször kétharmados megerősítést kapott a kormányzáshoz a magyar nemzettől, amiről önök csak álmodni remélnek".

A Jobbik szerinte a saját múltjával sem tud elszámolni. Kitért arra, hogy Vona Gábor pártelnök néhány napja arról beszélt, már elajándékozta a gárdista mellényét, míg év elején még azt állította, megvan és ha kérnék, akkor sem adná vissza.

A nyilatkozat után pár nappal pedig Lukács László György és Sneider Tamás együtt ünnepelt a Hatvannégy Vármegye képviselőjével.

A Jobbik ugyanaz a szélsőséges és hazudozó párt, mint eddig volt - mondta, hozzátéve: a választók hamarosan döntenek a Jobbik tevékenységéről is.


LMP: csökkentenék a K+F ráfordításokat?


Ikotity István (LMP) arról beszélt, hogy a kormányt nem érdekli a tudásalapú társadalom építése. Szerinte ezt mutatja, hogy milyen keveset költenek kutatás-fejlesztésre és innovációra. Kitért arra is, hogy KSH adatai alapján 2016-ban ismét mélyponton vannak a ráfordítások, tavaly csak a GDP 1,22 százaléka volt ez az összeg. Lényegében a vállalkozói szférán és a külföldi forrásokon múlik, van-e valamekkora innovációs tevékenység.

Megjegyezte: a készülő új K+F stratégiában a tervek szerint a 2020-ra előirányzott 1,8 százalékot csökkentenék 1,5 százalékra. Igaz, hogy nem akarnak többet költeni erre a területre? - kérdezte az LMP-s politikus.

Fazekas Sándor úgy reagált: az innováció fontos az ország fejlődése szempontjából, s egyetértett azzal, hogy a forrásokat növelni kell, ennek megfelelő intézkedések történnek, illetve vannak folyamatban. Kitért arra, hogy 2020-ig 200 milliárd forintos hazai és uniós forrást kívánnak innovációs célokra fordítani. Emlékeztetett arra, hogy a 2013-as stratégia alapján a GDP 1,8 százalékát kell K+F területre fordítani. Ehhez a feltételek megvannak - rögzítette a tárca vezető.


Fidesz: hogyan használják ki a terroristák a bevándorlási hullámot?


Tilki Attila (Fidesz) azt kérdezte, hogyan használják ki a terroristák a bevándorlási hullámot? Mint mondta, világos, hogy a brüsszeli bürokraták nem értik, az európaiak nem akarják évente bevándorlók százezreit befogadni, és eltartani. Kitért arra is, hogy az elmúlt években több mint 20 terrortámadás történt, ezek mögött kivétel nélkül másod-, harmadgenerációs bevándorlók álltak.

Magyar Levente, a külügyi tárca államtitkára megerősítette, hogy az illegális bevándorlók között terroristák áramlottak be, s az elmúlt évek terrorcselekményei, a fenyegetettség, a halottak és sebesültek száma a bizonyíték arra, hogy Európa a második világháború óta a legnagyobb kihívással néz szembe; 27 terrortámadás történt 2015 novembere óta, és a megakadályozott cselekmények száma sok százszorosa annak, mint amelyek sikerrel jártak.

Magyarország ebből kimaradt, bátran szembement a brüsszeli politikai elvárásokkal, nem engedi be a migránsokat, falat épített a déli határra, hogy megvédje az országot - hangsúlyozta, s felidézte, hogy az Európai Parlament megszavazta azt az indítványt, amely korlát nélküli, kötelező betelepítést írna elő, Magyarországra is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!