OGY - Krónika 5. rész (költségvetés)

Belföld, 2017.05.19

A fideszes képviselők a 2018-as költségvetés nemzetpolitikai, oktatási és önkormányzati vonatkozásairól beszéltek, a Jobbik a bírák bérének emelését szorgalmazta, az MSZP pedig a legnehezebb helyzetben lévőkért emelte fel a szavát pénteken az Országgyűlésben, a jövő évi büdzsé általános vitájában.



Államtitkár: a kormány a családokat segíti



Soltész Miklós, államtitkár a szocialista felszólalásokra reagálva elmondta: a kormány 2018-ban folytatja a rászorulók érdekében a minimálbér és a garantált bérminimum emelését, valamint emelkedik a kétgyerekes családok családi adókedvezménye, az otthonteremtési támogatás, a bölcsődei ellátás támogatása, az ingyenes és kedvezményes étkeztetésre jutó források.

Hozzátette: a kormány 2010 óta 900 milliárdról 1900 milliárd forintra emelte a családtámogatási rendszer forrásait, ehhez képest a szocialisták kormányzása alatt devizahitelekbe hajszolták bele az embereket és elvették a 13. havi nyugdíjat. Kiemelte: 2010 óta nőtt a házasságkötések száma, emelkedett a gyermekvállalási kedv és csökkent az abortuszok és a válások száma.



Fidesz: 81,3 milliárd forint többlet az oktatásra



Kucsák László (Fidesz) arról beszélt, hogy a 2018-as költségvetés oktatásra 81,3 milliárdos többletet tartalmaz. A képviselő részletesen ismertette a büdzsé közneveléssel és felsőoktatással kapcsolatos tételeit kiemelve, hogy a Klebelsberg Központ javára 1 milliárd 930 millió forint többlettel, beruházási, felújítási lehetőségekre pedig plusz 3 milliárd forinttal számolnak.

Közölte azt is: az állami felsőoktatásban dolgozók garantált illetménye is emelkedik jövőre.


Jobbik: emelni kell a bírák és ügyészek bérét



Gyüre Csaba az igazságügyben dolgozók, a bírák és ügyészek bérének emelése mellett érvelt. Elmondta: 2004-hez képest, a bírói fizetések reálértékben a felére csökkentek, jelenleg Ausztriában háromszor annyit, Csehországban dupláját keresik a bírák, de még Romániában is 50 százalékkal magasabbak a bérek. Felhívta a figyelmet arra, hogy míg egy kezdő bíró átlag órabére 3000 forint, addig a kirendelt védő 5000 forintot kap, de a bírósági végrehajtók és az igazságügyi szakértők is a bíráknál magasabb órabérben részesülnek.

Úgy vélte: míg az ügyészségnél jelen van a kormányzatnak megfelelés, addig a bíróságokat nem sikerült "bedarálni", ezért a kormányzat azzal bünteti a bírákat, hogy nem ad megfelelő javadalmazást, míg az ügyészek fizetése 15 százalékkal magasabb.

A képviselő jelezte: ezt a 15 százalékot nem vennék el az ügyészségtől, hanem egységesen 30 százalékos bérfejlesztést javasolnak az igazságügyi dolgozóknak.


Fidesz: Magyarország erősödése a határon túliaknak is jó hír



Tilki Attila (Fidesz) azt mondta: Magyarország erősödik, és ez jó hír a határon túli magyarságnak is, hiszen nemzetpolitikai célokra is több jut jövőre. Úgy vélte: a kárpát-medencei magyarság nyertese a mostani kormányzásnak, amelynek nemzetpolitikai célja, hogy a határon túli magyarok a szülőföldjükön boldogulhassanak.

Kitért arra: a következő három évben nagy mértékű támogatást kap a kárpátaljai, délvidéki, felvidéki és erdélyi gazdaságfejlesztés. Közölte: a nemzeti oktatási intézményekre több mint 8 milliárd forintot, a Határtalanul Programra pedig 2 milliárdot fordítanak jövőre, és külön soron 100 millió forintot biztosítanak a határon túli magyarok egészségügyi ellátásának fedezésére.



MSZP: a költségvetés igazságtalan a legnehezebb helyzetben lévőkkel



Heringes Anita (MSZP) szerint a 2018-as költségvetés igazságtalan a legnehezebb sorban élő, vidéki, falusi lakossággal, és azokkal a fiatalokkal is, akik most szeretnének családot alapítani. Azt mondta: a
családi adókedvezmény és az otthonteremtési támogatás nem érinti azokat, akik minimálbért keresnek vagy közfoglakoztatottak. Őket az út szélén hagyja a kormány - tette hozzá a képviselő, aki arra szólította fel a kormányt, hogy vegye észre, minden költségvetési sor mögött emberéletek vannak.


Fidesz: a kaposváriak is léphetnek egyet előre



Gelencsér Attila (Fidesz) Kaposvár önkormányzatának költségvetését mutatta be. Elmondta: jövőre - az egyre kevesebben lévő munkanélküliek támogatásán kívül - minden egyes tétel támogatása nő Kaposvár költségvetésében, így a kaposváriak is úgy érezhetik, hogy jövőre léphetnek egyet előre. Felsorolása szerint emelkedik a családok támogatása, valamint a gyerekétkeztetésre, a szociális területre, a köznevelésre, a könyvtárakra és a kultúrára fordítható összeg. Emellett - folytatta - támogatják jövőre új ipari parkok kialakítását, a közlekedés fejlesztését, orvosi rendelők és óvodák, fejlesztését és a turizmust is. Úgy összegzett: Kaposvár számára a 2018-as év nagy reményeket hordoz, mert az állami támogatások, a fejlesztési források és a saját bevételek is növekvő tendenciát mutatnak.



Az MSZP a teljesülést vitatja



Mesterházy Attila (MSZP) optimistának nevezte a költségvetés bevételi előirányzatait, a kiadások túlfutása pedig szerinte problémákat okozhat a teljesülés során. Vitatta a GDP-mutatók tervezett növekedését is.

Az ellenzéki politikus szerint a korábbi év 400 milliárd forintos egyszeri bevételét nem helyettesítik, az uniós források gyorsított lehívása pedig csökkenti a választás utáni mozgásteret. Értékelése szerint ezeket az összegeket nem a későbbi évek megalapozására fordítják, hanem a jövő terhére költekeznek.

A szocialista képviselő szerint a költségvetés átláthatósága idén sem javult, a korai elfogadás pedig későbbi módosításokat von maga után. Hozzátette: az adórendszerben változatlanok a problémák.

Mesterházy Attila választási költségvetésnek tartotta a javaslatot, emellett a korrupcióval szembeni lépéseket sürgetett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!