OGY - Krónika 5. rész (napirend előtt, napirend elfogadása)

Belföld, 2017.02.20

A Jobbik az oligarchaadó tervéről beszélt hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben, majd a képviselők elfogadták a napirendet és mentelmi ügyekben döntöttek. Az interpellációk során az MSZP műemlékvédelmi dokumentumok megsemmisülését kérte számon.



Napirend előtt


Jobbik: oligarchaadó kell



Volner János (Jobbik) arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban a kormányt két komoly kudarc érte, a kvótareferendum és az olimpia elleni népszavazás ügye. Ne csodálkozzanak, ha a paksi bővítés kérdése lesz a következő kampánytémája a baloldali politikai erőknek - tette hozzá.

Szerinte ez a politika az, ami elűzi Magyarországról a fiatalokat. A Jobbik ezzel szemben olyan országot szeretne, ahol nem Habony Árpádok, Mészáros Lőrincek és nem a kormányfő közvetlen baráti, rokoni érdekeltségébe tartozó emberek gyarapodnak a leggyorsabban, hanem azok, akiknek valóban van vállalkozói tehetségük - hangsúlyozta. A politikus korrupcióellenes ügyészség létrehozását és oligarchaadó bevezetését szorgalmazta. Utóbbiról azt mondta, az elmúlt években meggazdagodott fideszes milliárdosoktól vissza kell venni azt a pénzt, amit kormányzati hátszéllel szereztek.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára válaszában azt mondta, a Jobbik a pénzért és a hatalomért mindenre képes. Nem tudják, milyen idők jönnének egy Jobbik-kormányzás idején, de az adócsalók biztos vágyakoznának rá. Szóvá tette, hogy a párt megállapodást kötött az érpataki polgármesterrel, aki ellen azért nyomoznak, mert félrevezető szerződésekkel szerzett meg ingatlanokat.

Kifogásolta, hogy a Jobbik földosztást ígért, majd támadta a Földet a gazdáknak programot, és kivonta magát a kvótanépszavazási kampányból. A Jobbik átláthatóságról beszél és megtűr egy kémet a soraiban - tette hozzá, megjegyezve: nem csoda, ha a Jobbik tagsága összezavarodott és alapszervezetei oszlanak fel.

Dömötör Csaba jó munkát kívánt a Jobbiknak a tavaszi ülésszakra: "kevesebb cicás szelfit és több lelket".



Napirend



Kövér László házelnök bejelentette, hogy valamennyi országgyűlési képviselő és szószóló határidőre leadta vagyonnyilatkozatát. Ismertették, hogy Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára a Miniszterelnökség államtitkára lett, az NFM új államtitkárának pedig Homolya Róbertet nevezték ki.

Bejelentették azt is, hogy Demeter Márta február elsejei hatállyal kilépett az MSZP-frakcióból és függetlenként folytatja munkáját. Az Országgyűlés döntött arról is, hogy a képviselő külügyi bizottsági helyére volt frakciótársa, Velez Árpád kerül.

Ezt követően a Ház elfogadta a napirendet.

Volner János ügyrendi felszólalásában a házbizottság összehívását kezdeményezte annak érdekében, hogy "átbeszéljük mennyire fér bele a magyar politikai kultúrába" az, amit miniszterelnök a Jobbik elnökére mondott. "Meggyőződésem szerint sértő és a magyar politikai hagyományoktól eltérő lebuzizni a politikai ellenfeleinket" - fogalmazott.

Kövér László a kérésnek helyt adva és az interpellációk utánra összehívva a házbizottságot azt mondta, nem egészen érti, miről beszél a jobbikos képviselő. Szerinte semmi olyan nem hangzott el a miniszterelnök válaszában, ami szó szerint ne hangzott volna el Vona Gábor felszólalásában. "De vitassuk meg! Ha önöknek Vona Gábor nemi identitásának a megtárgyalása politikai értelemben előnyös, akkor én nem leszek ennek akadálya" - mondta.



Mentelmi ügyek



Az Országgyűlés két magánvádas ügyben sem függesztette fel a fideszes Pócs János mentelmi jogát. Vejkey Imre, a mentelmi bizottság KDNP-s elnöke ismertette, hogy mind a két esetben a Jászberényi Járásbíróság kérte rágalmazás vétsége miatt a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. A mentelmi bizottság a képviselő zavartalan munkavégzésének biztosítása érdekében követte a magánvádas ügyekben megszokott gyakorlatát és nem javasolta Pócs János mentelmi jogának felfüggesztését - közölte a bizottság elnöke.


MSZP: hogyan semmisülhetett meg 1500 műemlékvédelmi dokumentum egy csőtörés miatt?


Hiller István arról beszélt, hogy a magyar műemlékvédelem sötét napja volt január 12-e, amelynek éjszakáján egy csőtörés miatt 1500 dokumentumot ért károsodás a Forster Gyula örökségvédelmi központ pincéjében, a fővárosi Táncsics Mihály utcában. Felidézte: innen "tessékelték ki" az örökségvédelmi szervezetet, hogy ide költözzön az nemzetgazdasági tárca. A központ munkatársait egy egykori katonai raktárba vezényelték, a dokumentumok viszont maradtak. A műemlékvédelmi dokumentumok, tervek, fényképek úgy eláztak, hogy alig maradt valami - mondta. Kiemelte: békeidőben ilyen pusztulás emberemlékezet óta nem történt, majd kérdezte: mi történt, mit tettek a műemlékvédelem számára fontos dokumentumok pusztulásának megelőzése érdekében, és mekkora a kár?

Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy reagált: valóban eltört a melegvízcső, és 1500 dokumentum megsérült. Ennek 90 százalékát restaurátorok bevonásával sikerül várhatóan megmenteni, ugyanakkor 200 végérvényesen megsemmisült, ezek 1974-2015 közöttiek, megpróbálják őket visszagyűjteni, pótolni más gyűjteményekből, digitális archívumokból.

A kár jelentős, ezt nem vitatja - mondta, hozzátéve: a Daróczi utcában örökségvédelmi központot hoznak létre 1,6 milliárdos beruházással, ahol megfelelő körülmények között el tudják majd helyezni a dokumentumokat. Ez tűz- és vízvédelmet egyaránt jelent majd.

A Daróczi utcai központ építése elhúzódott, ezért következhetett be a kár, amiért vállalja a felelősséget - jelezte.

Kitért arra is, kész a kormány az örökségvédelemben dolgozók számának növelésére és a szakmai feltételek javítására.

A választ Hiller István nem fogadta el, a parlament 106 igen, 39 nem, 1 tartózkodó szavazattal jóváhagyta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!